Újraírhatják az újkori magyar társadalomtörténetet

2009. január 29. 13:47 Katona Csaba

Pappné Beke Judit könyvtárigazgató üdvözlő szavait követően Tar Ferenc tanár úr vette át a szót, majd Dominkovits Péter, a Soproni Levéltár főlevéltárosa és Kövér György, az ELTE BTK tanára mutatta be a magyar társadalomtörténet egyedülálló, több évtizedes kutatásra épülő alkotását, amely sajnos csak a szerző halálát követően jelent meg Fenyves Katalin és Szijártó M. István szerkesztésében a L'Harmattan és a Zala Megyei Levéltár közös kiadásában. A bemutató jelentőségét jelzi, hogy a könyvtár termében telt ház előtt került sor rá.

Pusztán a címe alapján „egyszerű” helytörténeti munkának tűnhet a kötet. Aki azonban ismeri a Szerző életét és munkásságát vagy elolvassa ezt az 500 oldalt, meggyőződhet róla, hogy ennél jóval több ez a mű: olyan jelentős mérföldkő, amely kutatási módszere, szemléletmódja miatt a magyar történettudományban eddig nem ismert, árnyalt képet fest egy város társadalmáról.

Először a társadalmi jelenségeket meghatározó környezeti hatások, majd az úrbéri viszonyok és a különböző jogállású közösségek kerülnek bemutatásra. Ezt követi a népesség történeti demográfiai szempontú vizsgálata, amelynek keretében egyedülállóan nagytömegű anyag felhasználásával tárja fel a népesedés, a háztartások jellemzőit, és ugyanígy a társadalmi tagoltság vizsgálata során az inventáriumok és az adójegyzékek összevetésével a foglalkozási és vagyoni rétegződést, a házasságok és a keresztkomaság elemzésével pedig a társadalmi kapcsolatrendszereket és hálózatokat. Végül az egyes társadalmi csoportok, a mezővárosi gazdák, a mesteremberek, a polgárvárosiak és a halászok csoportképződésének sokrétű szövetet alkotó elemeit a már eddig felsorolt témák feltárásánál is alkalmazott mikrotörténeti kutatások segítségével ismerjük meg.

A hatalmas forrásanyagon alapuló kutatás során a makroelemzések és a mikrotörténelmi vizsgálatokat eredményei folyamatosan befolyásolják egymást, így az eddigiekhez képest minőségileg új képet kapunk a kutatott időszak társadalmáról. Kiderül, hogy a különböző forrásoktól, azok elemzésének módszerétől függően egészen eltérő eredmények születnek, a valóságot leginkább megközelítő képet a mikroszemléletű elemzés adja. Mindenki meggyőződhet egyes források megbízhatóságáról vagy éppen megbízhatatlanságáról, ehhez azonban igen sok időt és aprólékos, szorgalmas hangyamunkát igénylő, több szempontot egyszerre figyelembe vevő kutatás szükséges, és ez az, ami ilyen szinten most először valósult meg.

Benda Gyula eddig kéziratban maradt, 2002-ben írt PhD-értekezése — amint azt a sajtó alá rendező és szerkesztő Fenyves Katalin és Szíjártó M. István a kötet előszavában írják —, valóban a magyar társadalomtörténet egyedülálló teljesítménye, amely alapján részben újraírható a vizsgált időszak, a 18. század második és a 19. század első felének magyar társadalomtörténete. A mű ismeretében, amely nem hagyományos helytörténet, hanem „mikrotörténelmileg megalapozott egyetemes történelem”, az olvasó reménykedik abban, hogy lesznek, akik a 2005-ben elhunyt Benda Gyula által is képviselt multiszkópikus történeti vizsgálódást folytatni tudják.