Norvégiától Mezopotámiáig, Kijevtől Angliáig bejárta a világot az utolsó viking király
2022. október 19. 16:25 Múlt-kor
III. Harald norvég király, vagy ahogy a sagákban emlegették, Harald Hardrada (a neve „kemény uralkodót”, illetve „szigorú tanácsot” jelent) igazi viking volt. Életét kora ifjúságától kezdve az állandó harcok és a különböző hadi vállalkozások jellemezték. A sikerek gyakran váltakoztak kudarcokkal, ami azt eredményezte, hogy bejárta az akkor ismert Európa nagy részét. A történészek halálának időpontjával zárják a viking korszakot, mert ő volt az, aki még egyszer utoljára kísérletet Anglia leigázására 1066-ban.
Családi perpatvarok
Harald Sigurdsson 1015-ben látta meg a napvilágot. Apja, Sigurd Syr a legerősebb helyi vezetők egyike volt. Anyja, Åsta Gudbrandsdatter először I. Olaf norvég királyhoz (995 – 1000) ment feleségül, ám első férje uralmát a szomszédos svédek és dánok szövetsége megdöntötte, és Olaf elesett a svolderi tengeri ütközetben. Amikor hozzáment Sigurdhoz, vitte magával a szintén Olafnak nevezett fiát.
Harald születésének évében Olaf sikeresen megszerezte a norvég koronát, amit nem kis mértékben köszönhetett mostohaapja támogatásának. II. Olaf néven (1015 – 1028) Norvégia egyik legismertebb királya lett, ám uralkodása, mint annyi más skandináv királyé, nem békésen ért véget: Nagy Knut, Dánia és Anglia királya 1028-ban elüldözte, és Haralddal együtt menekülnie kellett.
Olaf ekkor Kijevbe menekült, amikor azonban 1030-ban visszatért onnan, Harald 600 emberrel csatlakozott hozzá. Ekkor még mindössze 15 éves volt, a mindent eldöntő stiklestadi csatában pedig nem hozott szégyent magára. Ez azonban kevésnek bizonyult az ütközet megnyeréséhez, Olafot megölték, Haraldnak pedig menekülnie kellett.
Kijevtől a Földközi-tengerig
Harald ekkor I. (Bölcs) Jaroszlávhoz, a kijevi Rusz uralkodójához menekült, aki korábban Olafot is befogadta, és akinek a felesége távoli rokona volt Haraldnak. A kijevi fejedelem a serege egyik kapitányává emelte, így számos hadjáratban részt vehetett. Harcolt többek között a lengyelek, a besenyők és a bizánciak ellen is.
Harald keresztelését ábrázoló aranyozott berakás egy 11. századi oltárról vagy ereklyetartóról
Harald azonban 1033 körül Konstantinápolyba távozott. Az egyik fennmaradt, és általa írt szerelmes ének szerint azért, mert Jaroszláv visszautasította, amikor megkérte egyik lánya kezét. Ötszáz emberével együtt csatlakozott a császár varég testőrségéhez. Mindez azonban azt jelentette, hogy a bizánciak hadi vállalkozásaiban is részt vett.
Az első ütközeteit a levantei kereskedőket fosztogató arab kalózok ellen vívta, majd Kis-Ázsia partvidékén igyekezett felszámolni az őket támogató városok ellenállását. Ebben az időben Bizánc átmeneti katonai sikereket ért el az arabokkal folytatott küzdelemben, amelyet jelentős részben a varég testőrségnek is köszönhetett. A sagák szerint Harald eljutott egészen az Eufrátesz folyóig is.
Módszereire rávilágít az egyik epizód, amely szerint egy várost hosszas ostrom ellenére sem sikerült bevennie, ezért összefogdostak olyan madarakat, amelyek a városban fészkeltek, égő ágakat erősítettek a lábaikra, majd szabadon engedték őket. A rémült szárnyasok visszatérőben felgyújtották a várost.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
