A magyarországi zsidóság múltjának kutatástörténete
2007. október 4. 14:00
A magyar zsidó múlt dokumentálásának igénye az 1896-os Ezredéves Kiállításon való sikeres szereplés után - ahol a frissen recipiált zsidó felekezet az egyházak között állíthatta ki történeti emlékeit - merült fel először, majd 1909-ben vezetett el a Magyar Zsidó Múzeum megalapításának gondolatáig - írta Toronyi Zsuzsanna a Levéltári Szemle 2007/3-as számában.
A zsidó történetírás forrásai
A zsidó közösségben is többféle `maradandó történeti értékkel bíró` irat keletkezett, melyeket az ezek vezetésével és őrzésével megbízott személyek kezeltek. Ezek elsősorban a zsidó anyakönyvezés előzményének tekinthető mohelkönyvek, melyekben a körülmetélések adatait, a hevrakönyvek, melyekben a hevra kadisák (temetkezési szentegylet) tagnévsorát, az adományok nyilvántartását, a temetések adatait rögzítették, és a különféle pinkaszok (jegyzőkönyvek), melyekben a közösség életét dokumentálták. Őrizték ezek mellett elsősorban az egyes közösségek jogi helyzetét, vagy az adófizetést igazoló-bizonyító iratokat.
Ugyanakkor a közösség nagyfokú - önkéntes és kiűzések következtében alakuló - mobilitása nem kedvezett az iratok megőrzésének, jóllehet a zsidó vallásjog, a halakha rendelkezik a szent szövegek részleteit tartalmazó iratok kezeléséről. A 19-20. század fordulójától kezdve Európa-szerte emeltek zsidó múzeumokat az elvesző félben lévő tradicionális zsidó kultúra emlékeinek összegyűjtése és megmentése érdekében, s ezekben olyan történelmi dokumentumokat is gyűjtöttek, amelyeknek megőrzése más esetekben a levéltárak feladata. A zsidó historiográfia erre a korszakra érett meg arra, hogy a nem zsidó történettudomány gyakorlatát követve, a történetére vonatkozó forrásokat összegyűjtse és publikálja. Ennek eredménye lett Magyarországon az 1903 és 1980 között megjelent Magyar Zsidó Oklevéltár 18 kötete, (Monumenta Hungariae Judaica), melyben a magyarországi levéltárak zsidó vonatkozású iratanyagát publikálták, s melyet mai szóhasználattal élve akár `virtuális levéltárként` is hívhatnánk.
|
Az 1947-1948-as Zsidó Iskola növendékei |
Korán felismerték, hogy a múlt emlékeinek begyűjtése mellett a kortárs világ dokumentálása is feladata lehet a gyűjteménynek - illetve a múzeumegyletbe tömörülő értelmiségi elitnek - s az első világháború során mindvégig gyűjtötték a zsidó katonákra vonatkozó háborús dokumentumokat. A "Magyar Zsidó Hadi Archívum" létrehozóit elsősorban politikai célok vezérelték, s az ekkoriban megerősödő antiszemita hangokra kívántak választ adni, majd a gyűjteményre alapozva megjelentették a Magyar Zsidó Hadi Almanach-ot, mely napjainkban főleg a család- és helytörténeti kutatásokban használható. Az 1930-as évektől megfigyelhető, hogy a hivatalos hitközségi vezetők is felismerték, hogy tudatos adományozásokkal némiképp befolyásolhatják a későbbi korok emlékezetét is, és a hitközség közszerepléseinek, szerepvállalásainak dokumentumait - nem egyszer külön, díszkötéses összeállításokban - rendre a múzeumnak ajándékozták.
Külön levéltár (esetünkben tulajdonképpen levéltári részleg) berendezésének ötlete először 1935-ben merült fel. A múzeum korabeli jelentéseiből, s a kevés fennmaradt iratból kiderül, hogy ennek haszna nem a korábbi cél - a zsidó múlt bemutatásán keresztül remélt megbecsülés - elérése lett, hanem a zsidótörvények által megkövetelt származási-igazolásokhoz, állampolgársági ügyekhez tudtak jelentős segítséget adni. 1940-ben már a zsidótörvények elleni küzdelemhez is hozzájárult a múzeum: a parlamenti ellenzék munkáját a múzeum anyagából, a múzeum dolgozói által összeállított dokumentumgyűjtemény segítette. Ugyanakkor a tudományos munka sem szünetelt: a magyar zsidó történetírás szimbolikus művének, Kohn Sámuel 1884-ben megjelent, a magyar zsidókat a honfoglaló magyarsággal együtt érkező kazárok leszármazottainak tartó műve kéziratban a múzeum állományában lévő folytatását tervezték sajtó alá rendezni.
| A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségéhez tartozik felekezeti szaklevéltárként. Levéltári állománya az 1970-es években létrehozott Magyar Zsidó Levéltár és a korábbi Zsidó Múzeum1 1994-es egyesítésével alakult ki, a levéltári gyűjtemény ekkor költözött a Dohány utcai zsinagóga épületébe. A két korábbi gyűjtemény egyesítése azóta is tart, de továbbra sem hagyható figyelmen kívül, hogy a két gyűjtemény szinte mindenben különbözik egymástól, s a gyűjteménybe kerülés mikéntje meghatározó az iratok értékelése szempontjából. |
A felszabadulást követően 1947. júliusában nyitották meg újra a múzeumot. Tárgyállománya jórészt megmaradt, korábbi dolgozói közül a művészettörténész-közgazdász Naményi Ernő munkaszolgálatosként, a történész Grünvald Fülöp pedig hamis papírokkal, Pesten túlélte a vészkorszakot, de többen, köztük Balázs György rabbi életüket vesztették. A múzeum dolgozói körlevelet küldtek szét a megmaradt hitközségekhez, melyben arról érdeklődtek, hogy a kegytárgyak, összeírások, anyakönyvek és a hitközségi könyvtár, irattár megmaradtak-e, és ha igen, hol találhatóak.
A válaszok hatalmas pusztulásról számolnak be, de néhány közösség kegytárgy- és iratállománya megmaradt. Ezek megszerzése elsőrendű feladata lett a múzeumnak, azzal a korábban is tapasztalt korlátozással, hogy csak a 'múzeumi szépségű és értékű' tárgyakat kívánták a gyűjteményben tudni. Az összegyűjtött iratanyagból nyílt meg 1972-ben a Magyar Zsidó Levéltár az Országos Rabbiképző Intézet épületében, ahol az 1990-es évek elejéig őrizték.
A teljes cikket a Levéltári Szemle 2007/3-as számában olvashatja!
Támogasd a 
szerkesztőségét!
