10 arcpirító adónem a brit történelemből – a gyufaadótól a tudásadóig
2019. február 26. 19:47 Múlt-kor
Az újabb fejadó (1990)
Az 1980-as évek második felében Margaret Thatcher miniszterelnök kormánya egy fix adónemet vezetett be a helyi kormányzatok költségeinek fedezésére, valamint a meglévő, ingatlanonként fizetett birtokadó felváltására. Ellenzői hamar elnevezték újabb fejadónak.
A fejadó mellett azzal érvelt a kormány, hogy a birtokonkénti adó sokkal kevésbé igazságos. Ha egy szerényebb házban él egy nagyobb család, annak minden felnőtt tagja rendelkezik egy szavazattal, de csupán azért az egy ingatlanért adózik, ezért – mivel létszáma által tompítva érzi a kormányzat költségének hatását – szavazataival sosem fog a takarékosabb kormányzatra szavazni. Egyedül élő szomszédjuk – aki lehet egy szegény özvegy is – ugyanazt az adót fizeti be, de csupán egyetlen szavazattal rendelkezik, így nem tudja érdekeit érvényesíteni a pazarlásra fittyet hányó nagy családdal szemben.
A válasz így az egyénenkénti fix adó volt, amely a kormányzati költekezéshez való felelősebb hozzáállásra nevelné a népet. Miután azonban 1990-ben bevezetésre került, a szegény özvegy mítoszát felváltotta annak ellentéte: egy óriási birtokon élő herceg ugyanazt a fejadót fizeti be, mint a földjén lakó szegény falusiak.
Az új adónemet széles körben igazságtalannak tartották, és sokan egyenesen megtagadták befizetését. Az Össz-Britanniai Fejadóellenes Szövetség március 31-én hatalmas menetet szervezett Londonban, amely valóságos zavargásba csapott át, Thatcher pedig arra panaszkodott, „a törvénytisztelő, rendes emberek a csőcselékkel fogtak össze”. Saját pártjában is sokan úgy gondolták, a miniszterelnök asszony hajthatatlansága az oka a felháborodásnak, Miután a Thatcher-kormány novemberben megbukott, az új miniszterelnök, John Major kormánya azonnal egy többkulcsos tanácsi adónemet vezetett be a helyi kormányzatok költségeinek fedezésére.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
