Ritkán részesültek végtisztességben a középkori csatamezők halottjai
2020. november 4. 18:09 Múlt-kor
Eltemetni, elégetni – vagy hagyni rohadni
A történelmi feljegyzések további képekkel szolgálnak a harctéri hullák sorsáról. Sokukat természetesen eltemették. A középkori Európában igen fontos volt, hogy az embert megszentelt földben helyezzék örök nyugalomra, erre azonban nemigen volt lehetőség a távoli csatatereken. Sok csatamezőn (vagy a közelében) ástak tömegsírokat, amelyeket aztán egy jelen lévő pap megszentelt.
Gyakran előfordult azonban, hogy a holttesteket temetetlenül hagyták. Ha a csata nagy léptékű volt, és a tömegsírban való elhelyezés erőn felüli vállalkozás lett volna, illetve ha a győztes meg akarta alázni holtukban is az ellenséget, úgy a fosztogatást követően egyszerűen eredeti helyükön hagyták az elesetteket. Ez előfordult a fallal körülvett városok ostromakor is, amikor a védőknek már nem maradt hová temetni a halottaikat.
A harmadik lehetőség a hamvasztás – vagy legalábbis a holttestek elégetése – volt. Malmesburyi Vilmos angol történetíró (1080-1143) a Szentföldön zajló harcokról beszámolva megemlíti, hogy a fertőző betegségektől való félelmükben az elesettek holttesteit egy halomba rakták, és meggyújtották. Ez azonban kivételes eset: a középkorban nem volt általánosan elfogadott nézet, hogy a rothadó holttestek és a betegségek között összefüggés lehet.
A halál képe a középkorban
A harcban elesettek sorsa azonban nem tükrözi a holttestekkel való általános bánásmódot a középkorban. A test és a halhatatlan lélek kapcsolatát igen szorosnak tartották a korabeli Európában, így a földi maradványaik sorsa igenis fontos volt az emberek számára.
Mivel azonban a csaták rendkívüli események, a holttestek sorsa az ilyen esetekben szintén a normáktól eltérő volt. Azonban a tömegsírba temetett vagy a felszínen rohadni hagyott holttestek többet árulnak el az adott ütközet politikai körülményeiről, mint a halottakkal való általános bánásmódról.
Mindenesetre nem meglepő, hogy a korabeli irodalom nemigen foglalkozott ezzel a kérdéssel. Csakúgy, ahogyan ma sem a kellemetlen, gyakran undorító aspektusok alapján emlékezünk halottainkra, és a kulturális megjelenítések stilizált halottai sem hordozzák az ilyesfajta jegyeket, úgy a középkori kultúrában is inkább óvatosan kikerülték a téma érintését.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
