Trianontól el: a túlélő trauma
2022. június 4. 16:20 Ablonczy Balázs
Túlélő emlékezet
Az újabb kutatások ugyan azt mutatják, hogy bizonyos értelmiségi körökben a rendszer nyitott szelepeket az érzés levezetésére – fura módon a békeszerződés éles hangú elítélésében a Párttörténeti Intézet abszolút vonalas történészei jártak az élen az 1960-as és 1970-es években, talán mert nekik ez is meg volt engedve. Ugyanakkor egy boros fővel, nyilvánosan előadott irredenta nótának vagy az erdélyi magyarok sorsával kapcsolatos megjegyzésnek, ne adj’ Isten egy nem engedélyezett kalotaszegi táncháznak nagyon gyorsan rendészeti, sőt állambiztonsági következményei lehettek.
Az 1947-es párizsi béke még a trianoninál is kedvezőtlenebb volt
Ez a helyzet érdemben az 1980-as évek második harmadában változott meg, amikor a rendszer jóléti legitimációja kifulladt, a pártvezetés és a kormányzat fiatalabb káderei pedig érzékelték az ezzel kapcsolatos tömegelvárást. Duray Miklós 1983-ban New Yorkban megjelent, a csehszlovákiai magyarok jogfosztásával foglalkozó, Kutyaszorító című könyvének Élet és Irodalom-beli, Hajdú János tollából megjelent elítélése volt az offenzív antinacionalizmus utolsó rohama.
A következő évek fejleményei (így például a háromkötetes Erdély-történet megjelenése, Sütő András Advent a Hargitán című színdarabja körüli román huzavona, az egyre nyilvánvalóbb romániai menekültáradat) már jelezték, hogy a kérdés kezelése hivatalos szinten is változóban van, miközben a magyar társadalom mind szélesebb rétegei szembesültek a határokon túli (elsősorban romániai) magyarok sorsával. Ilyen módon az 1989. decemberi romániai forradalom a magyar közvélemény számára is közel hozta egy történelmi magyar–román megbékélés esélyét – egészen az 1990. márciusi magyarellenes pogromig.
A rendszerváltozás óta a hivatalos magyar politika – miközben a magyar állam jogi alapszövegeibe foglalta a határon túli magyarokról való gondoskodást – néhány kisiklástól eltekintve következetesen a trianoni trauma meghaladásáról és a határok respektálásáról beszélt az elmúlt harminc évben. Ezalatt a magyar kisebbségi közösségek helyzetének javítására minden eszközt bevetett a modellalkotástól (ezt célozta az 1993-as magyar nemzeti kisebbségekről szóló törvény) a virtuális nemzetegyesítésen (kedvezménytörvény, kettős állampolgárság) át a bilaterális viszonyok javításáig (alapszerződések).
Kádár János az 1975-ös helsinki konferencián talán először mondta ki nyilvánosan a „Trianon” szót
Általánosságban elmondható, hogy az 1990 óta eltelt évtizedekben kiépültek a magyar kisebbségi közösségek érdekképviseleti szervei, intézményei, jogaik gyarapodtak. Ugyanakkor ezek a jogok nagyon sokszor gyorsan leépülhetnek, mint azt legutóbb az ukrajnai nyelvtörvény vagy az 1990-es évek délszláv háborúi világosan bemutatták. Hogy a trianoni trauma nem feledhető a magyar társadalom nagy része számára, és nem vált hideg emlékezetté, annak döntő oka a magyar kisebbségek helyzete és annak számos megoldatlan pontja: ez a 2-2,2 millió ember a szomszédos országokban folyamatos emlékeztető jel minden magyarországi és szomszédos országbeli döntéshozó számára: valami roppant igazságtalan történt 1920-ban Versailles-ban.
Itt tartunk most.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
