Zsákmányállatból közlekedési forradalmár
2008. november 19. 10:38
Az ősemberek számára kezdetben a vadló ideális zsákmányállat volt, elejtése után szinte minden porcikáját hasznosítani tudták. Háziasításakor azonban figyelembe vették izomerejét, megszelidítése az élet számos területén fontos változásokhoz vezetett.
A háziállatok között számos olyan faj található, melyek évezredek óta segítik az embert a munkájában. Közép-Európában a szarvasmarha mellett elsősorban a lovat kell megemlíteni. Háziasítása a klasszikus haszonállatoknál – a szarvasmarha, a disznó, a kecske és a bárány – jóval később kezdődött. A szarvasmarha, a többi háziállathoz hasonlóan, először a táplálkozásra szolgált, és csak később később vált a mezőgazdasági munkák során igavonóvá, előszeretettel alkalmazták az eke és a kocsi előtt. A ló háziasításánál azonban már a kezdetektől az izomerejének kihasználása állt az előtérben. A gyors igavonó- és hátasállat forradalmasította az őskori személy- és áruforgalmat, és a hadügyben döntő változásokhoz vezetett.
A vadló a maga 240-300 kg közötti súlyával minden korszakban kívánatos zsákmány volt, mivel a hús és zsír mellett bőrét, szőrét, inait és csontjait is fel tudták használni. A késő-jégkorszaki vadászó és gyűjtőgető ember számára a szarvas és a vadló jelentette élelmezésének alapját, étrendjét további állatfajtákkal egészítette ki. Az évszakváltás idején az élelmiszerforrások felhasználásának a súlypontja áthelyeződött. Ősszel illetve télen a téli és nyári legelőik között vándorló szarvasokat nagy számban lehetett elejteni. Ez a vadászstratégia együtt járt azzal, hogy a nagyobb közösségek egyre több technikai fogást sajáítottak el az elejtett állatok feldolgozásával, és a vadhús konzerválásával kapcsolatban.
A hideg idő beköszöntével fontos kiegészítést jelentett a havasi nyulak és tyúkok vadászata. Nyáron kis csoportok fésülték át a legelőket a patás állatok után: ebben az évszakban a lovak vadászata jelentősebb szerephez jutott az élelmiszerellátásban. A csontleleteken található borotvaéles kőszerszámok nyomai arról árulkodnak, hogy az elejtett lovakat feldarabolták, és a csontvázakról a húst gondosan lefejtették. Az ütésnyomok, illetve a rengeteg csontszilánk a csontvelő megbecsült voltát bizonyítják, minden bizonnyal ezt is előszeretettel fogyasztották. A csontváz bizonyos részei pedig egyes eszközök nyersanyagát jelentették.
A jégkorszak végének éghajlat- és környezetváltozásai a vadlovak állományát nagy mértékben csökkentették. A középső-kőkorszakból származó kevés maradvány pedig arra utalnak, hogy a vadlovak a jégkorszak után megritkult. A vadászó és gyűjtőgető ember élelmezésében a többi zsákmányállattal (vaddísznó, szarvas, őz stb.) ellentétben a ló csupán csekély jelentőséggel bírt.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
