Közös történelmet írtak az erdélyi és magyarországi fiatalok
2007. április 17. 13:15 Fejér Tamás
Multietnicitás a nyelvhasználatban
Séra Júlia (Szőcs Máté mellett a másik történeti kollégista) az Egy XVI. századi főúr élete című előadásában a Habsburgok oldalán jelentős karriert befutó Forgách Simon (1526-1598) váradi és egri várkapitány, dunáninneni főkapitány (1569), illetve főpohárnok (1587-1598) életútját vázolta fel testvére, Forgách Ferenc váradi püspök, történetíró műve, illetve a vonatkozó szakirodalom alapján. Erdélyi leányok az MTA előtt, 1942
Tóth Levente (Udvarhelyszék református népoktatása a reformkorban) a 18. századi előzmények, az Erdélyi Református Főkonzisztórium által 1828-ban a falusi oktatás színvonalának emelése érdekében hozott intézkedéseket, továbbá a falusi iskolázás körülményeinek javítása és a szegény gyermekek segélyezésére létrehozott ún. Garasos Intézet útján tett lépéseket tekintette át. Ezután az Udvarhelyi Református Egyházmegye területén vizsgálta a népoktatás felügyeletének, az iskolarendszernek és az iskolalátogatásnak az alakulását főként az Udvarhely központtal működő területi iskola-felügyeleti bizottság tevékenysége során összeállított kimutatások, valamint a testülethez beküldött iskolai jelentések alapján.
Köllő István (Hivatali nyelvhasználat Torda vármegyében az 1860-as években) a hivatali nyelvhasználatot helyi szinten vizsgálta egy olyan korszakban, amikor a nyelv semleges léte és használata problematikussá vált és átpolitizálódott. Arra kereste a választ, hogy az állam alsó- és középszintjét alkotó vármegye hogyan oldotta meg a népességének multietnicitásából fakadó nyelvi problémákat, s ezt az egyébként technikai kérdést a konkurens nemzetépítések mögötti alapfogalmak (szemléleti rétegek) hogyan változtatták meg.
Kovács Levente (A kolozsvári felekezetközi magyar egyetem 1920-1921 között) dolgozatában a Ferencz József Tudományegyetem 1919. évi átvételét, majd románná nyilvánítását követő - az egyetem mintájára tervezett - új, felekezetközi magyar egyetem megszervezésére tett kísérleteket, illetve ezeknek főként a román közvélemény és hatóságok elutasító magatartása következtében történő meghiúsulását mutatta be, majd a tervezett intézmény részeként a református teológia mellé szervezett tanárképző intézet rövid működést tárgyalta, amely szintén a megszorító intézkedések folytán bizonyult tiszavirág-életűnek.
Az erdélyi zsidóság első világháború utáni önmeghatározási kísérleteiről Gidó Attila beszélt. Szó esett többek között arról, hogy a vizsgált csoportnak volt egy speciális erdélyi zsidó identitástudata, s hogy a cionizmusnak csak egy szűkebb bázisa volt körükben. Az erdélyi magyarok politikai reprezentánsai Trianon után az erdélyi zsidóságot a magyarság részének tekintették.
Végül, de nem utolsósorban Wellman László (Az 1972-es bukaresti Kádár-Ceauşescu találkozó) előadásában a Kádár János által vezetett magyar delegációnak 1972. február 24-26-a között Bukarestben tett hivatalos látogatását ismertette, amely során a Nicolae Ceauşescu pártfőtitkár vezette román féllel országaik belső helyzetéről, a magyar-román kapcsolatokról, illetve a nemzetközi kérdésekről tárgyaltak.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
