Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Elsütötték a harcos királynő szuperágyúit

2009. február 23. 13:53 BBC News

Az angol haditengerészet forradalmian új hadviselési módszereket fejlesztett ki a 16. század második felére - derült ki abból a kutatásból, amelynek során két, I. Erzsébet korából származó ágyú pontos hasonmását készítették és sütötték el Londonban.

<

Eric Grove, a Salford Egyetem tengerészeti történésze szerint a most reprodukált technológia a hadviselés iparosodásának kezdetét jelentette. Az Oxfordi Egyetem tengeri régésze, Mensun Bound ezt azzal egészítette ki, hogy szerinte Erzsébet haditengerészete hozta létre az első olyan ágyúkat, amelyek szinte teljesen azonos tűzerővel bírtak. Ez hatalmas ugrást jelentett a tengeri hadviselésben, és közel fél évszázaddal megelőzték Anglia ellenfeleit.

A történészek egész mostanáig úgy hitték, hogy Erzsébet korának hajói ugyanazokat az ágyúkat használták, mint VIII. Henrik haditengerészete. A királynő apjának zászlóshajója, a hullámsírban eltűnt Mary Rose minden kortársának nagyobb és hatalmasabb volt, a hajó azonban több különböző méretű ágyúval volt felszerelve, amelyek legtöbbjét szárazföldi hadviselésre tervezték. Méretben és tűzerőben is igencsak változatosak voltak, és nem volt közöttük két hasonló.

Éppen ezért nem értették a szakemberek, hogy Erzsébet korának tengerészei és tüzérei miért váltottak ki rettegést a kortársakból, hiszen VIII. Henrik hajóit még többször futamították meg a franciák. A kutatók emellett azt is tudták, hogy Fülöp tervezett inváziója előtt a spanyol uralkodót többször is figyelmeztették az angol ágyúk erejére, ám a szakértők ennek mibenlétét eddig nem tudták értelmezni.

Az új kutatás akkor vette kezdetét, amikor megtalálták egy 1592-ben elsüllyedt hadihajó roncsát az Alderney szigetek közelében. A hajó 12 ágyút szállított, közülük mostanra kettő rekonstruáltak. Saul David, a BBC Timewatch című történelmi magazinműsorának történésze és műsorvezetője szerint nagyon jó esély van arra, hogy ez a hajó ott volt az Armada elleni küzdelemben, de arra nincs bizonyízék, hogy a többi hajó is hasonlóan lett volna felszerelve. Szerinte azonban vigyázni kell bármilyen következtetés levonásával, hiszen ez csak egy aprócska naszád, és nem egy hatalmas hadihajó, és azt sem lehet mondani, hogy az Armada vesztét is ilyen ágyúk okozhatták. Az azonban biztos, hogy a hasonló ágyúk megjelenése komoly hadügyi forradalmat jelentett.

A két ágyút tavaly nyáron emelték ki a tenger fenekéről, majd azokat gondos felmérés után másolták le. A replikákat aztán - ahogy az a Timewatch aktuális adásából is kiderül - sikerrel sütötték el. A relatíve kicsinek számító ágyúk pusztító erejűek: egy másfél kilométerre álló célpontot is könnyedén megsemmisíthetnek. Egy hajók között vívott ütközetben ezek a lövedékek teljesen átszakíthatták az ellenséges hadihajó mindkét oldalát is. A történészek szerint ezért egyenesen adódik a következtetés: Erzsébet flottája rájött, hogy a több kicsi, ámde erős ágyú jóval hatásosabb lehet, mint több nagyobb ágyú. Mensun Bound szerint ezzel alapozták meg az angol flotta következő három évszázadának dicsőségét is.

A múlt szombaton adásba került Timewatch egyik részlete a BBC oldalán, míg a vonatkozó információk a műsor honlapján tekinthetők meg.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Elsütötték a harcos királynő szuperágyúit

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra