Negyvennyolcról magyarul és románul
2008. március 19. 13:00
<
Etnikai polgárháború
A magyar lakosság elleni akciókat a magyar hatóságok - amikor fordult a kocka - sok esetben szigorúan megtorolták, miközben a hadiesemények sem kímélték a civil lakosságot. A mócok gerillaháborúja pedig egészen a magyar szabadságharc leveréséig eltartott az Erdélyi-érchegységben. Azon kívül, hogy számos polgári áldozattal járt, az Avram Iancu vezette román ellenállás tartósan magyar csapatokat kötött le, és hátországot biztosított a gyulafehérvári erőd császári őrserege számára.
|
Avram Iancu Kolozsváron |
Szerencsére ma már csak a román nacionalista diskurzusban van jelen a magyarok által legyilkolt 40 000 román és 270 (máshol 300) felperzselt falu mítosza. Ám még nem tűnt el teljesen, és időnként váratlan helyeken - és groteszk alakban - bukkan fel, és gerjeszt történelmi indulatokat. Az utóbbi években például az aradi Szabadság-szobor újraállítása ellen tiltakozók "érveiben" jelent meg, illetve egy marosvásárhelyi utca Kossuth utcára való visszakeresztelését megakadályozó bírósági eljárás során - a nacionalisták románok ellen elkövetett háborús bűnökkel vádolták az Aradon kivégzett magyar tábornokokat, illetve Kossuth Lajost.
|
Avram Iancu és alvezérei Nagybányán  |
A bevezetőben felidézett tragikus történet két olvasata jól mutatja a zaklatott időszak megítélésében megfigyelhető - a köztudatban, a szakirodalomban és a történelemtankönyvekben egyaránt jelen lévő - szemléletbeli különbségeket. Az 1848-49-es eseményeket mindkét fél saját történelmi kontextusába, nemzeti narratívájába illeszti be. A két interpretáció ugyan megegyezik abban, hogy 1848-49-ban végzetes módon kerültek szembe a magyarok és a románok, de már az egyes konkrét események bemutatása is meglehetősen különböző módon történik.
Míg magyar részről elsősorban Erdély és Magyarország újraegyesülését, a hősies magyar szabadságharcot - és a Habsburgok oldalára álló román felkelők vérengzéseit látjuk, a román nemzeti törekvésekről kevesebb szó esik. Igaz, ez inkább a magyar köztudatra vonatkozik, a történelmi szakirodalomra már jóval kevésbé érvényes, és az újabb történelemtankönyvek is árnyaltabban kezelik a magyar-román konfliktust. Román szemmel nézve viszont Erdély erőszakos annexiójáról és a román nemzeti érdekek semmibevételéről van szó, a tankönyvekben pedig a románok egységes (nemzeti) ellenállását sugallja az a megközelítés, amely megfeledkezik a magyarországi - azaz az Erdélyen kívüli - románság eltérő stratégiáiról.
Közhely, hogy ha csak a magyarok vagy a románok sérelmeiről veszünk tudomást, akkor csupán féloldalasak lesznek az ismereteink, és végeredményben hamis képet alkotunk egy komplex jelenségről. Az események már akkor is tele voltak ellentmondással, amikor mindenki a maga - vélt vagy valós - igazságáért küzdött. Később, miután a megválogatott és a saját szempontok alapján értelmezett tényeket a történészek, publicisták és politikusok belefoglalták a két nemzeti ideológiába - teljesen elvált egymástól 1848-49 magyar és román megítélése. Magyarországon azóta is Kossuth-szobrok, Románia városaiban pedig Avram Iancunak és prefektusainak állított emlékművek örökítik tovább a két forradalom vezéreinek kultuszát - és 1848 két történetét. Marad a kérdés, vajon lehetséges-e mindkettőt egyszerre megragadni?
Zahorán Csaba - Terra Recognita Alapítvány
Támogasd a 
szerkesztőségét!
