Határhúzások és dekrétumok
2008. szeptember 15. 15:20 Kollai István
A Beneš-dekrétumok kérdésköre
Az 1945-1948 közti időszak a szlovák tankönyvi interpretáció szerint a demokratikus Csehszlovákia újbóli felépítésének kísérlete, melynek a szovjet hatalmi érdekek vetettek gátat. A korszak belső, szlovák-szlovák (keresztény, demokratikus, kommunista) törésvonalak mentén kerül bemutatásra, a nemzetiségi szál, így a Beneš-dekrétumok kérdésköre is háttérben marad. A magyarok mint az új korszak áldozatai először a szlovákokkal és németekkel közösen tűnnek fel: említésre kerül, hogy a szovjetek mindhárom nációból összesen 8000 főt hurcoltak el kényszermunkára, köztük Esterházy Jánost is.
Majd szóba kerül a kassai kormányprogram, amely a könyv szerint a Szovjetúnió által támogatott kommunisták és a demokratikus-nyugatbarát erők kompromisszuma volt, és a német illetve magyar kisebbség nagytöbbségének kitelepítéséről rendelkezett (emellett a Vörös Hadseregről, bíróságokról, földreformról, államosításról). „A több mint hárommilliós német és a több mint félmilliós magyar kisebbség egészét a kollektív bűnösség elve alapján megbízhatatlannak, az új állam ellenségének bélyegezték […] Beneš elnök dekrétuma minden polgárjogtól és vagyontól megfosztotta a németeket és magyarokat.” A kisebbségeknek ezt a fajta megbüntetését a könyv szerint már az emigrációban tervbe vette Beneš és az emigráns kormány.
A csehországi németek kitelepítése kapcsán a könyv úgy fogalmaz: a németekkel szemben hasonlóképpen léptek fel, mint korábban a zsidókkal szemben; a németellenesség és a németek kiűzése többtízezer emberéletet követelt; a németek kitelepítésével hatalmas kulturális és morális kár érte az újjászülető Csehszlovákiát. Szlovákiában – írja a tankönyv – a csehországihoz hasonló törvények voltak életben, de a kisebbségek elleni fellépés úgymond visszafogottabb volt. A németeket még 1944-ben evakuálták.
A magyarokkal kapcsolatban a következő sorok olvashatók: „A munkakötelezettségre vonatkozó dekrétum alapján mintegy 40000 magyart telepítettek a cseh határvidékre. A helyzet megoldását a Magyarország és Csehszlovákia között 1946-ban kötött lakosságcsere-egyezménytől várták. A csere keretében a kitelepítésre [odsun] ítélt magyarok ingóságaikat vihették magukkal. A magyarországi szlovákok az áttelepítésre önként jelentkezhettek. Magyarországról 72000 szlovák érkezett Csehszlovákiába, és onnan 90000 magyar telepítettek ki Magyarországra. Amikor a nagyhatalmak elutasították mintegy 200000 magyar egyoldalú kitelepítését Szlovákiából, a magyarság többsége (mintegy 360000 fő) került a reszlovakizációs intézkedések körébe. A reszlovakizációnak – mely jelentésénél fogva elvileg egy lehetőség volt az eredeti, szlovák nemzethez való visszatérésre – így megváltozott az értelme, és a magyar kisebbség elszlovákosítási kísérletévé vált. A lakosságcsere és a reszlovakizáció feleslegesen növelte a nemzetiségi feszültségeket.”
A magyar jogfosztottságról megemlékezik egy rövid idézet is Pavol Jantausch katolikus püspöknek a csehországi kényszertelepítés kapcsán írt memorandumából (1947), amely intézkedés a püspök szerint „se nem humánus, se nem igazságos”. A memorandum tankönyvben közölt részlete szerint a magyar áttelepítettek elvesztik ingatlanjaikat; a szállítások pedig a legnagyobb hidegben folynak, ami még a felnőtteket is megviseli.
Végül néhány szó a dekrétumokkal fémjelzett intézkedések magyar interpretációjáról. A magyar tankönyvek nagyjából hasonló részletek kiemelésével mutatják be a magyarellenes intézkedéseket, de talán egyértelműbb, erősebb megfogalmazásokat használnak. Mindenki csehszlovák nemzetállamot akart, amelyet meg akartak szabadítani a nemzetiségektől, a kollektív bűnösség elve alapján – írják a tankönyvek. A forrásközpontú tankönyv a csehországi kitelepítést emeli ki, és a „kierőszakolt lakosságcserét”, mellyel „tízezreket üldöztek el a Felvidékről”; a középiskolai sorozat kötete ennél jóval részletesebben sorolja fel az egyes intézkedéseket.
A szlovák interpretációval szembeni különbségnek tekinthető az, hogy a magyar könyvek szerint az állampolgári jogok visszaadása nem hozta el az egyenrangúságot, illetve hogy „súlyosbítja a tragédiát”, hogy sokáig beszélni sem volt szabad minderről.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
