Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Rendeződhet a kitelepítettek emlékhelyének vitája

2009. március 4. 18:11 MTI

Elégedetten nyugtázta a lengyel parlament alsóházának (szejm) elnöke szerdán a német Elüldözöttek Szövetségének (BdV) döntését, amelynek értelmében visszavonják a szervezet elnökének, Erika Steinbachnak a jelölését a német, illetve európai kitelepítettek sorsát bemutatni hivatott emlékhely alapítványi tanácsába.

<

Ez azt jelzi, hogy Németországban "mély megértésre" talált Lengyelország álláspontja - mondta Bronislaw Komorowski a TVN24 lengyel hírtelevíziónak. A jobbközép liberális Polgári Platform (PO) politikusa hozzátette, hogy a BdV lépése nagyon jó hír Lengyelországnak és pozitív előrejelzés a német-lengyel kapcsolatok jövőjére vonatkozóan. A lengyel kormány nevében Pawel Gras szóvivő is örömét fejezte ki a BdV döntésével kapcsolatban.

Lengyel politikusok a közelmúltban hevesen tiltakoztak az ellen, hogy Steinbach részt vegyen az alapítványi formában működő majdani berlini központ irányításában. A lengyelek azzal vádolják Steinbachot, hogy a II. világháború történelmének meghamisítására és a náci bűntettek relativizálására törekszik.

A BdV elnöksége szerdán közölte, hogy a lengyel tiltakozás nyomán visszavonja Erika Steinbach korábbi jelölését a szóban forgó alapítványi tanácsba. A szervezet állásfoglalása szerint a döntés célja megakadályozni a II. világháború utáni német és más európai elüldözöttek sorsát bemutatni hivatott emlékhely esetleges meghiúsulását. A BdV hangsúlyozta ugyanakkor, hogy elutasítja a lengyel nyomásgyakorlást, s tiltakozásának jeleként senkit nem jelöl Steinbach helyére.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Rendeződhet a kitelepítettek emlékhelyének vitája

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra