Sem a holokauszt, sem az idő nem állíthatta meg Keleti Ágnest

2021. január 9. 17:17 Múlt-kor

A zsidó nagypolgári családból származó tornászfenomén Klein Ágnes néven látta meg a napvilágot. A család később Keletire magyarosította a nevét. Édesapja sikeres húsipari vállalkozó volt, és lelkes amatőr evezősként pihente ki a vállalkozói lét fáradalmait. Keleti Ágnes tőle örökölte a sport iránti rajongását. A testmozgás mellett Ágnes remekül csellózott, de végül a torna mellett döntött. Tizennyolc éves korában a magyar női tornaválogatott csapatát erősítette, és 1940-ben már első magyar bajnoki címét ünnepelte.

Ebben az évben azonban már gyülekeztek a sötét fellegek a fiatal lány feje felett. Az olaszországi tornászviadalra a magyar bajnok zsidó származása miatt nem utazhatott el, és nem sokkal később az érvénybe lépett második zsidótörvény miatt eltiltották minden sporttevékenységtől is. A neheze azonban még csak most következett az ifjú tornásznő számára: a német megszállást követően, 1944 márciusától, Juhász Piroskaként álnéven, hamis okmányokkal élt Pesterzsébeten és Szalkszentmártonban.

Az új identitás megszerzésére a családi vagyon nagyobb része ráment. Ágnes édesanyját és testvérét Raoul Wallenberg menekítette ki az országból, édesapjának viszont nem sikerült túlélnie az üldöztetés pokoli időszakát: a családfő Auschwitzban fejezte be életét. Ezekben a vészterhes években Ágnes leginkább futással tartotta fenn kondícióját.

A világháború után Keleti Ágnes újra beindította tornászkarrierjét. 1947 és 1956 között különböző szereken 46-szoros magyar bajnok, ebből tízszeres egyéni összetett magyar bajnok és hétszeres csapatbajnok lett. Nála többször senki nem nyert tornászbajnokságot Magyarországon.

Első olimpiájára ugyan kvalifikálta magát, de a felkészülés végén, az egyik utolsó edzésén bokaszalag-szakadást szenvedett és nem indulhatott Londonban. A tornásznő csak négy év múlva, Helsinkiben bizonyíthatott. Ekkor már sokan leírták Keletit, hiszen 31 évesen a tornászok nagy többsége már befejezte profi karrierjét. Keleti azonban bebizonyította, hogy a tornasportban akár harminc éves kor fölött is lehet komoly sikereket elérni. A finn fővárosban rendezett nyári olimpián egy arany (talaj), egy ezüst (csapat), és két bronzérmet (felemás korlát, kéziszercsapat) nyert.

Az 1952-es nyári olimpiát azonban még követte az 1956-os Melbourne-i, ahol a 35 éves „veterán korú” Keleti Ágnes pályája csúcsára ért: talajon újra aranyat szerzett, és gerendán, felemás korláton, illetve a kéziszercsapat tagjaként is a dobogó legfelső fokára állhatott. Ezen felül egyéni összetettben és csapatban is ezüstérmet szerzett. Ezzel a teljesítményével Melbourne legeredményesebb versenyzője és egyben a világ legidősebb aranyérmes tornásznője lett.

Keleti Ágnes az olimpiákon megszerzett 10 érmével, a legtöbb olimpiai éremmel rendelkező magyar női sportolóvá emelkedett, és öt aranyérmével – Egerszegi Krisztina és Kozák Danuta mellett – mind a mai napig a legeredményesebb magyar női olimpikonok közé tartozik.

A sikert sikerre halmozó tornásznő Melbourne után nem tért haza. Egy ideig Ausztráliában élt, majd Izraelben telepedett le, ahol oroszlánrészt vállalt az ottani tornasport megteremtésében. 1958 és 1980 között az izraeli válogatottat irányította, és 1957-tól 1980-ig az izraeli Testnevelési Főiskola tanára volt. Nemzetközi bíróként is tevékenykedett és csak 75 éves korában vonult nyugdíjba.

Az 1983-as budapesti torna világbajnokság volt az első alkalom, amikor szülőföldjére visszatérhetett. A 2000-es évektől újra Budapesten él.