20. századi magyar egyháztörténet és módszertani javaslatok a levéltári források tükrében
2006. március 21. 19:00 Spannenberger Norbert
Metodika és egyháztörténet
Gyáni Gábor szerint Magyarországon a történetírás főárama deszkriptív jellegű maradt a rendszerváltás után is. Tomka Béla szintén hiányolja az elméleti és módszertani alapokat, s ennek okát abban látja, hogy `a hazai történeti munkák gyakran fel sem vetik azt a kérdést, hogy mi a célkitűzése a kutatásnak`.
A modernkori egyháztörténetírás osztozik abban a szekuláris történetírással, hogy az általa vizsgált történelmi folyamatok a tömegkommunikáció hatására felgyorsultak. Ennek metodikai következménye, hogy modernkori történelem csakis mint univerzális történelem értékelhető. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy problematizálásban pl. földrajzilag nem szűkíthető le egy régióra vagy nemzetállamra, de egy elszigetelt nemzeti, regionális vagy lokális perspektíva tévútra vezet. A magyar egyháztörténet kontextualizálása az egyetemes egyház európai ármalatába tehát alapvető feladat.
Az egyház története nem egyenlő az egyházi intézmény vagy a (felső-)klérus történetével. A politika- és intézménytörténet fontos, s elengedhetetlen a modernkori egyháztörténteíráson belül is, de ha az egyháztörténetírás és a társadalomtörténet kapcsolódási pontjaira helyezzük a hangsúlyt, akkor nem is a makró-, hanem inkább a régió- és a mikrótörténet relevanciáját kell kiemelni. Magyarország egy centralizált ország, s fenáll annak a veszélye, hogy a történetírásban is a regionális és mikrószintén lezajló történelmet marginalizáljuk. Óvakodni kell attól, hogy e terepet ügybuzgó laikusoknak engedjük át, hisz ennek következménye egyfajta `antikvárius történetírás`, ami egyébként a helytörténetírás klasszikus betegsége.
A regionális vagy mikrotörténti kutatások relevanciáját egy baranyai példával szeretném illusztrálni: Vonyó József kollegával, a Pécsi Tudományegyetem Modernkori Történeti Tanszékének munkatársával egy közös tanulmány erejéig azon elmélkedtünk, hogy milyen komplementer viszonyban állt a katolikus egyház és a politika Baranya megyében a Gömbös kormány idején. Mikró- és regionális példákat vizsgálva megállapítottuk, hogy ott, ahol a politikai katolicizmus mobilizációs ereje regenerálódott, a NemzetiEgység Pártja nem tudott gyökeret verni. S csak hogy méginkább árnyaljam e problémát: Gömbös pártépítését természetesen a német követségen keresztül a Harmadik Birodalom hatékonyan támogatta. A politikai katolicizmus szereplői Baranya németek lakta területein ugyanakkor épp azok a svábok voltak, akik az aktuális propaganda szerint Hitler `ötödik hadoszlopának` lettek kikiáltva. Nyilván nemcsak ez a példa illusztrálja kiválóan azt, hogy modernkori egyháztörténetet úgy lehet írni, hogy azt `beágyazzuk` egy nagyobb kontextusba, vagyis a `keretek` ismerete elengedhetelen ahhoz, hogy e szubkultúra bármely aspektusával is foglalkozzunk.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
