15 uralkodónk maradványait rejtik a székesfehérvári királysírok
2021. október 19. 09:36 Biczó Piroska
Feldúlt sírok sorozatban
István király szentté avatása után kezdődött meg a királyi temetkezések sora a Szűz Mária-prépostság templomában. A XII. századi magyar uralkodók közül hatan választották végső nyughelyükül a templomot, és a XIII. század elején, 1205-ben a kisgyermekként elhunyt III. Lászlót is itt temették el. Közülük csak III. Béla (†1196) és felesége, Antiochiai Anna (†1184) sírja maradt meg bolygatatlanul 1848 decemberéig, amikor is csatornajavítási munkák közben a királyné sírja előkerült. A király sírját már Érdy János, a Tudományos Akadémia tagja, a Nemzeti Múzeum régiségtárának őre tárta fel.
A sírokba az uralkodói jelvényeket helyettesítő, a temetésre ezüstből készült halotti királyi jelvényeket helyezték el. A királyné sírjában korona volt, a király sírjából korona, jogar, kardutánzat került elő, de a jobb alkarján talált karpánt, ugyancsak ezüst sarkantyúi és egy körmeneti kereszt – az egyetlen, nem a temetésre készült tárgy – mind az uralkodói ornátusra utaló mellékletek voltak. Aranygyűrűik, a királyné lanton játszó szirént ábrázoló gránátköves gyűrűje és a király arab feliratos gyűrűje személyes tárgyaikhoz tartoztak.
A további öt uralkodó – Kálmán (†1116), II. Béla (†1141), II. Géza (†1162), II. László (†1163), IV. István (†1165) – és a gyermek III. László nyughelyét a templomon belül még csak nem is sejtjük. 1839-ben filigrándíszes, XI. század végi – XII. század eleji arany övdíszek és gombocskák kerültek elő egy Árpád-kori sírból. A leletek finom volta és kis mérete egyik kutatónkat arra késztette, hogy a gyermek III. László sírját azonosítsa az akkor feldúlt sírban.
Az egykorú tudósítás azonban felnőtt sírról szól, így az eltemetett kiléte továbbra is rejtve marad előttünk, csontjai elkallódtak. Henszlmann Imre 1874-es ásatása során az északi mellékhajóban négy Árpád-kori sírban öt csontvázat – közöttük egy női vázat – talált jelentősebb mellékletek nélkül. Henszlmann úgy vélte, Könyves Kálmán kivételével a többi XII. századi királyt kell a feltárt vázakban látni. Napjainkra két csontváz maradt csak meg az ötből.
Ezeknek az elhunytaknak életkora az antropológiai vizsgálatok szerint magasabb volt, mint a Henszlmann által feltételezett királyoké. A két elveszett váz elhalálozás kori életkora a XIX. századi orvosi vizsgálat szerint nem mutatott komoly eltérést a valamivel harmincadik életévük felett elhunyt uralkodók életkorától. Közös sírba temetésük – úgy teremteve a később eltemetettnek helyet, hogy a már ott nyugvó csontjait a sír végében halomba rakták – ellentmond a királyi temetésnek.
Szétszórt csontok
Az Árpád-ház XIII. századi uralkodói más templomokat részesítettek előnyben temetkezési helyük kiválasztásakor. Az uralkodóház kihalása után a magyar királyok különös jelentőséget tulajdonítottak az első király sírját őrző templomnak. Legitimitásukat az ország trónján azzal is hangsúlyozni kívánták, hogy abban a templomban kívántak temetkezni, amelyikben számos Árpád-házi elődük nyugodott. Károly Róbert a templomot is átépíttette. Az 1342-ben elhunyt uralkodó sírja Thuróczy krónikája szerint a nagy oltár közelében volt.
Hogy ez a templom főoltárát jelenti-e, vagy Szent István király jelentős méretűre épített oltárát egykori sírhelye fölött, mint ahogy azt több kutató véli, nem tudjuk. Szent István király sírjától nem messze 1969-ben az északi mellékhajóban három temetkezést rejtő sírgödröt tárt fel Kralovánszky Alán. A sírgödörből Anjou-kori sírbaldachin töredékek kerültek elő, ezért nem lehet kizárni, hogy Károly Róbert és más, a királyi családhoz tartozó személyek nyughelyét találták meg.
Ez a lelet elvezet bennünket az Anjou királyi temetkezések másik, sokáig megoldásra várt kérdéséhez, Nagy Lajos király temetkezési kápolnájához. Több középkori forrás szerint Lajos király a templom mellett – Bonfini leírásában a jobb oldalán – Szent Katalin tiszteletére kápolnát alapított, amely egyben sírkápolnájául is szolgált. A török hódítás elmúltával az egykori templomból csak egy kápolnasor – talán az északi mellékhajó – állt, amelyet 1800 táján bontottak le. A szemtanúk, így Jankovich Miklós a magyar történelmi emlékek neves gyűjtője, az hitték, Nagy Lajos király kápolnájában járnak.
Később néhány kutató Bonfinire hivatkozva a templom déli oldalára tette a kápolnát, majd az 1969-es ásatás nyomán újból az északi oldal vált elfogadottá a kápolna helyeként. 2002-ben egy újabb feltárás a templom déli hajója melletti kápolnában a hódoltság korában teljesen feldúlt három sírból Anjou-kori síremléktöredékeket hozott felszínre, köztük olyan darabot is, amely a régóta ismert királyalakos tumbafedlapot a kápolnához kapcsolta. A feldúlt sírokat személyhez kötnünk nehéz, de egy kisebb méretű sírgödörben, amelyikben csak néhány csonttöredék volt, a gyermekkorban elhunyt trónörököst, Katalin hercegnőt temethették.
Nem kétséges, a másik két sír egyikében Nagy Lajos nyugodott. A harmadik sírról és egy a kápolnában később ásott sírról a benne eltemetett személlyel kapcsolatban érdemlegeset nehéz mondani. Ugyanezt mondhatjuk el a templombelsőben feltárt téglabélésű, tehát nem az Árpád-kori sírokéval megegyező építésmódú sírokról. Az eltemetettet bolygatatlanul alig néhány sírban találták csak meg, királyi voltukra semmilyen tárgy sem utalt. A sírkamrák nagy részében azonban már a XIX. századi ásatások sem találtak néhány csonttöredéken kívül semmit sem.
Éry Kinga antropológusnak és munkatársainak a székesfehérvári királyi bazilika embertani leleteit feldolgozó terjedelmes munkája 2008-ban jelent meg. Ebben III. Béla és Antiochiai Anna földi maradványain kívül egyetlen magyar királyt sem tudtak bizonyossággal azonosítani. Ha egyszer a genetika tudománya valamelyest segítségünkre lehet abban, hogy többet tudjunk meg a bazilika ásatásainak embertani leleteiről, akkor sem fogjuk tudni megmondani, melyik sírban ki nyugodott. A genetikai vizsgálatokat pedig erősen korlátozza, hogy a sírok hódoltság kori feldúlásakor a csontok nagy része szétszóródott, elveszett.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
