Versei memorizálásával élte túl a kommunista kényszermunkatábor poklát Faludy György

2020. szeptember 23. 12:59 Múlt-kor

Börtönből emigrációba

A börtönben verték és kínozták, majd végül a sorozatos ütlegelések hatására megtört, és „beismerte”, hogy beszervezték. A költőt ekkor sem hagyta el a humorérzéke: vallatói „magas szellemi színvonalát tapasztalva” két amerikai ügynököt nevezett meg, bizonyos Edgar Allan Poe századost, és Walt Whitman őrnagyot, mint amerikai kémeket, akik a beszervezést bonyolították.

Az „amerikai bérencet” előbb Kistarcsára, majd a „magyar Gulágra”, a recski kényszermunkatáborba internálták. Visszaemlékezéseiben Faludy leírta, hogy a megalázások, az ütlegek, az alultápláltság és a kényszermunka horrorisztikus egyvelegében csak a szellemi tevékenység gyakorlásával lehetett életben maradni. A versírás fejben történt, mivel papírral és ceruzával a foglyok nem rendelkeztek, így Faludy kénytelen volt megtanulni a verseit. Később így emlékezett vissza a túlélésért folytatott küzdelemre:

„Legfőbb gondom az volt, hogy verseimet emlékezetembe véssem; eladdig mindig szenvedélyemnek ismertem más verseinek megtanulását, de a magaméit figyelmen kívül hagytam. Ha az első négy sort elkészítettem, elmondtam magamnak nyolcszor-tízszer; a következő négy sorral ugyanezt tettem, aztán a nyolcat ismételtem ötször-hatszor, és így tovább, míg a napi, átlagos 40 sor penzummal elkészültem. Reggelenként felmondtam magamnak mindazt, amit addig írtam: száz sort, ötszázat, ezret.”

Faludy semmit nem bízott a véletlenre, mert az általa a legjobbnak tartott verseit fogolytársaival memorizáltatta. A csontsovány költő nem sok reményt látott arra, hogy túléli Recsket, ezért megpróbált mindent elkövetni, hogy művei fennmaradjanak az utókor számára.

1953-ban, miután miniszterelnök lett, Nagy Imre felszámolta a recski kényszermunkatábort, így a versek nem vesztek el, bár megjelenésükre még évtizedeket kellett várni. A Börtönversek 1950-1953 ugyanis csak 1983-ban Münchenben került az olvasóközönség elé. A nyomtatásig azonban hosszú és kalandos volt az út:

„Amikor a recski tábort feloszlatták, engem az utolsó csoporttal engedtek ki. Így költeményeim egy része előttem érkezett a szabadba. Egyik fogolytársam, Gábori György szabadulása után mindjárt felment feleségemhez és elmondta neki a Zsuzsának a Tömlöcből című versem első három szakaszát. „Tovább nem tudom” – mondta. – „De holnap szabadul Egri Gyurka, az is feljön hozzád és elmondja néked a következő öt szakaszt.”

Faludy szabadulása után visszatérhetett a Népszavához és az Írószövetségbe is, de az 1956-os forradalom leverése után már nem akart újra a verőlegények markai és a börtöncellák szűk falai közé kerülni, és újból az emigrálás mellett döntött. Sokáig Angliában élt, 1961 és 1962 folyamán megírta önéletrajzi regényét, a nagy sikerű Pokolbéli víg napjaimat.

1967-től Kanadában telepedett le, ahol egyetemeken tartott előadásokat. Második emigrációja alatt írt verseiben felsejlik egy új, szellemileg sivár világ rémképe, amelyet a pénz és ösztönszerű élvezetek mozgatnak.

A Kádár rendszerben tiltólistán lévő költő 1989 tavaszán tért haza Magyarországra. Az 1990-ben a Magyar Köztársaság Zászlórendjével, 1994-ben Kossuth-díjjal kitüntetett költő 2006. szeptember 1-jén Budapesten hunyt el.

1. Emigrációból börtönbe
2. Börtönből emigrációba