Kiadták a németeknek az SS Rettegett Ivánját

2009. május 14. 12:54 MTI

Az 1393. sorszámot viselő, az SS trawniki (Lengyelország) kiképzőtáborában kiállított igazolványon jól olvasható az a szolgálati megjegyzés is, hogy tulajdonosát, Ivan Demjanjukot 1943. március 27-én "átvezényelték" Sobiborba. Az ottani tábor pedig - ellentétben a nácik által létrehozott koncentrációs táborok többségével - kifejezetten haláltábor volt. Míg a "munkatáborokban" csak a dolgozni képtelen foglyokat gyilkolták meg, addig a haláltáborokba küldött zsidóknak, romáknak semmi esélyük nem volt az életben maradásra. Ezzel mind a német (SS) tisztek és parancsnokok, mind a megszállt államokból toborzott (ukrán, észt, lett, litván, lengyel) segédszemélyzet tisztában volt.



Emiatt - a munkatáborok egykori őreivel ellentétben - Demjanjuk nem hivatkozhat arra, hogy nem tudott a foglyok módszeres legyilkolásáról - mutatott rá az ARD televízióban Kurt Schrimm német főügyész. A ludwigsburgi ZANSV (náci bűntettek felderítését végző központi hivatal) vezetője a közszolgálati adóban leszögezte: mindazok, akik Sobiborban (illetve Majdanekben, Treblinkában, Belzecben, Auschwitz-Birkenauban, vagyis a náci haláltáborokban) szolgáltak, bűnrészesek voltak. Schrimm nem zárta ki, hogy Demjanjuk után még további "kis halak" perbe fogására is sor kerülhet.

A sobibori táborból 1943 októberében megszökött rabok később arról számoltak be, hogy a zuhanyozóknak álcázott gázkamrákat 20-30 SS-legény és mintegy 120 "trawniki" segéderő üzemeltette. Ebben a táborban, amely 1942 tavasza és 1943 ősze között működött, összesen körülbelül negyedmillió zsidót gyilkoltak meg. A szovjet hadifoglyokból toborzott segéderők az SS parancsait hajtották végre: közreműködtek a gettók kiürítésében, a zsidók bevagonírozásában, illetve a célállomások vasúti rámpáiról a gázkamrákba hajtásában. Ők működtették a gázkamrákat, és részben ők adták a tömeges agyonlövések kivégzőosztagait. A Szovjetunióban utóbb mintegy ezer "trawnikit" állítottak bíróság elé; kollaboránsként csaknem mindegyiküket elmarasztalták, néhányukat ki is végezték.

Németországban viszont jóval enyhébb volt a bírói szigor. 1965-ben például Hagenben fogtak perbe 12 főt a sobibori tábor SS-személyzetéből (ők tehát valószínűleg Demjanjuk feljebbvalói voltak). A vádlottak közül ötöt fölmentett a bíróság. "Normál esetben" a gyilkoló gépezet alsó szintjén tevékenykedő személyek ellen még vádat sem emeltek - idézte a Frankfurter Allgemeine Zeitung a 60-as évek közkeletű hozzáállását a náci bűnözők tetteihez.

Demjanjukra először a 70-es években figyeltek föl az Egyesült Államok hatóságai, miután rájöttek, hogy a világháború után befogadott külföldiek között számos "segéderő" is amerikai állampolgársághoz jutott. Az ukrán férfi SS-igazolványát az egykori kollaboránsok leleplezése végett létrehozott OSI (Office of Special Investigations) a szovjetektől kapta meg. Az igazolványkép alapján a treblinkai haláltábor néhány egykori foglya Demjanjukban vélte fölismerni a tábor egy szadista őrét, aki Rettegett Iván gúnynéven volt közismert. Demjanjukot az amerikai hatóságok 1986-ban kiadták Izraelnek, egy jeruzsálemi bíróság két évvel később bűnösnek mondta ki. A halálos ítélet kimondása a levegőben lógott. Életben maradását a vádlott a Szovjetunió felbomlásának köszönhette.

Az 1991 után hozzáférhetővé vált levéltárakból új dokumentumok kerültek elő. Ráadásul mentőtanúk is akadtak, akik azt vallották: nem Demjanjuk, hanem egy bizonyos Ivan Marcsenko volt a treblinkai tábor rettegett szadista őre. (Ő még a háború alatt meghalt.) Az izraeli legfelsőbb bíróság így 1993-ban megsemmisítette az ítéletet, és a "nem annyira rettegett Iván" (mint megfigyelők akkoriban írták) visszatérhetett az Egyesült Államokba, visszakapva amerikai állampolgárságát.

Szükség van-e még egyáltalán egy náci "kis hal" müncheni büntetőperére? - tett föl a kérdést az ARD televízió. Igen - válaszolt a hétfő esti Tagesthemen adásban Georg Hafner újságíró. Szükség van, mégpedig azért, mert a gyilkosság nem évül el - tömeggyilkosság pedig különösen nem. Szükség van azért is, mert a német igazságszolgáltatás már túl sok tettest hagyott futni trehányságból, gondatlanságból, cimboraságból vagy eltussolási szándékból. És azért is szükség van Demjanjuk perére, mert a tettesek vallomásai újfent bizonyítékkal szolgálnak a zsidók terhére elkövetett tömeggyilkosságokra, amelyeket ma egyesek el akarnak felejteni, mások pedig nem hajlandók tudomásul venni.