Szinte lehetetlen helyzetből törekedett királysága megerősítésére az utolsó Árpád-házi uralkodó
2020. július 23. 16:24 Múlt-kor
Az utolsó aranyágacska
Habár Anjou Martell Károly 1295-ben pestisben meghalt Nápolyban, a kiskirályok elleni fellépéshez továbbra sem volt meg András oldalán a kellő katonai erő.
1297 és 1298 folyamán a király szorosabb szövetségre lépett Habsburg Alberttel: feleségül vette Albert lányát, Ausztriai Ágnest, majd a göllheimi csatában segített neki megszerezni a német királyi trónt. A belpolitikában azonban mindebből nem tudott előnyt kovácsolni.
Még ebben az évben meghalt az Andráshoz hű Lodomér esztergomi érsek, a helyére lépő Bicskei Gergely már nyíltan a pápa és a nápolyi Anjouk szövetségese volt.
Az esztergomi helyett a kalocsai érsek, János vált András szövetségesévé egyházi berkekben, 1300-ra pedig a királynak a kevésbé jelentős erejű nemesekkel sikerült elegendő katonai erővel bíró szövetséget létrehoznia ahhoz, hogy a Kőszegiek és Csák Máté – ha ideiglenesen is – behódoljanak neki.
Mindeközben Magyarországra érkezett Mária hercegnő és Sánta Károly unokája, a 12 éves Caroberto (akit a magyarok ezután Károly Róbert néven ismernek majd) is. András az új trónkövetelőre nem reagált azonnal, később pedig már nem tudott cselekedni: 1301. január 14-én váratlanul meghalt.
Halála körül akkor és ma is számos elmélet kerekedett: logikus lenne feltételezni, hogy az Anjou-párt hívei megmérgezték, azonban az is tény, hogy a nehéz küzdelmet vívó király nem sokkal korábban vesztette el édesanyját is, ami komoly törést jelentett számára. A korszakkal foglalkozó legtöbb történész szerint a legvalószínűbb halálok valamilyen gyors lefolyású betegség lehetett.
III. András fiú utód nélkül halt meg. Első feleségétől, az 1295-ben elhunyt Kujáviai Fenenna lengyel hercegnőtől született lánya, Erzsébet apácaként élt 1338-as haláláig. Az „utolsó aranyágacska” kifejezéssel Ákos István nádor búcsúztatta a királyt, akivel férfiágon kihalt az Árpád-ház.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
