Rohadt hússal és almacsutkából készült pitével etették az Ellis Islandre érkező bevándorlókat
2017. szeptember 18. 08:24
Sokkoló állapotok
A Munkaügyi Minisztérium végül 1913-ben elrendelte az ügy kivizsgálását. Az eredmény sokkoló volt: többhetes, almacsutkából és héjból készült almáspiték, rohadt bárány- és marhahússal, valamint hallal teli hordók és borzalmas szendvicsek. Az alkalmazottak a nyomozóknak azt állították, a szerződéssel nem kaptak elég pénzt ahhoz, hogy jó minőségű étellel láthassák el a bevándorlókat. Mások kijelentették, az étel minősége igenis megfelelő, és ami a Hudgins & Dumas ellen folyik, puszta boszorkányüldözés.
Frederic C. Howe, a New York-i kikitő bevándorlási biztosa javasolta, hogy a kormány ne adja ki az életárusítás jogát senkinek, hanem szervezze meg azt maga. Emellett felhívta a figyelmet a Hudgins & Dumas és William S. Bennet kongresszusi képviselő közötti kapcsolatra, aki a cég ügyvédjeként is tevékenykedett. Amikor a Hudgins & Dumas szerződése 1916-ban lejárt, Howe nem hosszabbította meg azt a vállalattal. Bennet azzal vágott vissza, hogy benyújtott egy törvénytervezetet, amely megtiltotta volna, hogy a kormány vegye a kezébe Ellis Island ellátását, emellett pedig szocialistának bélyegezte Hoew-ot, aki prostituáltakat és bűnözőket szabadít az országra.
Howe javaslata azonban nem a legjobbkor érkezett, az első világháborúban az amerikai vezetés ugyanis egyre komolyabban aggódott az országba özönlő, felrogató kommunisták miatt. A bolsevik forradalmat követően megpróbálták rákényszeríteni Howe-ot, hogy a szokásos eljárást mellőzve deportálja a radikálisokat, a biztos azonban ehelyett 1919-ben lemondott. Számára nem csak az étel bűzlött Ellis Islanden.
Miután a Hudgins & Dumas elvesztette a bevándorlók ellátásához való jogát, egy éven át a Munkaügyi Minisztérium kezébe került az irányítás. Ezt követően visszatért a korábbi rendszer, vagyis ismét egyetlen vállalat kapta meg az egész sziget ellátásának a jogát, ezúttal azonban kisebb profitra, valamint komolyabb kormányzati ellenőrzésre számíthattak.
Az Ellis Islanden felszolgált étel ettől azonban nem lett nagyságrendekkel finomabb. A rohadt élelmiszer eltűnt, de még 1925-ben is a rossz minőségű ételek miatt fenyegető zavargásközeli hangulatról számoltak be a lapok. Mire Ellis Island 1954-ben bezárta kapuit, a legtöbben a fogva tartással, deportálással és a borzalmas ételekkel hozták összefüggésbe. Az amerikai álom ígérete helyett sokan csak párolt szilvát kaptak – és a kijózanító valóságot.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
