Törékeny béke – út a második világháborúhoz

2018. június 26. 12:47

Miért követte hát csupán 20 éves békeidőszak? Miért nem tartott tovább a béke, amelyért sok nemzet hatalmas árat fizetett? Miért zsarnokok irányították egész kontinensek sorsát? Mi okozta, hogy a nagy háborút túlélő világ példátlan gazdasági válságba roskadt? Miért emlékszünk az időszakra nosztalgikusan a dzsessz, a szesztilalom, a hangosfilm, a rádió és automobil koraként, holott valójában ez a szorongás kora volt?

Számtalan magyarázat látott már napvilágot a fenti kérdéseket illetően, egy azonban egészen biztos: az 1919-es versailles-i békeszerződés végzetes hiba volt, és alig két évtizeddel később újabb háborúhoz vezetett.

Az új világrend körvonalazása a békekonferencia dolga lett volna, melyet a történész, Zara Steiner nem véletlenül nevezett „térképtologató traccsparti”-nak. Talán, ha az újonnan megválasztott német kormány is részese lehetett volna a békefolyamatnak, minden másképp alakul, de a politikai tanácskozásokra nem hívták meg sem a központi hatalmak – és azok utódállamai -, sem az orosz polgárháborút megnyerő bolsevikok vezetőit. A vezető szerepet Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország és mindenekelőtt az amerikai elnök, Woodrow Wilson játszotta.

1919-ben szimpátiatüntetések sora üdvözölte az elnököt. Az utca embere úgy érezte, egy újfajta világrend lehetősége nyílt meg e felemelő történelmi pillanatban. A rá következő erőszak ezt a reményt és derűlátást fojtotta meg.

Ugyanebben az évben jegyezte meg a brit miniszterelnök, David Lloyd George: „Amíg Amerika, Anglia és Franciaország összetart, meg tudjuk óvni a világot a széthullástól.” Elvben talán igaza volt Lloyd George-nak, de a három győztes hatalom érdemben nem tarthatott össze, és soha nem is tartott.

Wilson egyszerűen zöldfülű volt a nemzetközi tárgyalásokhoz, és a szövetségesek Versailles-ban dróton rángatták őt. Végül olyan dolgokba is belement, amilyenekbe egyáltalán nem akart. A béke, amely ebben az összefüggésben tökéletesen észszerűtlen megnevezés, 2 és fél millió négyzetkilométerrel toldotta meg a Brit Birodalmat, ennek negyedével a franciát. A Közép-Európa feldarabolásával létrehozott pufferzónát politikailag ingatag országok alkották: a balti államok, Lengyelország, Csehszlovákia, a megcsonkított Magyarország és Jugoszlávia. Helyzetük olyan volt, akár a dióé a diótörő két fogazott pofája közt.

S míg a franciák és a britek terjeszkedtek, a béketárgyalások nem kevés területtől és állampolgártól fosztották meg a vesztes országokat: a Magyar Királyság (Horvátországgal együtt vett) területének kétharmadát vesztette el, népességéből pedig több mint 13 millió főt. Ausztria a birodalmát. Bulgáriát is keményen megbüntették: a területe is kisebb lett, és a népessége is 1 millióval.

Ez a kis országokból felállított „egészségügyi kordon” spongyaként nyelte volna el a bolsevizmus kelet felől sugárzó ártalmát, nehogy az eszmei szennyezés elérje a Nyugatot. Lloyd George megfogalmazásában ez a stratégia „elejét veszi annak, hogy egy új háború bármely komolyabb oka megfoganjon”. Mint később kiderült, gondolata messze állt a valóságtól…

A két világháború közötti időszakot dolgozza fel a „Törékeny béke” című 8 részes sorozat, mely június 27-től minden hétköznap látható a Spektrum műsorán. Kiderül, hogy sokkal több van a háttérben, mint „Hitler felemelkedése”, és a második világháborúhoz vezető út ennél sokkal színesebb és változatosabb képet mutat valójában. A nagy gazdasági világválságtól a dzsessz koráig és a szovjet hatalom kialakulásáig, Gandhitól Picassóig és Cole Porterig a nézők megismerkedhetnek a háború kitörésében szerepet játszó kulcsfontosságú eseményekkel és személyekkel.