Karikatúrák és protokollbakik
2008. május 9. 15:00
Kissé viccesre sikeredett a Múlt-kor 2. évfolyamának 29. adása: először arról lesz szó, miért nem jelenhetett meg az egyetlen Kádár Jánost ábrázoló karikatúra, majd a legemlékezetesebb protokollbakikat mutatjuk be, köztük azt az eddig sehol sem látott fotót is, amin Tito az őt köszöntő hölgy mellét markolássza a neki szánt virágcsokor helyett.
Karikatúrát már az ősi Egyiptomban is rajzoltak, különálló sajtóműfajjá azonban csak az 1830-as években, a vicclapok megjelenésével vált. A gúnyos rajzok Magyarországon 1848-ban a Charivari, a Dongó című élclap kiadásával indultak nevettető útjukra.
A II. világháború után a kezdeti gazdagságból erőteljesen lecsökkent a Magyarországon megjelent vicclapok száma, a történelem azonban ebben az időszakban szolgáltatta a leggazdagabb témákat a karikaturistáknak. Az 1945-ben megjelent Ludas Matyi, majd a Szabad Száj, és a Pesti Izé egyaránt az újjáépítéssel, az újra megalakuló pártokkal és azok politikai csatározásaival voltak elfoglalva.
A Rákosi-diktatúra kezdetével sorra szűntek meg a vicclapok, 1951-től már csak a Ludas Matyi maradhatott a standokon. A Ludasról már az 1945-ös törvényhatósági választás idején kiderült politikai szimpátiája, amikor arra sarkallta olvasóit, hogy szavazzanak a Szociáldemokrata és a Magyar Kommunista Párt közös listájára.
Az MDP Agitációs Osztályának 1950-es határozata úgy szólt, miszerint `Fordulatot kell végrehajtani az eddig elhanyagolt szemléltető agitációs módszerek felhasználása felé. A szemléltető agitáció ismertesse a munkaverseny eredményeit, népszerűsítse a termelésben élen járókat: üzemi dísztáblák, villám-újságok, humoros rajzok (stb) felhasználásával.`
A Kádár-rendszer és a gulyáskommunizmus a politikai viccben is változást hozott. A hidegháborús retorikát a hetvenes évektől felváltották a mindennapi élet történései. A Ludas humora azonban nem egyszer szúrta az elvtársak szemét.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
