Nem az erőszakról szólt 1968

2009. február 25. 10:29 Mitrovits Miklós Terra Recognita Alapítvány

A szerzők arra a problémára reflektáltak, hogy milyen eltérően ragadták meg az egyes országok, régiók a történelem esélyeit. Krausz Tamás, a kötet egyik szerkesztője a könyv bemutatóján két alapvető tézist emelt ki. Egyrészt azt, hogy a világtörténelem a hatvannyolcasok követeléseivel és céljaival teljesen ellentétes pályára állt, vagy legalábbis olyan forgatókönyv valósult meg, amit biztosan nem akartak. E tekintetben tehát vereségként értékelhetjük 1968-at. Másrészt viszont az éppen akkor megfogalmazódó emancipációs és polgárjogi törekvések mind a mai napig jelen vannak a világban. Ebből a szempontból tovább él 1968 öröksége.

A bemutató után a kötet két szerkesztőjét Bartha Esztert, a Kelet-Európa Története Tanszék tanársegédjét és Krausz Tamást, a tanszék vezetőjét kérdeztük:



2008-ban emlékeztünk az 1968-as év negyvenedik évfordulójára. A nemzetközi - tudományos és kevésbé tudományos - diskurzusban mennyire volt jelen e téma, és e diskurzus hozott-e valami újdonságot a korábbiakhoz képest?

Krausz Tamás: Túl sok újdonságot nem hozott az évforduló, bár az események és folyamatok talán élesebben állnak előttünk, mint korábban. Születtek kiváló elméleti elemzések, értékelések, de 1968 kutatásában nem hiszem, hogy áttörés történt volna. Az érdeklődés a forradalmi események iránt Európában és Amerikában csak szűk társadalmi csoportokra volt jellemző. Részben a kevés eredeti felismerés is elveszett a sznob, magamutogató és lényegében epigon-irodalom tengerében.

Bartha Eszter: '68 az egyetemes emberi emancipáció történetének fontos mérföldköve, és egyúttal fémjelzi a nyugati újbaloldal megszületését és a régi baloldalból való általános kiábrándulást is. Történelmi fontosságához képest az évforduló csekély visszhangot kapott a nemzetközi diskurzusban, aminek egyik nem elhanyagolható oka, hogy a mai baloldal keveset kíván felvállalni '68 szellemi és politikai örökségéből. Pedig a kevéssé ismert kelet-európai történet beemelése a nemzetközi diskurzusba az európai emlékezést is „közösebbé” tehetné.

A témával foglalkozó magyar történészek egyik célkitűzése volt 1968 átértékelése/újraértékelése. Véleményük szerint ez mennyire sikerült? Sikerült-e ebből a sajtón keresztül valamit „átvinni” a közgondolkodásba?

K. T.: Vannak eredmények, főképpen a mi régiónk vonatkozásában, ám a napi sajtótól, amely csak az ún. szenzációkra figyel, nem is lehetett elvárni, hogy áttörjön bármi komoly, új felismerés. Maga a rendszer oly mélyen konzervatív, hogy a forradalmi kultúra még a történetírásban sem kelt valódi figyelmet. Ha valami figyelmet keltett, az az 1968-as folyamatok erőszakos eseményei. 1968 mély gondolatai (Debord, Marcuse, Lukács) gyakorlatilag semmilyen szélesebb körű figyelmet nem keltettek.

B. E.: Szeretnék visszautalni az előbbi kérdésre: az újraértékelés fontos elemének tartom a globális perspektíva megjelenését. A magyar történészek a kelet-európai történéseket figyelembe véve reflektálnak a nyugati '68-ra, illetve – és ez régiónk történetében még fontosabb – segítenek bevinni a köztudatba a kelet-európai '68-as törekvéseket, sikereket, kudarcokat. A téma politikus jellege miatt az ún. marxista reneszánsz alig ismert a szélesebb közönség előtt. '68 újrafelfedezése fontos adalékokkal gazdagította a hazai szakirodalmat, ami reményeink szerint nemcsak a történészeket fogja érdekelni, hanem a szélesebb olvasóközönséget is.

Most jelenik meg a Kelet-európai tanulmányok sorozatban az "1968. A világ és Kelet-Európa" c. kötet. Hova helyeznék ezt a kötetet, milyen új mondanivalóval bír?

K. T.: A kötetből kiderül, hogy 1968 nagyon különnemű tendenciákat foglalt magában, részben bizony előkészítette a neoliberális fordulatot a 70-es években, amely napjaink világválságával ér véget. Másfelől kirajzolódik, hogy Kelet-Európa más arcot mutatott, mint Nyugat-Európa vagy az USA, kevésbé forradalmit és "piacosabbat". Igazán érdekes Magyarország gazdasági reformja, de másképpen Csehszlovákia, illetve Lengyelország is történelmet írt ekkoriban, Románia a konzervatív nacionalista, Jugoszlávia az újító forradalmi ellenállás eltérő jelenségeivel tűnt ki. A tanulmányok – az eltérő történelmi idő és tér ellenére – igyekeznek a kelet-európai régiót a világfolyamatokba beleilleszteni, ami leginkább Slavoj Zizek tanulmányában rajzolódik ki.

B. E.: A kötet tanulmányai körbejárják a világot, és az adott történeti-politikai feltételekből kiindulva elemzik, hogy mennyire sikerült megragadni a kapitalista és szocialista világrendszerben és az egyes országokban '68 történelmi esélyét. Vegyes politikai orientációjuk ellenére az amerikai, a nyugat-európai és a japán baloldali mozgalmakat összekötötte a fogyasztói kapitalizmus elutasítása, míg Kelet-Európában a reformok egy fogyasztói szocializmus kiépülését célozták. A fogyasztói társadalom kritikája nem állt az uralkodó kommunista pártok hatalmi elitjeinek érdekében, ezért a szocializmus demokratikus megújítására tett kísérletek alig-alig kerültek be a kelet-európai köztudatba. Reményeink szerint a kötet nemcsak '68 forrongó világába, a diákmozgalmak, jippik (politikailag aktív hippik, a Youth International Party tagjai), sztrájkoló munkások és egy jobb világ eszményéért síkra szálló fiatalok világába kalauzolja el az olvasót, hanem segít elhelyezni Kelet-Európát a világ történetében is.

Terra Recognita Alapítvány