Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Mégis emléktáblát kap Csehszlovákia utolsó köztársasági elnöke

2009. február 11. 16:09 MTI

Mégiscsak emléktáblát kap az idén szülőhelyén Pozsonyhidegkúton (Dúbravka) Gustáv Husák, a szocialista Csehszlovákia utolsó köztársasági elnöke.

<

Az emléktábla eredetileg december második felére tervezett felavatását a helyi lakosság, valamint több civil szervezet tiltakozására elhalasztották. A helyi önkormányzat az ügyet a napokban újratárgyalta és az a döntés született, hogy a táblaavatásra legkésőbb májusban sor kerül - közölte kedden Lucia Balajová, a helyi önkormányzat szóvivője. A Husákot ábrázoló domborművet az önkormányzati hivatal új épületén fogják elhelyezni, miután a volt politikus szülőháza már nem áll. Az önkormányzat december 9-én határozott arról is, hogy a helyi temetőben gondozni fogják az egykori kommunista politikus sírját.

A kommunista párttól érkezett indítványt a testületből csak ketten ellenezték, egy kereszténydemokrata és egy liberális képviselő. "Felméréseink szerint a helyi lakosság számára Husák a kommunista normalizálás jelképe" - hangsúlyozta Jelena Hudcovská kereszténydemokrata képviselő. "Támogattuk a javaslatot, mert Pozsonyhidegkútnak nincs olyan sok kiemelkedő személyisége. Husáknak érdemei vannak abban, hogy a régi Pozsonyhidegkút eredeti állapotában megmaradt" - mondta a Sme című napilapnak Peter Hanulík, a kormányzó Smer párt képviselője. Az önkormányzat szerint Husáknak érdemei vannak az önálló szlovák egyházmegye létrejöttében, s állítólag megmentette a pozsonyhidegkúti templom oltárát is.

A kezdeményezés ellen már számos közéleti személyiség is fellépett. "Husák nagyon vitatott személyiség. Meggyőződésem hogy az ilyen embereknek nem szabadna emléktáblát állítani. A döntést félreértésnek tartom" - nyilatkozta szerdán Dusan Kovác, szlovák történész. Kovác szerint nem szabad megfeledkezni arról, hogy Husák volt az, aki a II. világháború után döntő módon hozzájárult a szocialista rendszer bevezetéséhez Szlovákiában, míg az 1968-as prágai tavasz eltiprása után a "normalizáció" vezetőjévé vált. A tábla tervezett szövege csak azt említi, hogy Husák komoly szerepet játszott a náciellenes szlovák nemzeti felkelésben.

Gustáv Husák (1913-1991) Csehszlovákia egyetlen szlovák nemzetiségű államfője volt. Politikai életműve továbbra is éles viták tárgya, különösen Szlovákiában. Míg Csehországban többnyire negatívan ítélik meg szerepvállalásait, Szlovákiában árnyaltabb a kép, s az utóbbi időben inkább a pozitív értékelések kerülnek előtérbe.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Mégis emléktáblát kap Csehszlovákia utolsó köztársasági elnöke

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra