Saját feleségét is át kellett vernie a normandiai partraszállást tető alá hozó kémnek

2017. november 22. 13:09

Juan Pujol García 1912-ben született Barcelona városában. A spanyol polgárháború kitörése idején még mindössze a 20-as évei közepén járt és egy csirkefarmot igazgatott. Személyes meggyőződése volt, hogy nincs olyan ideológia, amiért akár egyetlen emberéletet is fel szabadna áldozni, ezért a polgárháború évei alatt egyetlen lövést sem adott le fegyveréből. Bár a köztársaságpártiak sorozták be a saját seregükbe, kapcsolatot tartott a nacionalista szervezetekkel is. Lényegében úgy vészelte át a három véres évet, hogy sem a kommunista, sem a fasiszta oldal mellett nem tette le a voksát, de párhuzamosan átverte mindkettőt.

Ilyen előzmények után a második világháború idején egyértelmű volt számára, hogy a brit hadigépezetet kell segítenie. Ezért rögtön a háború elején felajánlotta szolgálatait az angol kormánynak, mint kém. Ekkor azonban még elutasításba ütközött, ezért más mód után nézett, hogy bizonyítsa rátermettségét.

Felvette a kapcsolatot a német titkosszolgálat, az Abwehr vezetésével és meggyőzte őket arról, hogy ő valójában egy Londonban dolgozó diplomata, aki szívesen nyújtana információkat a németek számára. Annak ellenére, hogy García korábban soha életében nem járt még Londonban, a csel bejött – felkészülésképpen állítólag minden Londonról szóló könyvet elolvasott, amit csak a lisszaboni könyvtárakban talált – és rövidesen már német kémként szolgált „Arabel” fedőnéven. Elsődleges megbízatása az volt, hogy egy kémhálózatot építsen ki a szigetországban, amely aztán pontos adatokat tud szolgáltatni a britek csapatmozgásairól.

A Lisszabonban tartózkodó García azt állította, hogy egy pilótán keresztül kommunikál az angol fővárosban tartózkodó kapcsolataival. A pilóta természetesen nem létezett, ahogy nem létezett az a 27 személy sem, akiket García „szervezett be” az angol területeken működő német kémhálózatba. Azt pedig valószínűleg már mondani sem kell, hogy az újdonsült „kémhálózat” által továbbított jelentések ugyancsak olyan hadmozdulatokról számoltak be, amelyek sosem történtek meg.

García ezt követően a lisszaboni amerikai katonai attasén keresztül vette fel ismét a kapcsolatot a brit hadvezetéssel. Az angol titkosszolgálat, az MI5 ekkor már felismerte a spanyol férfiban rejlő lehetőségeket és azonnal Londonba költöztették Garciát és családját.

A briteknek „Garbo” fedőnéven dolgozó kém feladata az volt, hogy hamis információival megágyazzon az 1944-es normandiai partraszállásnak. Ennek sikere érdekében azonban fontos volt, hogy García továbbra is hiteles legyen a német vezetés szemében, ezért a következő időszakban teljesen valós információkat küldött Berlinbe. Arra azért természetesen ügyeltek, hogy a továbbított hadmozdulatok sose fedjenek fel igazán fontos stratégiai lépéseket, vagy ha mégis, akkor éppen egy kicsit késve érkezzen meg az üzenet Berlinbe.

García aztán fokozatosan nekilátott a legfontosabb feladatának. 1944 januárjától több mint 500 rádióüzenetet küldött a németeknek arról, hogy a tervezett partraszállásra a Doveri-szorosnál, Pas de Calais városánál fog sor kerülni. Sokáig minden a tervek szerint haladt, mígnem García felesége, Araceli Gonzalez de Pujol megelégelte a minden bizonnyal feszültségekkel terhes londoni életet és honvágyra panaszkodva szeretett volna hazatérni Spanyolországba.

Az MI5 azóta már nyilvánosságra hozott feljegyzései szerint az asszony egy alkalommal így támadt neki férje felettesének: „Nem akarok már egy percig sem tovább együttélni a férjemmel. Ha meg is ölnek, elmegyek a spanyol nagykövetségre.” 1944 tavaszán felfedni egy brit kém kilétét a spanyol kormány előtt, kis túlzással egyet jelentett volna azzal, ha valaki személyesen Hitlernek telefonált volna ezügyben. Jól tudta ezt García és a brit titkosszolgálat is, ezért a spanyol kettősügynök egy újabb fondorlatos tervvel állt elő, igaz, ezúttal nem az ellenség, hanem saját felesége megtévesztése érdekében.

A következő nap, miután García nem tért haza, több MI5 ügynök kereste fel Aracelit, hogy közöljék vele, férjét letartóztatták, az általa megfogalmazott fenyegetések miatt. Az asszony erre könnyek között kérte az ügynököket, hogy vigyék őt Garciához, akik ezt készségesen teljesítették is. Aracelit bekötött szemmel kísérték az MI5 egy kihallgató központjába, ahol férjét borotválatlanul, rabruhában láthatta, rácsok mögé zárva.

A megrendült asszony azonnal visszakozott, azt állította, hogy sosem gondolta komolyan, amit korábban mondott és megesküdött, hogy mindenben támogatni fogja férjét, ha kiengedik őt a fogságból. A terv bevált és Garciát a következő nap „kiengedték” börtönéből, majd – elhárítva így a legnagyobb veszélyt – dolgozott tovább a németek megtévesztésén.

Érdekesség, hogy a spanyol kettős ügynök olyat is elmondhat magáról, amit valószínűleg senki más a világon: világháborús szolgálataiért nem csak a Brit Birodalom Rendje kitüntetést vehette át VI. György király kezéből, hanem Hitler személyes jóváhagyásával a Vaskeresztet is megkapta.

Attól tartva, hogy a háború után az elmenekült nácik bosszút állnak majd rajta, García eljátszotta saját halálát. Miután 1949-ben egy angolai utazása során maláriában ily módon „elhunyt”, Venezuelában telepedett le, ahol egy könyvesboltot üzemeltetett. Első feleségétől, Aracelitől elvált, majd feleségül vette Carmen Ciliát. Második feleségétől két fia és egy lánya született. Végül 1988-ban, 74 évesen halt meg Caracas városában – ezúttal valószínűleg már ténylegesen is.