Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Habsburg-lány szülhette meg Kennedy szerelemgyerekét

2009. március 25. 12:23 The Daily Telegraph

John F. Kennedynek világháborús hátsérülése kezelése közben két évig tartó románca lehetett egy nővel, akitől 1945-ben titokban szerelemgyereke is születhetett.

<

Az igazán energetikus szerelmi életű elnökkel kapcsolatban többször is előkerültek hasonló történetek. Most Lisa Lanett, egy osztrák származású amerikai nő állt elő azzal a történettel, miszerint két éven át tartó viszonya volt Kennedyvel, miután a második világháború során találkoztak Phoenix-ben. Kennedy 1943-ban érkezett a városba, amikor hátsebét kezelték.

A nő családja sem kevésbé jeles: apja IV. Károly, az utolsó magyar uralkodó törvénytelen féltestvére volt, és 1938-ban épp Rómában nyaralt, amikor a németek elfoglalták az alpesi országot; ekkor döntött az Amerikába költözés mellett.

Az osztrák Kurier című napilapnak nyilatkozva a jelenleg 87 éves hölgy beszámolt arról, hogy a fiatal és egyedülálló Kennedy tengerésztisztként ismerte meg őt, és amikor a lány terhes lett fiúkkal, Tonyval, még azt is felajánlotta, hogy feleségül veszi Lisát, ám a lány elutasította az ajánlatot. A későbbi elnök ennek ellenére 1963-as meggyilkolásáig fizette a fiú oktatását. Az állítólagos Kennedy-Habsburg örökös, Tony Bohler jelenleg Kaliforniában él, és elmondása szerint a mai napig nem tudta feldolgozni azt a sokkot, amikor anyja elmondta neki, hogy ki az apja.

Az elméletet egyelőre nem tudják semmilyen kézzelfogható bizonyítékkal alátámasztani, és arra sincs magyarázat, hogy a nő miért várt mostanáig a bejelentéssel. Mindezt csak az egykori elnök lányától, Caroline Kennedytől vett DNS-mintával igazolhatnák, a család azonban még nem válaszolt a média megkeresésére.

Nem ez az első eset, hogy valaki Kennedy gyerekének vallja magát: tavaly egy kanadai befektetési bankár állította, hogy az egykori elnök lehetett az apja, ám később visszakozott.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Habsburg-lány szülhette meg Kennedy szerelemgyerekét

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra