Varrógép hajtotta az első elektromos szakállcsiszolót
2024. március 18. 16:05 Múlt-kor
„Végre megérkezett az elektromos száraz borotva! Csatlakoztassa a borotva dugóját a konnektorba, és az máris kész a használatra. Nincs szükség se melegvízre, se borotvahabra, se törölközőre!” A harmincas évek elején az olvasók egyre gyakrabban találkozhattak a napilapok hasábjain ilyen típusú, gyakran fényképpel illusztrált hirdetésekkel. Az szóban forgó évtized ugyanis a villanyborotvák hajnala volt, amelyeknek első, praktikus példányát 1931. március 18-án dobták piacra az Egyesült Államokban. A praktikus jelzőt fontos kihangsúlyoznunk, a Jacob Schick tervezte szerkezet ugyanis 1931-re végre már egy kézzel is használható volt.
A villanyborotva, pontosabban fogalmazva egy erőforrással meghajtott borotva gondolata nem az amerikai Schick alezredes fejéből pattant ki először. Földije, a pennsylvaniai Samuel L. Blight és az angol G. P. Appleyard már korábban állított elő hasonló szerkezeteket, igaz gyakorlati szempontból ezek fényévekre voltak Schick villanyborotvájától.
Blight már 1900-ban bemutatta a „szakállcsiszolónak” hívott szerkezetét. Az eszköz csiszolóporral bevont, fa hengerét, amely az arcszőrzetet volt hivatva eltávolítani, egy pedálos varrógépről, szíjhajtással lehetett megforgatni. A találmány a klasszikus, borotvahabos, pengés, kézi borotvához képest valóban újszerű megoldás volt, azzal a szépséghibával, hogy a borotválkozótükör közelében egy varrógépnek is kellett lennie.
A motor hajtotta borotvát G. P. Appleyard készítette el 1913-ban, ez már finoman fogazott forgópengékkel volt felszerelve. A probléma csak az volt, hogy ebben az időben nem tudtak még elfogadható méretű villanymotort készíteni.
1915-ben még nem nagyon volt választása a férfiaknak (Forrás: Fortepan/Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény)
Jacob Schick, miután otthagyta a hadsereget az 1910-es évek elején, Brit Columbiában és Alaszkában bányászattal és aranykutatással foglalkozott. Azonban a zord alaszkai reggeleken, amikor a hőmérő higanyszála többnyire mínusz 20 fok alatt pihent, a vizes és borotvahabos arcszőrtelenítés igazi kihívás volt Shick számára, aki katonaviselt emberként a frissen borotvált arcbőrt a civilizált ember egyik ismérvének tartotta. Ekkor még a hagyományos, azaz a borotvahabos, kézi borotválás egyszerűbbé tételével foglalkozott.
Az első világháború kirobbanását követően, 1916-tól 1919-ig újra egyenruhába bújt. Ez a két év a kéziborotvák evolúciója szempontjából fontos időszaknak mondható, hiszen az alezredessé előléptetett Shick az egyre kifinomultabb ismétlőfegyverektől inspirálva megalkotott egy új „utántöltős” borotvát.
A borotva üreges nyelébe a borotvapengéknek egy tárat helyezett el, amelyből trükkös mechanika segítségével lehetett adagolni az új pengéket, azaz nem kellett kézzel bajlódni azok cseréjével. Ezt a „Magazine Repeating Razor” névre hallgató „félautomata” borotvát 1926-ban dobták piacra.
Bár a termék nagy sikert aratott, Shick újabb megoldásokat keresett, még kényelmesebbé, ha úgy tetszik, borotvahabmentessé akarta tenni a borotválkozást, és az elektromos kivitelt célozta meg. Kézi borotváinak eladásából befolyó jövedelmét egy új cégbe, a Schick Dry Shaver Részvénytársaságba fektette, és a Connecticut állambeli Stamford városában beindított egy száz fővel üzemelő gyárat.
Schick-villanyborotva reklám az 1950-es évekből
A prototípus 1929-ben született meg, de az első villanyborotva finoman szólva messze volt a praktikus kiviteltől, mivel annak működtetéséhez a felhasználó mindkét kezére szükség volt. Az egyikben ugyanis egy nagyméretű, leginkább egy nyeles kézigránátra hasonlító villanymotort kellett tartania, a másikban pedig a borotvát. Száraz borotválkozás ide vagy oda, a reggeli kétkezes súlyzózás nem tűnt túl ideális megoldásnak, így a szerkezet hamar feledésbe merült.
Az első valóban fogyasztóbarát villanyborotvára még két évet kellett várni. Bár az 1931. március 18-án piacra dobott termék még mindig terjedelmes volt, de már elfért egy kézben.