Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét
2024. szeptember 19. 09:05 Múlt-kor
„…soha semmi esetben ne tűrjék, ne engedjék azt, hogy e nemzet felett más határozhasson valaki, mint e nemzet maga” – Magyarország függetlenségének kimondása pillanatában e szavakkal fordult képviselőtársai felé Debrecenben, 1849 tavaszán Kossuth Lajos. Hazánk polgári átalakulásának egyik legfőbb szorgalmazója, a nemzeti függetlenségért és a feudális kötöttségek felszámolásért a radikális eszközöktől sem visszariadó államférfi 222 évvel ezelőtt, 1802. szeptember 19-én született.
Diéták, börtönévek, szerelem
Evangélikus vallású köznemesi családban született a Zemplén vármegyei Monokon, ahol csak nagyon rövid ideig tartózkodott, mivel a család 1803-ban előbb Olaszliszkára, majd 1808-ban Sátoraljaújhelyre költözött. A fiatal Kossuth öt tanévet tanult a sátoraljaújhelyi piaristáknál, ezt követően az eperjesi evangélikus kollégiumban folytatta tanulmányait. Jogi tanulmányokat a sárospataki református kollégiumban folytatott, előbb otthon apja mellett, később Eperjesen töltötte joggyakorlatát, ügyvédi diplomáját 1823-ban kapta kézhez.
A következő nyolc évet szülőföldjén töltötte, ahol felfelé ívelő és ígéretesnek tűnő ügyvédi karrierjét egy sikkasztási vád, az úgynevezett árvapénz-ügy törte ketté. 1831-ben a Zemplén megyei árvaszéki bizottság megbízta a fiatal ügyvédet, hogy egy nemrégiben elhunyt kisnemes borkészletét felbecsülje, értékesítse, majd a befolyt összeget az árvaháznak juttassa. Mindez meg is történt, de mivel a pénz hónapokig Kossuth fiókjában hevert, sikkasztással és hatáskörtúllépéssel vádolták meg. Bár a vármegyei közgyűlés végül nem marasztalta el Kossuthot, a kényes helyzet emléke sokáig árnyékként kísérte őt.
Korabeli karikatúra Széchenyi és Kossuth vitájáról
Már a reformkor kezdetén a politikai harctér kellős közepén találjuk: az első két reformkori országgyűlésen a távol lévő Zemplén vármegyei főrendiházi képviselők követeként vett részt, és rögtön felvéste nevét a magyar sajtó- és politikatörténet képzeletbeli díszfalára.
Bár a magyar országgyűlések elvben nyilvánosak voltak, a korabeli pozsonyi és pesti lapok az igen szigorú cenzúra miatt csak az egyes diéták fontosabb eredményeiről közölhettek rövid híreket, a valódi vitákról nem. Magyarországon Kossuth volt az első, akinek a kezében a sajtó a polgári átalakulásért vívott küzdelem nagyhatású eszközévé vált, és aki rengeteget tett az pozsonyi ülések nyilvánossá tételéért. Már az 1832-es diétát megelőző bizottsági munkálatok során megpróbálta a cenzúra és a sajtószabadság ügyében megtörni a nemesi ellenállást – sikertelenül.
Ekkor elvbarátai nyújtottak segítő kezet: Lónyay Gábor és Wesselényi Miklós arra kérték fel, hogy némi javadalmazás fejében rendszeres tudósításokban tájékoztassa őket a diéta fejleményeiről, majd a kezdeményezéshez egyre több ellenzéki nemes is csatlakozott. Kossuth 1832 decemberétől kezdve készítette jegyzeteit, így született meg a reformkor leghíresebb időszaki lapja, az Országgyűlési Tudósítások, amelynek első száma sokszorosított magánlevél formájában december 27-ig számolt be a Pozsonyban folyó történésekről.
Az Országgyűlési Tudósítások sikerén felbuzdulva a pozsonyi diéta berekesztését követően a vármegyei közgyűlésben folyó munkákról kívánta tájékoztatni a reformellenzéket Törvényhatósági Tudósítások című időszaki lapjában. A korábbi kiadványához hasonló szellemben és formában szerkesztett sajtótermék azonban a törvény ellenállásába ütközött, terjesztését nádori tilalom hatálya alá helyezték, végül 1837 májusában az „Isten szeménél” nevű fogadóban lakó Kossuthot letartóztatták és három évi börtönre ítélték, amelyet a hétszemélyes tábla egy további évvel megtoldott.
Kossuth Lajos ceglédi toborzó körútján, 1848.
A börtön mostoha évei azonban nem törték meg a tettre kész, fiatal politikust: rengeteget írt és olvasott, fejlesztette angol nyelvtudását, rabságát pedig sajátos módon politikai értelemben még kamatoztatta is, hiszen mártíromsága a rokonlelkű közvélemény szemében hősi gesztusként jelent meg.
A magyar reformellenzék és elsősorban Deák Ferenc nyomásának engedve a bebörtönzött politikai foglyok 1840-ben amnesztiában részesültek. Kossuth röviddel szabadulása után ismerkedett meg Meszlényi Teréziával, akit nem sokkal később feleségül is vett.
A 25 évig tartó hűséges házasság ellenére a kortársak véleménye szerint Kossuth rosszul választott feleséget. Széchenyi, amikor hírt kapott politikai ellenfele nászáról, „szegény tatárnak” nevezte Kossuthot, utalva ezzel arra a tatárjárás korabeli nemesemberre, aki így sóhajtott fel, miután tudomást szerzett róla, hogy feleségét elrabolta egy mongol harcos.
A visszaemlékezők közül egyedül Vachottné Csapó Mária igyekezett kihangsúlyozni barátnőjének, a győri polgárcsaládból származó Meszlényi Teréziának kedvező tulajdonságait. Tőle származik az a sokat idézet mondat is, amelynek tartalmára a kortársak többsége nem egyszer rácáfolt: „a leghűbb, a legszeretőbb, a legönfeláldozóbb feleség és anya volt”. Sokáig tartotta magát az a vélekedés, hogy kettőjük románca Kossuth börtönévei alatt kezdődtek. Ezzel ellentétben az az igazság, hogy a 38 éves tetterős, meleg hangú, a nők körében népszerű, de a szerelemben tapasztalatlan politikus 1840-ben, néhány héttel szabadulása után ismerkedett meg Teréziával egy családi látogatás alkalmával.
Az ismeretségből hamar szerelem lett, a szerelemből pedig 1841 kora telén házasság. A politikai küzdőtérben heves, szenvedélyes és tettre kész Kossuth a házasságában békés volt és egyszerű, kitűnő férj és példás családapa, gyöngéd és figyelmes szerető. Bár a kortársi vélemények a szabadságharc bukását követően sem változtak meg Teréziáról, – sokan őt látták Kossuth rossz politikai döntései mögött – azt elismerik, hogy kettőjük kapcsolata az emigrációban is harmonikus és kiegyensúlyozott maradt. Kossuth feleségének írott szerelmes hangú levelei is meghittségről árulkodnak. Házasságuk korai évében született gyermekeiket (Ferenc, Vilma, Lajos) a szabadságharc bukása utáni száműzetés éveiben is gondos nevelésben részesítették, nagy hangsúlyt fektetve taníttatásukra.
Kossuth mindvégig hűségesen kitartott felesége mellett, gyógyíthatatlan betegségében példátlan szeretettel és önfeláldozással ápolta. Terézia halálakor (1865) idegileg összeroppant, genovai temetésén „fennhangon sírt, zokogott”, a sírnál pedig csaknem összeesett. Mérhetetlen fájdalmáról így vallott egy barátjának írt levelében: „Mi ketten egy lények valánk. Egymásnak, egymásban élünk. Ő meghalt, s én, hátramaradt rom, úgy érzem magam, mint az eleven halott, ki csak annyiban él, hogy szenved kimondhatatlanul! Mások bízhatnak az idő kezében, hogy, ha nem gyógyít, legalább enyhít. Az én fájdalmam enyhítést nem ismer. Minden új perc újabb szenvedés.”
Kossuth Lajos tábornokai körében
A reformkor egyik legmeghatározóbb személyiségének életpályáját és tevékenységét szinte felsorolni is nehéz: a börtön után a Pesti Hírlap főszerkesztője lett, amely munkája során meghonosította hazánkban a vezércikk műfaját, kemény hangvételű publicisztikáiban bátran nekiment a konzervatív és a magyar érdekeket két lábbal tipró bécsi kormányzat politikájának.
Wesselényi Miklós programjához csatlakozva kiállt a kötelező örökváltság, a jobbágyfelszabadítás és a polgári jogegyenlőség megteremtése mellett. A forradalom sikerét követően a Batthyány-kormány pénzügyminisztereként megteremtette az önálló magyar pénzt és kidolgozta hazánk első önálló költségvetését.
Az 1848 nyarán megnyíló országgyűlésen, július 11-én elmondott beszéde Kossuth Lajos egyik legnagyobb szónoki és politikai teljesítményeként vonult be a történelemkönyvekbe. 42 millió forintnyi honvédelmi költség és 200 ezer honvéd toborzásásának megszavaztatásával megalapozta a magyar reguláris haderő, a magyar honvédség születését. „A haza veszélyben van” – hangzott a vészjósló megállapítás, amely az összes jelenlévő országgyűlési képviselőt arra sarkallta, hogy megszavazzák a javaslat törvényerőre emelését.
Ezekben a percekben a pénzügyminiszter helyett egy „másik” Kossuth, a függetlenség atyja szólt, akinek beszédét követői éljenzéssel fogadták. Nem túlzás azt állítani, hogy míg a márciusi forradalom a pesti forradalmár ifjúságnak – és a reformkori politikai elitnek – volt köszönhető, addig a szabadságharc előfeltételeit Kossuth beszéde alapozta meg. „[...] önök felállottak; s én leborulok e nemzet nagysága előtt, s csak azt mondom: annyi energiát a kivitelben, mint a mennyi hazafiúságot tapasztaltam a megajánlásban, s Magyarországot, a poklok kapui sem fogják megdönteni!” – ezzel zárta beszédét Kossuth, és bár a prófécia nem teljesülhetett, szavai hitet adtak a következő generációknak.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
