Piócagyűjtő, mumifikáló, előkóstoló – a történelem hét legrosszabb foglalkozása
2021. január 14. 10:15 Múlt-kor
A feltámasztó
A kora újkorban anatómiát tanuló diákok, köztük a modern anatómia atyjaként számon tartott Vesalius egyik kedvelt foglalatossága volt a holttestek sírokból való kiemelése. Az 1800-as években viszont már külön embereknek, feltámasztóknak nevezett férfiaknak fizettek azért, hogy „friss” tetemeket szállítsanak az orvosjelölteknek.
E munka viszonylag jól jövedelmezett, egy fogsor például egy fontot (mai áron mintegy 18-20 ezer forintot) ért. A feltámasztók egy idő után speciális célszerszámokkal és meglepő ügyességgel dolgoztak.
Nagy-Britanniában az 1832-es törvény előtt az anatómiai intézmények legálisan csak a kivégzett bűnözők holttesteihez juthattak hozzá. Mivel évente átlagosan csupán 55 maradvány állt a rendelkezésükre, s legalább félezerre lett volna szükségük, megoldást kellett keresniük.
A holttestek eltulajdonításáért akkoriban csupán pénzbüntetést vagy néhány napos szabadságvesztést lehetett kapni, kivégzés vagy deportálás nem járt érte. Sőt, a hatóságok mindezt egyfajta szükséges rossznak tekintették, és gyakran szemet hunytak a vétség fölött.
A XIX. század elejére annyira elterjedtté vált a holttestlopás, hogy egy-egy rokon vagy ismerős sírját a temetés után napokig őrizték, mert nagy esély volt rá, hogy már másnapra „feltámad”. Több sírt egy ketrecre hajazó vasrekesszel láttak el, hogy megnehezítsék a tolvajok munkáját.
A feltámasztóknak egyébként nem volt olyan nehéz dolguk, ugyanis akkoriban nem helyezték túl mélyre a koporsókat, így a csendesebb faásót használva percek alatt végezhettek a testlopással.
E tolvajok azonban kínosan ügyeltek arra, hogy a holttest mellé helyezett ékszerek vagy ruhaneműk nehogy eltűnjenek, mert akkor már a vétség bűncselekménnyé súlyosbodott volna.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
