Vakmerő nő a frontvonalban: fényképezőgép, bozótkalap és gyöngy fülbevaló
2020. szeptember 20. 08:28 Múlt-kor
A beteljesedő „kívánság”
Dickeyt a legtöbben már messziről felismerték jellegzetes terepviseletéről: a zöld vagy terepszínű katonai egyenruha és az ötvenes-hatvanas években divatos vastag keretes szemüveg mellé ausztrál bozótkalapot, valamint gyöngy fülbevalót viselt. Utóbbi részben arra szolgált, nehogy összetévesszék egy tengerészgyalogossal, részben pedig ezzel is kihangsúlyozhatta: nőként van jelen egy alapvetően férfiak uralta területen.
„Azt akarta ezzel kifejezni, hogy ő nő, mégpedig egy olyan helyen, ahol senki sem számít arra, hogy nőkkel találkozik” – mondta Ron Chapelle, Dickey mostohafia. Sohasem kért azonban különleges elbánást pusztán azért, mert nő volt, és ennek megfelelően a legtöbben úgy kezelték, mintha az alakulat tagja lenne.
Miközben az 1960-as évek közepén megjelentek a háborúellenes mozgalmak az Egyesült Államokban, Dickey az amerikai hadsereg erőteljesebb vietnámi jelenléte mellett foglalt állást, és nyíltan bírálta az amerikai külpolitikát.
1965 őszén – Wallace M. Greene tábornok közbelépésének köszönhetően, aki elintézte, hogy kritikus hangvétele ellenére engedélyt kapjon – visszatért Vietnámba. Nem sokkal ismételt délkelet-ázsiai útja előtt nyilatkozta, hogy azt szeretné, ha meghal, akkor az a tengerészgyalogosokkal folytatott járőrözés közben történjen. Néhány nappal később pontosan ez következett be.
1965. november 4-én éppen egy járőröző szakaszt kísért Chu Laitól 16 kilométerre délre, amikor az előtte haladó tiszt működésbe hozott egy jól álcázott botlódrótos robbanócsapdát.
Többen is megsérültek, Dickeynek egy repeszdarab a nyaki ütőerét szakította át. Az életét már nem tudták megmenteni. Az utolsó, megrázó képet a vérbe fagyva fekvő Chapelle-ről kollégája, Henri Huet (aki 6 évvel később maga is a háborúban halt meg) készítette.
Dickey volt az első amerikai női háborús tudósító, aki harc közben vesztette életét, s ő volt az első női haditudósító, aki nem élte túl a vietnámi háborút. Hamvait szülővárosában, Milwaukeeban helyezték örök nyugalomra.
Halála nem csak katonai és újságírói körökben jelentett megrázkódtatást, temetésére a National Geographic és a National Observer is küldött riportereket. Bár rövid életet élt, több mint két évtizedes munkássága rendkívüli pályafutást eredményezett.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
