A budapesti áramszolgáltatás múltja
2003. október 13. 11:17
A háború után országossá alakították az áramszolgáltatást
A II. világháború okozta súlyos károk helyreállítása gyakorlatilag 1946-ra befejeződött, az ezt követő időszakban az áramszolgáltatási rendszerek egységesítése (országossá alakítása) folyt.
Az 1950-es években kezdték meg a feszültségszintek egységesítését: a kisfeszültségű hálózaton megszűnt az egyenáramú, az egyfázisú váltakozó áramú és a 110 V névleges feszültségű áramszolgáltatás, és egységesen a (ma is használatos) 380/220 V-os háromfázisú váltakozó áram váltotta fel. A középfeszültségű (30 kV) hálózatot fokozatosan leépítették, 10 kV-ra tértek át. A nagyfeszültségű hálózaton az erőművek közötti kooperációs kapcsolatok lehetőségének megteremtésére a 120 kV-os feszültséget választották, és belterületen 120/10 kV-os, külterületen 120/20 kV-os táppontok létesítéséről döntöttek.
Az első két 120/10 illetve 100/10 kV-os alállomás (kőbányai, angyalföldi) az 1950-es években létesült. Az 1960-as évek kezdetére kiépültek az alaphálózati állomások - és az ezeket összekötő 120 kV-os vezetékrendszer-, megteremtve ezzel a Bánhidai és a Mátrai erőmű együttműködését is. 1959-ben üzembe helyezték a zuglói állomást, amely később a kialakuló 220 kV-os országos alaphálózatban csomóponti szerepet kapott, egyben - az 1962-től belépő csehszlovák áramszállítás fogadásával - a nemzetközivé váló hálózat egyik legfontosabb elemévé vált.
1961-ben kezdődött meg a főváros 120 kV-os főelosztóhálózatának kábeles kiépítése a népligeti állomás és a kőbányai fűtőerőmű között, amelyet 1965-ben a Népliget és Csarnok tér közötti kábel lefektetése követett.
Az elmúlt 20 évben az alaphálózat újra átalakult, ma már Budapest térségébe 220 és 400 kV-os hálózaton érkezik a villamosenergia, és az 1965-ben elkészült távlati terv alapján 9 új 120/10 kV-os alállomás létesült.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
