Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》
10 tény a gyarmati Jamestownról

10 tény a gyarmati Jamestownról

2022. május 26. 19:25 Múlt-kor

Az első telepesek mindegyike férfi volt. A 104 úttörő jövevény közül – köszönhetően a kemény télnek, a járványoknak és a póheten indiánok támadásainak – 1608 januárjára csupán 38-an maradtak életben.

<

1. Az Észak-Amerikában létesített első állandó angol település, Jamestown lakói túlélésük érdekében 1609 és 1610 telén kannibalizmusra kényszerültek.

2. Jamestownt a Virginia Társaság alapította, amelynek tulajdonosai abban reménykedtek, hogy az Újvilágba érkező telepesek majd aranyat találnak ezen a területen.

3. Az első telepesek a James-folyó egyik szigetét szemelték ki maguknak, amely 94 kilométerre feküdt az Atlanti-óceán partjától. A sziget jól védhető volt, de az itt letelepülők nehezen jutottak jó minőségő ivóvízhez, és a talaj mezőgazdasági művelésre sem volt igazán alkalmas.

4. A Jamestown szigetén letelepedett angolokat alig néhány héttel a partraszállásuk után megtámadták a bennszülött indiánok.

5. Az első telepesek mindegyike férfi volt. A 104 úttörő jövevény közül – köszönhetően a kemény télnek, a járványoknak és a póheten indiánok támadásainak – 1608 januárjára csupán 38-an maradtak életben.

6. Jamestown fennmaradásában oroszlánrésze volt John Rolfe-nak, aki meghonosította a dohánytermesztést a települést körülölelő földeken. Az első dohánybetakarításra 1614-ben került sor. Jamestownnak piacképes áruja született, amely elősegítette az intenzív kereskedelmi kapcsolatok kialakítását az anyaországgal, Angliával.

7. Egyedülálló nők 1619-ben kaptak engedélyt arra, hogy Jamestownba utazzanak. A Virginia Társaság részvénytulajdonosai a rendelkezéstől azt várták, hogy a hölgyek jelenléte majd arra ösztönözi az ottani férfiakat, hogy Jamestownban alapítsanak családot, ahelyett, hogy visszatérnének Angliába.

8. Az első, Afrikából származó rabszolgák 1619-ben érkeztek meg Jamestownba. Legtöbbjük azonban még szerződéses szolgaként dolgozott a dohányültetvényeken. Ezek az emberek egy bizonyos idő elteltével visszanyerték szabadságukat, az örökletes rabszolgaság csak az 1660-as évektől vált gyakorlattá Virginiában.

9. Szerződéses szolgák nemcsak feketék, hanem fehérek is lehettek. Átszelni az Atlanti-óceánt költséges vállalkozás volt, így a bevándorlók nagy része egy szerződés írt alá, amelyben 3-7 év időtartamú munkát vállalt, hogy törlessze utazása költségeit.

10. A póheten indiánok 1622-ben egy összehangolt támadással megpróbálták elpusztítani Jamestownt és a közeli James-folyó menti fehér településeket. Bár a támadásban a telepesek közel negyede (300 fő), életét vesztette, a pusztítás mértéke nem volt elegendő ahhoz, hogy megroppantsa az egyre erősödő kolónia gerincét.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

10 tény a gyarmati Jamestownról

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra