Lincolnt ünneplik az Egyesült Államokban
2009. február 16. 10:42
Harc a rabszolgaság ellen
Kentucky állam egyik kis farmján született, családja többszöri költözködés után végül Illinois-ban telepedett le. Lincoln volt révész, vasúti munkás, sikertelen szatócs, postamester, miközben óriási erőfeszítéssel képezte magát. 1837-ben megszerezte az ügyvédi oklevelet, s már ekkor ismert volt róla, hogy ellenzi a rabszolgatartás "szent jogát", méghozzá nemcsak elvi és erkölcsi alapon, hanem józan megfontolásból is. Felismerte ugyanis, hogy az amerikai gazdaság fejlődését hátráltatja a nagytömegű ingyenes élőmunka alkalmazása. Hét évet töltött az illinois-i parlamentben, majd 1847-ben bekerült a washingtoni törvényhozásba.
1860-ban ő lett a frissen alakult Republikánus Párt elnökjelöltje, a nyakigláb ügyvéd a kampány során növesztette meg szakállát, hogy méltóságteljesebb benyomást keltsen. Ezért-e vagy sem, de megnyerte a választást, és első republikánusként költözhetett be a Fehér Házba. A rabszolgaságot ellenző Lincoln megválasztása előrevetítette a polgárháború rémét. Néhány déli már a beiktatási ünnepségre tartó vonat ellen merényletet kísérelt meg, de Allan Pinkerton, az első modern nyomozótestület vezetője leleplezte őket. Az új elnököt így 1861. március 4-én beiktatták hivatalába, egy héttel később a déli államok megalakították a Konföderációt, majd április 12-én kitört a polgárháború.
A véres harcok közepette Lincoln sorsdöntő elhatározásra jutott: 1863 első napján, az előző esti ünnepi kézfogásoktól még remegő kézzel aláírta az emancipációról szóló proklamációt, amely mindörökre szabadnak nyilvánította az északiak által elfoglalt déli területeken élő rabszolgákat. (A rabszolgaság teljes eltörlését csak az alkotmány 1865-ben elfogadott 13. kiegészítése mondta ki.) A polgárháborúban már karnyújtásnyira volt az északi győzelem, amikor 1864 végén Lincolnt újraválasztották tisztségében.
Politikai, katonai és erkölcsi győzelmének azonban nem sokáig örülhetett, hiába akart nagylelkű és megbocsátó lenni, a vesztesek mindenáron bosszút akartak állni rajta. 1865. április 14-én este, egy héttel azután, hogy a déliek hadserege megadta magát, a washingtoni Ford színház páholyában rásütötte pisztolyát egy John Wilkes Booth nevű, a déliek ügyével szimpatizáló színész. Az elnök másnap reggel nyolc órakor halt meg, merénylőjét tizenegy nappal később menekülés közben lőtték le.
Lincoln személyét máig hatalmas kultusz övezi, hazájában az erkölcsi értékek megtestesítőjének számít. Minden közvélemény-kutatás a legkiemelkedőbb elnökök közé sorolja, nevét viseli autómárka, anyahajó és tengeralattjáró. Barack Obama, az Egyesült Államok első színes bőrű elnöke is Lincolnt tekinti példaképének. Ő gyébként nem az első Lincoln-megszállott a legmagasabb hivatalt betöltők sorában: Nixon többször is spirituális útmutatást keresett a híres emlékműnél, Teddy Roosevelt egy Lincoln hajából készült gyűrűt viselt, és Franklin Roosevelt a korábban Lincoln meggyilkolásáról írt darabjával Pulitzer-díjat nyert Robert Sherwoodot kérte fel szövegírójának.
Obama azonban az első, aki a formaságokon túllépve, új szinten próbálja feléleszteni a 16. elnök örökségét. Az elemzők persze igencsak megosztottak a kérdésben: vannak, akik szerint mindez már olyan, mintha Lincoln mintegy társelnökséget töltene be Obama mellett, aki nem lesz képes arra, hogy elérje, vagy épp túlszárnyalja egykori elődje érdemeit. A történészek szerint azonban a határozott kitartás meghozza a gyümölcsét, és a Lincoln-kultusz erősítése sokkal több előnnyel, mint hátránnyal járhat a jövőben.
Harold Holzer, Lincoln-kutató szerint a nagyszerű előd felélesztése nyílt politikai célokat szolgált, hiszen a párhuzam, hogy egy kevés politikai tapasztalattal rendelkező jogászból is nagyszerű elnök lehet, hasznosnak bizonyult. Szerinte Obama Lincoln örökségét nem csak továbbvinné, hanem befejezné azt, amit a 16. elnök egykor elkezdett - azaz, hogy fajtól, származástól függetlenül mindenki egyenlő lehetőségeket kapjon.
Mark McKinnon, George W. Bush egykori kampány-tanácsadója szerint az emberek egyszerűen gondolkodnak, és nagyon könnyű volt egy Lincoln-analógiával elhitetni, hogy Obama úgy lesz képes legyőzni a gazdasági válságot, mint ahogy a 16. elnök a polgárháborús országot vezette ki a káoszból. Ez azonban ugyanúgy veszélyeket is rejthet magában, hiszen a két válság nem mérhető egy ugyanolyan skálán. Ráadásul Lincoln esetében mindig, és mindenhol csak a pozitívumokat hangsúlyozzák, így az egykori vezető hibáit mintha mára elfeledték volna, és egy tiszta mártírt varázsoltak a férfiből.
Azt viszont a legtöbben biztosra vélik, hogy analógiák ide, vagy oda, Obamának saját érdemeivel kell bizonyítani, hiszen ha a gazdasági válság marad, vagy rosszabb lesz, akkor növeszthet szakállat, vagy vehet magas kalapot, a helyzet attól sem javul majd meg.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
