Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles

2024. május 6. 08:20 MTI

A Wisconsin állambeli Kenoshában született, anyja koncertzongorista, apja sikeres feltaláló és jómódú üzletember volt. Négyéves volt, amikor szülei elváltak, anyja öt évvel később meghalt.

Welles csodagyereknek számított: ügyesen zongorázott, hegedült, színészkedett, rajzolt, festett és verset írt, barátait bűvészmutatványokkal és Shakespeare írásaiból készített mini-drámákkal szórakoztatta.

Egy hírneves magániskolába járt, ahol alig tizenegy évesen – tanárai és diáktársai legnagyobb meghökkenésére – kiválóan rendezett modern és klasszikus drámákat.

Egyenes útja lett volna a Harvard Egyetemre, ő azonban 1931-ben inkább szamárháton járta be Írországot, s még ugyanebben az évben a dublini Gate Theatre tagja lett. Színpadi díszleteket is tervezett, újságcikkeket írt, Londonba és New Yorkba repült színházi meghallgatásokra.

A harmincas évek közepén hazatért, és egy vándortársulathoz szerződött, sajátos feldolgozásban mutatták be Shakespeare több színművét. 1937-ben megalapította a Mercury Színházat, amely Shakespeare Julius Caesarjával mutatkozott be.

1938-ban egyetlen este alatt a világ egyik legismertebb művésze lett: a CBS rádiótársaság ekkor adta le azt a hangjátékát, amelyet H. G. Wells Világok harca című regényéből készített. Welles a helyszínt és az időpontot a korabeli Amerikába helyezte, így hiába figyelmeztették a rádióhallgatókat, hogy hangjátékot hallanak, pillanatok alatt országos pánik tört ki, az utakat menekülő emberek özönlötték el.

Welles bizonyos volt abban, hogy karrierje véget ért, ám éppen ellenkezőleg történt: felfigyelt rá Hollywood. Az RKO Pictures exkluzív szerződése szinte teljesen szabad kezet adott neki. Huszonhat évesen forgatta első filmjét, az Aranypolgárt (Citizen Kane), s minden előgyakorlat nélkül remekművet alkotott.

A filmnek írója, rendezője és a főszereplője is ő volt, a forgatókönyvért 1941-ben Oscar-díjat kapott. Welles egy tehetséges újságíró útját örökített meg, ahogy a nincstelenségből a mérhetetlen gazdagságig, majd a teljes magányig jut. Főhősét Randolph Hearst sajtócézárról mintázta.

Az Aranypolgárt ma már remekműnek tekintik, de sorsa viszontagságos volt: a sértett Hearst a bemutatót ugyan nem tudta megakadályozni, de zsarolással, fenyegetéssel sikerült elérnie, hogy a filmet szinte alig vetítették, ezért nyereséget nem hozhatott.

Sokan az 1942-ben készült, a régi világ eltűnését bemutató Az Ambersonok tündöklése és bukása (The Magnificent Ambersons) című filmjét tartják pályája csúcspontjának, annak ellenére, hogy a rendezést végül kivették a kezéből, a film 44 percét kivágták, és új befejezést illesztettek a végére.

Az Utazás a félelembe című (Journey Into Fear, 1943) második világháborús kémfilmjét nem kedvelte az RKO stúdió, útjaik elváltak egymástól. 1946-ban forgatta A sanghaji asszony (The Lady from Shanghai) című film noirt, amelynek női főszereplője az a Rita Hayworth volt, akivel három évvel korábban házasodtak össze.

Orson Welles az Aranypolgár című filmben

Wikipédia / Közkincs

1948-ban megrendezte a Macbeth-et, majd önkéntes európai száműzetésbe vonult, és a következő negyedszázad legnagyobb részét Európában töltötte.

Ugyancsak 1948-ban újabb Shakespeare-drámát vitt filmre, az Othello helyszínéül Velencét, Marokkót és Rómát választotta. A következő években különböző színvonalú angol, francia és olasz alkotásokban vállalt szerepeket, hogy finanszírozhassa filmjeit.

1966-ban öt olyan Shakespeare-dráma felhasználásával, amelyben a nagyszájú, pojáca lovag szerepel, leforgatta a Falstaffot – talán ez a legszemélyesebb filmje, benne mintha saját sorsát játszotta volna el. 1975-ben visszatért az Egyesült Államokba, legutolsó befejezett filmje az 1979-es Filming Othello volt, egy dokumentumfilm az 1952-es alkotás készültéről.

Welles, aki színészként mindig is keresett és népszerű volt, 1970-ben életmű Oscar-díjat vehetett át, 1975-ben megkapta az Amerikai Filmintézet életműdíját. Tehetsége azonban soha nem tudott kiteljesedni, amiben saját szertelensége is szerepet játszott. Egész életében a bűntudat és a megváltás témája, az abszolút és a helyzetfüggő erkölcsi döntések kapcsolata, valamint a gonoszság kérdése foglalkoztatta.

Ami a magánéletét illeti, három feleségétől három gyermeke született. Fiatal hősszerelmesként a nők ellenállhatatlannak tartották, az idők folyamán azonban mértéktelen étvágya miatt termete falstaffivá terebélyesedett, olyannyira, hogy élete végén már csak tunikaszerű lepleket hordott. Szívpanaszaihoz súlyos cukorbaj is társult. Szívroham következtében hunyt el 1985. október 10-én.