Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Szoknyavadász életmódja előrevetítette VIII. Edward rövid uralkodását

2020. november 27. 09:33 Múlt-kor

<

Akiért egy trónt feladtak

Wallis Simpson addigra már túl esett egy váláson, de amikor először találkoztak Edwarddal, még szó sem volt szerelemről. Erre később került sor, amikor Thelma az Egyesült Államokba utazott meglátogatni a testvérét. Wallis lecsapott az alkalomra, és elfoglalta a helyét Edward oldalán. Thelma egy ideig csak annyit vett észre, hogy a walesi herceg hűvösebben viszonyult hozzá, ám hamarosan fény derült arra is, hogy immár nem ő a szeretője. Wallis nemcsak őt, hanem Fredát is eltávolította a herceg környezetéből.

1934 végére azonban a kapcsolatuk átmenetileg megromlott, elsősorban a nő uralkodásra hajlamos természete miatt. Azonban egy magánjachton végül újra egymásra találtak, olyannyira, hogy Edward arra is hajlandó volt, hogy bemutassa a szüleinek Wallist. György hallani sem akart az ekkor még férjnél lévő nőről, aki ráadásul elvált asszonyként nem tehette volna a lábát az udvarba. 1935-ben nyilvánosan együtt nyaraltak Európában.

1936. január 20-án elhunyt V. György király, Edward pedig új uralkodóként nyilvánosan együtt mutatkozott a még mindig férjezett Wallisszal, ami arra utalt, hogy hamarosan meg fog vele házasodni. Ez aggasztotta a király édesanyját és a testvéreit, de a konzervatív politikusokat is, hiszen az angol király az anglikán egyház fejeként nem tehetett olyasmit, ami ellentétes annak tanításával.

Amikor végül Wallis a férje házasságtörése miatt sikeresen felbontotta a házasságát, a király kifejezte a házasodási szándékát Stanley Baldwin miniszterelnöknek. A javaslata értelmében morganatikus házasságot kötött volna, vagyis Wallis és Edward gyermekei nem örökölhették volna a trónt és apjuk címeit, és a felesége sem lett volna királyné. Baldwin és Ausztrália, Kanada valamint Dél-Afrika miniszterelnökei azonban elutasították a javaslatot, és Baldwin megfenyegette, hogy amennyiben mégis megházasodik Wallisszal, akkor lemondásra fogják felszólítani.

Az asszonyra ekkor nagy nyomás nehezedett, Franciaországban próbált elbújni a sajtó elől, sőt egy olyan nyilatkozatra is rávették, amely arról szólt, hogy hajlandó feladni a királyhoz fűződő viszonyát, hogy elejét vegye egy súlyos válságnak. Ám Edward addigra elkötelezte magát. 1936. december 11-én aláírta a lemondási nyilatkozatot, és elhagyta Nagy-Britanniát.

Meglepő módon csak hónapokkal később találkozott Wallisszal, és végül 1937. május 3-án házasodhattak össze Franciaországban. Edward megkapta a Windsor hercege címet, ám ez csak az ő személyének szólt, a felesége vagy a gyermekei nem örökölhették tőle. Végül a házasságukból nem születtek gyermekek, de egészen Edward 1972-ben bekövetkezett haláláig együtt éltek.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Szoknyavadász életmódja előrevetítette VIII. Edward rövid uralkodását

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra