Mindenkit feldühített az olmützi alkotmány
2009. március 3. 10:14 MTI
Százhatvan éve, 1849. március 4-én bocsátotta ki I. Ferenc József császár az ún. oktrojált olmützi alkotmányt. Az uralkodói rendelet, amely önálló királyságként megszüntette és részekre osztotta Magyarországot, soha nem lépett életbe, mert azt a birodalom népei és jelentős érdekcsoportjai is sérelmezték.
A magyar hadsereg 1849. február 26-27-én a kápolnai csatában vereséget szenvedett és a Tisza bal partjára vonult vissza, de a magyar ellenállás ezzel nem tört meg. A győzelmi lázban égő osztrák főparancsnok, Alfred Windischgrätz herceg azonban túlzó diadaljelentésében arról számolt be az Olmützbe menekült udvarnak, hogy "a lázadó csordákat... szétvertem, néhány napon belül Debrecenben leszek". A császár és környezete elérkezettnek látta az időt az alkotmányosság és az abszolutizmus között folyó küzdelem végleges rendezésére és úgy döntött, életbe léptetik a Franz Stadion belügyminiszter és Felix zu Schwarzenberg miniszterelnök által kidolgozott új alkotmányt és feloszlatta a kremsieri osztrák birodalmi gyűlést.
Az abszolutista, egységes, összbirodalmi, polgári jellegű alkotmány számos egyéni szabadságjogot biztosított - így a törvény előtti egyenlőséget, a nyelvi és nemzeti egyenlőséget, eltörölt minden hűbéri alárendeltséget, alapjában véve azonban centralizált és abszolutista államot teremtett. Az uralkodónak ugyan meg kellett esküdnie a birodalmi alkotmányra, és törvényhozási jogait a tartományi és a birodalmi gyűléssel gyakorolta, de abszolút vétójoga volt és bármikor feloszlathatta a parlamentet.
Őt illette az egész birodalomban és minden koronatartományban egy és oszthatatlan végrehajtó hatalom, amelyet a csak neki felelős miniszterek és tisztviselők útján gyakorolt. Összbirodalmi ügyekben csak az uralkodó dönthetett, márpedig szinte minden annak minősült, ami fontos: a hadügy, a külügy, a pénzügy, a kereskedelem, a belbiztonság, továbbá minden olyan hatáskör, amelyet nem utaltak valamely tartományhoz.
Az oktrojált alkotmány értelmében a "szabad, önálló, oszthatatlan és felbonthatatlan alkotmányos ausztriai örökös monarchia" koronatartományokból állt. A koronatartományok korlátozott önállóságot élveztek, közülük az ötödik lett az önálló királyságként megszűnt Magyarország. Az alkotmány a magyar korona területeiből végképp kiszakította Erdélyt, a határőrvidéket, Horvátországot, Szlavóniát, Dalmáciát, a Tengermelléket és Fiumét, míg a Bácska és a Temesköz a Szerb Vajdaság része lett. A magyar alkotmány ugyan érvényben maradt, de csak amennyiben nem ütközött az új alaptörvénnyel - ez a gyakorlatban az 1848. áprilisi magyar törvények visszavonását jelentette.
Az oktrojált alkotmány - amelynek következménye lett a Habsburg-ház 1849. április 14-i trónfosztása - a birodalom népeit és befolyásos köreit is felbőszítette. Tiltakozott ellene a föderalista arisztokrácia, a cseh liberális ausztroszláv értelmiség, de a magát becsapottnak érző szerb. román, horvát és szász elit is. Az alkotmányt végül maga I. Ferenc József helyezte hatályon kívül 1851. december 31-én, meghirdetve a császári egyeduralmat.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
