Tanulmányait is finanszírozta felszabadított jobbágyainak Wesselényi Miklós

2024. április 21. 09:04 Múlt-kor

Összetűzések a hatalommal

1796. december 30-án született a Közép-Szolnok vármegyei Zsibón. A vármegyegyűléseken kezdte politikai pályáját igen fiatalon, 1818-ban. Néhány évvel később Széchenyi Istvánnal körutat tett Angliában és Franciaországban, később ők ketten váltak a pesti országgyűlésben a főrendi ellenzék vezéreivé.

Az 1825-ben összehívott országgyűlésen még csupán hallgató lehetett, mivel nem rendelkezett saját birtokkal. Ekkoriban más területeken volt tevékeny – javaslatot tett magyar színház felállítására, részt vett a Kaszinó alapításában, és Kolozsváron létrehozta az első magyar vívókört is.

1830-ban, miután birtokhoz jutott Szatmár vármegyében, a pozsonyi országgyűlésen már vezető szerepet vállalhatott a felsőtábla tagjaként a reformellenzékben. Felszólalásai és írásai miatt ellentétbe került Metternichhel és rendszerével. Egyik fő törekvése az alsó- és a felsőtábla ellenzékének összehangolása volt.

1830-ban a Magyar Tudományos Akadémia igazgatósági tagjává, majd 1831-ben tiszteletbeli tagjává választotta.

Wesselényi nem csupán a szavak embere volt: saját birtokán az elsők között szüntette meg a robotot és a dézsma szedését, majd felszabadította jobbágyait, és saját költségén taníttatta őket mezőgazdasági képzéseken. Híve volt a törvény előtti egyenlőségnek és az emberi jogoknak, emellett a nemzeti függetlenség követelésében Kossuth előfutárának tekinthető.

Kolozsvári nyomdáját, ahonnan írásait terjesztette, 1835-ben Habsburg–Estei Ferdinánd császári herceg bezáratta. Ezután az erdélyi és a magyarországi királyi tábla is perbe fogta az országgyűlési anyagok cenzúrát megkerülő terjesztéséért – védelmét Kölcsey Ferenc vállalta el.

1838 márciusában a Pestet elborító árvíz idején a mentés szervezése mellett személyesen is életeket mentett, kiérdemelve az „árvízi hajós” becenevet.

Korabeli metszet a mentésről

A cenzúra megkerülése miatti perben végül 1839-ben három év börtönre ítélték, szemének betegsége miatt végül azonban két hónap után áthelyezték a sziléziai Gräfenbergbe gyógykezelésre. 1843-ban hazatért Erdélybe, és Kolozs vármegye főispánjaként tevékenykedett 1848-ig.

A forradalom kitörését követően neki is szerepe volt abban, hogy a kolozsvári országgyűlés is kimondja az uniót Magyarországgal. Az év szeptemberében újra Gräfenbergbe menekült családjával: ekkor már nem hitt a Béccsel szembeni ellenállás sikerében.

Az angol nyelvű „osztályozónapló”

Wesselényi több mint 20 éven át vezette precízen naplóját, a kor szokásaitól eltérően angol nyelven – ezt éppen azért választhatta, hogy minél kevesebben tudják értelmezni tartalmát, amely ugyanis főként szeretőivel folytatott légyottjait tartotta számon és értékelte.

Franz Eybl 1842-es alkotása az árvízi hajósról

A főúr kora egyik legnagyobb nőfalójának hírében állt – volt, hogy egyszerre tíz különböző nővel állt kapcsolatban, s olyan is, hogy egy nap alatt többüket is meglátogatta, akár Pesten, akár Erdélyben tartózkodott éppen.

Ismerősei szerint legalább 13 törvénytelen gyermeke volt csupán saját birtokainak parasztlányaitól. Nagyvárosi látogatásai során a bordélyházak rendszeres vendége volt. Az élete vége felé fellépő, sokat emlegetett szembajának oka is minden bizonnyal az előrehaladott stádiumú szifilisz volt.

Nem minden szeretője volt nála alacsonyabb rangú – alkalmi kapcsolatai közt megtalálhatók voltak nemesi családok sarjai, sőt, más nemesek feleségei is.

Wesselényi 49 évesen nősült meg, az ápolójaként és szobalányaként dolgozó Lux Annát vette el, aki az esküvő idején nyolchónapos terhes volt. Feleségével való kapcsolatából három törvényes gyermek, az 1845-ben született Miklós, az 1847-ben született Béla, és az utószülött, egy napot sem élt Ilona származott, aki 1850. május 26-án született és hunyt el.