Szent szexualitás – isteni orgiák és szakrális prostitúció az ókorban
2018. június 28. 10:29 Múlt-kor
Az antik világban a szexuális egyesülés szent cselekedetnek számított, olyannyira, hogy a vallásgyakorlásban az első helyen állt. Orgiákat rendeztek, hogy kiengeszteljék az isteneket, a királyok és királynők nyilvánosság előtt szeretkeztek példamutatás céljából, a papok és papnők pedig szexuális tartalmú titkos szertartásokat végeztek a termékenység elősegítése érdekében. A szexualitás a létfenntartás, s ezáltal a hatalom egyik eszköze, mely a nemzés által összekapcsolja a földi világot a természetfölöttivel. Amikor az ókori emberek ágyba bújtak egymással, az isteneket utánozták, hiszen ők a legemberibb módon népesítették be a Földet: szerelmeskedéssel. A görög mitológia szerint a világ kezdetekor az égi atya esővel termékenyítette meg a Földanya ölét; a sumérok úgy tartották, hogy a földi paradicsomot Enki, a teremtés istenének utódai lakták be; az egyiptomiak hite szerint pedig Ámon isten a „csináld magad” módszert valósítva meg, egy önerotikus lendülettel hozta létre az első istenpárt.
Isteni orgiák
Az emberek sorsa a mezőgazdaság, illetve saját termékenységüktől függött, ezért mágikus szertartásokkal igyekeztek biztosítani a természet és maguk reprodukciós erejét. Kilencezer évvel ezelőtt a földművesek orgiákat szerveztek oda, ahová a magokat tervezték elvetni (ezzel biztosítva a jó termést), a földanya tiszteletére pedig meztelen női szobrokat alkottak – olyan testalkattal, mint amilyen Fernando Botero Angulo terjedelmes nőalakjainak van, s nem, mint amilyen a Playboy-nyusziknak.
Az ókori Görögországban Dionüszosznak (a római mitológiában Bacchus), a bor, a mezőgazdaság és a mulatás istenének tulajdonítottak kulcsfontosságú szerepet a termékenységkultuszban. A neki szentelt ünnepeken férfi nemi szervet formáló, fügefából készült szobrokat hordoztak körbe a tömegben, éjszaka pedig a mulatozó, hiányos öltözékű nők és alkoholmámoros férfiak között. A táncos orgiák egy titkos szertartás részét képezték, amelynek elengedhetetlen kelléke volt egy kagyló formájú vesszőkosár. Ez éppen olyan volt, mint amelybe Athéné rejtette el Dionüszosz falloszát – amelyet a titánok szakítottak le, amikor felfalták az istent. A résztvevők földöntúli extázisba estek, ezt később egyikük sem tudta pontosan felidézni és körülírni.
Rómában az ugyanilyen típusú szertartásokat bacchanáliáknak nevezték, s csak a beavatottak vehettek részt rajtuk. A bacchánsnők a mezők termékenysége érdekében engesztelő rituálékat hajtottak végre, majd közösültek a hónapok után hazatért pásztorokkal. Kr. e. 186-ban, miután a bacchanáliák elvesztették eredeti funkciójukat, s egyre inkább csak az orgiákról szóltak, a Római Szenátus betiltotta őket. Évszázadokkal később a történetíró Titus Livius már a közszemérem botrányos megsértéseként említette őket: „Miután a bor és a sötétség lángra lobbantotta a lelkeket, a férfiak nőkkel keveredtek, fiatalok idősekkel, eltűntek a határok, s mindenféle alávalóságot műveltek.”
Az égiek és a szex
A vallásos szertartásokban gyökerező szexualitást nem kellett szégyellni, és tulajdonképpen bárki kivehette belőle a részét. A nőknek azonban sokkal erkölcsösebb és kevesebb szexuális örömöt tartalmazó életet kellett élniük, mint a férfiaknak.
Ízisz, a természet egyiptomi istennője ezzel nem értett egyet. Miután a férjét, Oziriszt irigységből széttépte annak testvére, Széth, ő összerakta darabjait, s kétségbeesve vette észre, hogy hitvese nemi szerve a Nílusba veszett. Egyiptom földje ezek után a folyó áradásainak köszönhetően vált termékennyé, ám az istennő sem maradt sokáig szomorú: aranyból elkészíttette a hiányzó testrész másolatát, mely olyannyira jól sikerült, hogy még közösülni is tudott halott férjével, ebből fogant fiuk, Hórusz.
Amit a pórul járt egyiptomi isten elveszített, annak a görög-római Priaposz nagyon is a bővében volt. A róla szóló mítosz szerint közvetlenül a fogantatása után apja, Dionüszosz Indiába vonult, s míg távol volt, anyja, Aphrodité megcsalta apját Adonisszal. Csapodárságán felháborodva Héra büntetést mért a szépség istennőjére, „bűbájos kézzel” megérintette a hasát, melyben még növekedett a gyermek. Később, amikor világra jött, Aphrodité elborzadt a csecsemő rútsága, illetve túlontúl nagy nemzőszerve láttán, s ezért a hegyekben hagyta. Pásztorok találtak rá, és ők is nevelték föl a fiút, aki később a termékenység istene lett.
Zeusz gyermekei
Hűtlen férj, szoknyavadász, egy macsó, aki lépre csalva istennőket, nimfákat és halandókat, számtalan gyermeket nemzett az Olümposzon és a Földön. Zeusz erotikus hódításait mítoszok sokasága meséli el. Danaéra például aranyesőként hullott rá, mely románcból a hős Perszeusz született. Fehér bika képében hódította meg Európát és adott neki három fiút, Minószt, Szarpédónt és Rhadamanthüszt. Lédával pedig hattyú képében egyesült, aki utána két ikerpárt hozott a világra, Kasztort és Polüdeukészt, valamint Helenét és Klütaimnésztrát.
Marxiano Melotti, az antik világ szakértője szerint „az istenek cselekedetei szimbolikus jelentéssel bírnak, így például Zeusz hódításai a férfiak szexuális szabadságát jelképezi, illetve a természet fajfenntartó erejét támasztják alá.”
Szakrális prostitúció
Kr. e. 2300 körül a sumér nők Inanna, a szerelem istennője nevében áruba bocsátották testüket, Föníciában pedig minden eladósorba került lány bevonult a termékenység istennőjének templomába, és fillérekért a zarándokok rendelkezésére álltak. Ugyanígy kellett cselekedniük a babilóniaiaknak is, életükben egyszer szexuális áldozatot kellett hozniuk Istár templomában. Miután megtették kötelességüket, s odaadták szüzességüket az éppen odatévedt férfiaknak, az oltárra helyezték a kapott pénzt, és hazamentek.
Noha a „szent szüzesség” eladása egyénenként csak egyetlen alkalommal következhetett be, a test áruba bocsátása a tengeri kikötők templomainak állandó szolgáltatásai közé tartozott. Ennek a gyakorlatnak általában a szabad nők vetették alá magukat: a templom érdekében prostituálódtak, s a vándorok adományait is oda juttatták el. Nem lehet pontosan tudni, hogy cselekedetük gyógyító erénynek számított-e, de az biztos, hogy a közvélemény a szerelem keresztes nővéreinek tartotta őket.
A beavatottak
Athén környékén, az Artemisz istennő szent állatáról, a medvéről elnevezett szertartások alkalmával a fiatal lányok elhagyták egy időre a lakhelyüket, és a várostól 40 km-re lévő szentélybe költöztek. A legnagyobb titok övezte az ott töltött időszakot, senki nem tudta, mi történik velük, de mindannyian nőként tértek haza. Erre azért volt szükség, mert férjhez csak az után mehettek, hogy megszabadultak a szüzességüktől, és birtokában voltak némi szexuális tapasztalatnak.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
