Rubinstein egyszer a koncertjére tartó vonaton tanulta meg az előadásra szánt darabot

2017. december 20. 09:36 MTI

1887. január 28-án született Lódzban. Hároméves korában kezdett a billentyűkkel ismerkedni. Tízéves korában meghallgatta őt a híres magyar hegedűművész, Joachim József, aki ettől kezdve személyesen felügyelte zenei képzését. Tizenhat évesen már a Berlini Filharmonikusokkal lépett fel, egy évvel később Párizs ünnepelte. Amerikában azonban hűvösen fogadták, ebben az időszakban néha szó szerint nyomorgott.

Az I. világháború alatt Spanyolországban és Dél-Amerikában turnézott, és annyira megszerette közönségét (persze azok is őt), hogy megtanult spanyolul, és egyre több spanyol szerző művét tűzte műsorára. Villa-Lobos neki dedikálta Rudepoema című szerzeményét, a valaha írott legnehezebb zongoradarabok egyikét, a fiatal Astor Piazzolára pedig olyan hatást gyakorolt egy Buenos Aires-i koncertjén, hogy neki ajánlotta zongoraversenyét (bár Rubinstein vitatta a műfaji meghatározást).

Anyagilag és művészileg megerősödve bukkant fel újra Párizsban, ahol Picasso és Cocteau társaságában belevetette magát a társasági élet forgatagába. 1932-ben megnősült, és négy évre eltűnt a nyilvánosság elől, vidékre költözött, és napi 12-16 órát gyakorolt.

1937-ben, művészi erejének teljében lépett fel ismét a New York-i Carnegie Hallban, Chopin-előadásában nemcsak a kivételes technikájú művészt, hanem a zeneszerző alkotásainak forradalmian új értelmezőjét is ünnepelték. A fasizmus fenyegetése miatt nem tért haza, családjával Los Angelesben telepedett le. Lódzban maradt rokonait megpróbálta kimenekíteni, de nem járt sikerrel, szinte mindannyian a holokauszt áldozatául estek. A II. világháború után hosszú ideig megtagadta a fellépést Németországban, és előadásaival támogatta Izraelt. Lemezre vették vele Chopin teljes életművét, és ő népszerűsítette elsőként a spanyol és dél-amerikai, továbbá a maguk korában „modernnek” tartott, mára „klasszikussá szelídült” komponisták szerzeményeit.

Rendkívüli emlékezetéről csodákat meséltek: amellett, hogy nyolc nyelven beszélt folyékonyan, egész repertoárját fejből tudta. Emlékiratai szerint egyszer César Franck Szimfonikus variációk című művét a koncertre tartva, vonaton tanulta meg, zongorán csak a fellépésen játszotta először.

Csak a nyolcvanon túl vonult vissza, de akkor is csak a koncertezéstől, teljesen megvakulva is oktatott, előadásokat tartott. Nőcsábász hírében állt, jeligéje a „nők, bor és zene” volt, saját bevallása szerint 80 százalék nő, 20 százalék bor és zene megoszlásban. Feleségét a kilencvenhez közel hagyta el egy fiatal nő kedvéért. Kilencvenöt éves korában, 1982. december 20-án halt meg Genfben. Hamvait Jeruzsálem közelében, egy róla elnevezett erdőben temették el.