20. századi magyar egyháztörténet és módszertani javaslatok a levéltári források tükrében
2006. március 21. 19:00 Spannenberger Norbert
Interdiszciplináris kutatás
Tény, hogy a kutatásokat sokszor `egyfajta etnocentrizmus jellemzi`, aminek egyik gyógyírja lehet a komparatív, vagyis összehasonlító módszer. Tomka Béla fogalmazta meg ezt úgy, hogy: `Az összehasonlítás egyik következménye lehet, hogy a történészt `eltávolítja` a vizsgálat tárgyától, vagyis a kutató számára egy új, a saját nemzeti történírásában megszokottól eltérő perspektívát kínál`. A komparatív módszer előnye Tomka szerint a magyar történetírás számára abból áll, hogy
- erősíthetné az elméleti tudatosságot;
- elősegíthetné a túlzottan deszkriptív, vagyis leíró vonások kiegyensúlyozását;
- korrigálja az ideológikus megközelítéseket;
- előmozdítják a nemzetközi együttműködést.
E módszer ab ovo feltételezi az interdiszciplináris munkát, vagyis a történelemírás és a társadalomtudományok konvergenciáját. Értelemszerűen kiemelkedő szerephez jut itt a szociológia. A komparatív módszer lehetőségeire konkrétan nemzetközi példát szeretnék felhozni: A két világháború közötti magyar politikai katolicizmus minősége méginkább kidomborodik, ha összehasonlítjuk az osztrák vagy a német politikai katolicizmussal. A Dollfuß-féle korporatista rezsim számos átfedést mutatott egyházpolitikájában a Bethlen-érával, hisz az egyháznak itt is domináns mobilizációs funkciót garantált az államhatalom, persze a saját érdekében. A német példa épp mást mutat fel: A német katolicizmus társadalompolitikai mozgatóereje, melyet maga Prohászka Ottokár némi csodálattal és irigységgel tanulmányozott római tanulmányai idején, épp az állami elnyomás folytán (a Bismarck-féle Kulturkampf miatt) épült ki és szilárdult meg a két világháború közötti időre. Ennek folytán a klérus befolyása mint integratív erő megvolt, de nem játszott vezető szerepet a párt életében, tehát a politikai katolicizmus nem volt a hierarchiától függő klerikalizmus.
"Nézzetek át Németországba, ott meglátjátok a jelenkor minden érdekeit fölkaroló egyházat, a gazdasági, szellemi, erkölcsi életet egyaránt első hatalom gyanánt termékenyítő modern kereszténységet" - sóhajtott fel Prohászka 1897-ben Az egyház demokráciája címü cikkében. S hasonló hangnemben jegyezte fel naplójába 1921-ben: "Voltam Frankfurtban, s beszéltem aug. 30-án über Freiheit, Autorität und Kirche! Jól ment! Más világ! Régi keresztény alapok és egységes nép!" Talán ennek fényében érthetőek korholó szavai a magyar viszonyokra: "Keresztény kurzus kereszténység s keresztények nélkül! Ez a baj; hogy e hordónak nincs feneke. (...) hiányzott a keresztény nemzeti program mögött a keresztény nemzet s főleg a kereszténységet élő nemzetgyűlés".