Pneumatikus csövek jelentették a kor Tinderét a berlini éjszakában Hindenburg idejében
2017. június 22. 14:14
Sokszor hallhatjuk: manapság a flörtölgetés és a randizás már teljesen másképp zajlik, mint régen. Kétségbeesésükben vagy egyszerű kalandvágyból sokan a Tinderhez fordulnak segítségért, és bár ismerünk olyan történeteket, hogy a virtuális térben zajló társkeresést siker koronázta, feltehetően nem szövődnek tömegesen élethosszig tartó kapcsolatok a randiapp közvetítésével. Kevesen gondolnák, hogy az 1920-as évek Berlinjének is megvolt a maga Tindere, pneumatikus csövek formájában.
A potenciális barát/barátnőjelölt megfigyelése, értékelése és a vele való üzenetváltás tehát nem új jelenség. Az 1920-as évektől a berlini night clubokban azok, akik féltek a személyes találkozóktól, megfelelő távolságból tudtak kommunikálni kiszemeltjükkel. Mindössze annyi volt a feladatuk, hogy felkapják a legközelebbi pneumatikus csövet.
A szokás népszerűsítésében két lokál – a Resi és a Femina – járt élen. A vendégeit élő zenével szórakoztató, mintegy ezer férőhelyes táncparkettel rendelkező Resiben (Residenz-Casinóban) asztali telefonok és pneumatikus csövek egész hálózata állt rendelkezésre a vonzó idegekkel való kapcsolatfelvételre és flörtölésre.
A Chicago Tribune újságírója egy 1968-as cikkben a Resi legnagyobb vonzerejének a zenére felemelkedő, majd leomló, színesen megvilágított vízsugarak mellett a minden egyes asztalon elhelyezett telefonok és pneumatikus csöveg rendszerét nevezte.
A telefonok egyszemélyes asztalokhoz voltak rögzítve, és sok felett egy megvilágított szám díszelgett. A szingliknek csak szét kellett nézni, amíg egy csinos idegenen meg nem akadt a szemük, és már tárcsázhatták is az adott személy asztalához tartozó számot. „Magányos amerikaiak és mások hívhatják vagy üzenhetnek az ugyanolyan magányos nőknek, akiken látszik, hogy elveznék a társaságot” – olvasható a cikkben.
Hasonló rendszer volt érvényben a Feminában is, a nagyobb, több mint 2 ezer férőhelyes night clubban, amelyek két nagy bárja volt, plusz egy az előcsarnokban, és három zenekar játszott a helyen, amelyen több mint 225, angol és német nyelvű instrukciókkal ellátott asztali telefont helyeztek el.
Azoknak pedig, akik a telefonhíváshoz túl félénkek voltak, alternatívaként ott voltak a pneumatikus csövek. A szintén minden asztalnál megtalálható csöveket beépítették a korlátokba, a night club pedig papírokat is rendelkezésre bocsátott, amelyekre a vendégek feljegyezhették mondanivalójukat. Ezután már csak azt kellett meghatározniuk, hova szeretnék a csöveken keresztül eljuttatni az üzenetet.
A Resiben számos merész üzenet cserélt gazdát, a lelkes flörtölőknek azonban vigyázniuk kellett, a csöveken küldött leveleket ugyanis (az azokat a megfelelő helyre továbbító) női cenzorok ellenőrizték a kapcsolószobában – a kommentek moderálásának egy korai formáját rendszeresítve ezzel. A pneumatikus csőrendszer évtizedeken át működött, és a látogatók közül sokan élénken emlékeztek még később is az eszközre.
Az asztalközi postaszolgálat nem csak egyszerű írott üzenetek továbbítását tette lehetővé. A Resiben egy hosszú lista volt a lehetséges ajándékok köréről, amelyet szintén elküldhettek a pneumatikus csöveken: parfümöket, szivargyújtókat, utazási terveket és – egy forrás szerint – még kokaint is küldhettek a magányos vendégek az általuk vonzónak talált idegennek.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
