Rendszeresen fellépett a náci párt rendezvényein a kétes megítélésű karmesterzseni

2016. január 25. 14:55 MTI

Édesapja régész, édesanyja festő volt, bátyja matematikus lett, ő a zene iránt érdeklődött. Egész életében Beethoven művei voltak számára meghatározóak. Tizenévesen kamaradarabokat komponált, huszonhárom évesen fejezte be Te Deumát, amelyen hét évig dolgozott. Húszévesen mutatkozott be karmesterként, Bruckner IX. szimfóniáját és egy saját művét dirigálta Münchenben. Bár a pulpituson már ekkor is "túlmozgásos" volt, a közönség soraiban ülő Bruno Walter meglátta benne a tehetséget. Egyik mentora a több Wagner-ősbemutatón vezénylő Felix Mottl lett, s pályája elindításában nagy szerepet játszott a magyar karmester, Nikisch Artúr is.

Zürichben kóruskarnagyként működött, majd a strasbourgi, a lübecki, a mannheimi, a müncheni, a frankfurti és a bécsi operában vezényelt. 1920-ban Richard Strauss utóda lett a Berlini Opera élén, két évvel később - Nikisch halálát követően - a híres lipcsei Gewandhaus zenekarnál, majd a Berlini Filharmonikusoknál is örökébe lépett. 1952-ben a berlini együttes örökös zenei igazgatója lett, halála után Herbert von Karajan követte a poszton. 1924-ben lépett fel először Londonban, ahol 1938-ig rendszeresen dirigált, 1925-ben a New York-i Filharmonikusok vendégkarmestereként mutatkozott be Amerikában. 1930-ban a Bécsi Filharmonikusok, három évvel később a berlini Staatsoper igazgatója, a Birodalmi Zenei Kamara alelnöke és államtanácsos lett, 1931-től a bayreuthi ünnepi játékokat is ő irányította.

Amikor 1933-ben Hitler hatalomra jutott, sok művész hagyta el a Németországot, de Furtwängler a Harmadik Birodalomban maradt. Ténykedésének megítélése máig ellentmondásos: titokban több zsidónak minősített művésznek segített, a Berlini Filharmonikusok zsidó tagjait szólistaként léptette fel. Kiállt a propagandaminiszter Goebbels által az "elfajzott művészethez" sorolt, "atonális zajcsinálónak" minősített Paul Hindemith zeneszerző mellett. 1934-ben lemondott tisztségeiről, egy évig még a vezényléstől is visszavonult. A náci pártba nem lépett be, a náci karlendítést soha nem használta. Ugyanakkor rendszeresen vezényelt a párt rendezvényein, amit azzal magyarázott, hogy a német zenét képviselte, amely a politikától függetlenül az egész emberiségé, és amely által elérhető a morális jó.

A második világháború után a bíróság felmentette a kollaboráció vádja alól, de a bélyeg élete végéig rajta maradt. Ez az igazoló eljárás volt Szabó István 2001-ben készült, a művészi és emberi felelősséget kutató Szembesítés című filmjének témája. A háború után Svájcban telepedett le, itt fejezte be legismertebb és legkiválóbbnak tartott művét, II. (e-moll) szimfóniáját. A lemezt később annak a Daniel Barenboimnak a vezényletével rögzítették lemezre, akit Furtwängler egyik legtekintélyesebb követőjének tartanak.

A német dirigens a háború utáni első koncertjén, 1947 májusában Beethoven V. és VI. szimfóniáját vezényelte a Berlini Filharmonikusok élén. 1949-ben felajánlották neki a Chicagói Szimfonikusok vezetői posztját, de múltja miatt ez ellen sokan tiltakoztak (az amerikai zsidó Yehudi Menuhin hegedűművész kiállt mellette), és végül nem nevezték ki. III. szimfóniáját már nem tudta befejezni, Wilhelm Furtwängler 1954. november 30-án hunyt el a Baden-Badenhez közeli Ebersteinburgban.

A zenekart nemcsak karjával, hanem egész teste mozgásával dirigálta, a legenda szerint néha énekelt is a pulpituson, sajátos "technikája" sokszor bizonytalanította el a zenészeket a belépést illetően. Kortársával és legnagyobb vetélytársával, a partitúrához megszállottan ragaszkodó Arturo Toscaninivel ellentétben ő a karmestert a zenemű "urának, újjáalakítójának" tartotta, azt vezényelt, amit a hangok mögött érzett, ezért nevezték "a hangzás mágusának". Legnagyobb sikereit Beethoven, Brahms és Bruckner szimfóniáinak tolmácsolásával aratta, de kortárs darabokat - mások mellett Hindemith, Schönberg és Bartók Béla műveit - is repertoárra vett. Ő dirigálta 1927-ben Bartók 1. zongoraversenyének frankfurti és 1932-ben Prokofjev V. zongoraversenyének ősbemutatóját, a zongoránál mindkét alkalommal a szerzők ültek.

Az 1920-as évektől az 1940-es évekig számos alkalommal lépett fel magyarországi koncertpódiumon. A legnagyobb mesterműnek Beethoven IX. szimfóniáját tartotta, ezt vezényelte 1951 júliusában is, a bayreuthi játékok újraindításakor. A művet hét alkalommal rögzítették vele, mindig élő előadáson, a lemezek zenei felfogásának változásait is tükrözik: az első 1942-ből való, az utolsó halála évéből, ő maga ezt tartotta a legtöbbre. Karmesteri és zeneszerzői tevékenysége mellett számos zeneelméleti írást is jegyzett. Nevével hazájában díjat alapítottak, amellyel a klasszikus zene művelésében nyújtott kiemelkedő teljesítményeket ismerik el.