Nem tudták kihasználni a németek a sárgászöld gyilkost Ypernnél

2020. április 22. 08:14 Múlt-kor

Bár az 1899-es hágai konvenció megtiltotta a mérges gázok (vegyi fegyverek) használatát a harctereken, az idő múltával az egyre több áldozattal járó első világháborúban a harcoló felek minél hatásosabb eszközök felkutatásába és alkalmazásába kezdtek az állóháború megszüntetése és az egyre kontroláltalanabbá váló, világméretűvé dagadó konfliktus gyors lezárása végett.

A közhiedelemmel ellentétben azonban nem a németek vetettek be először harci gázt, hanem a franciák, akik már 1914 augusztusában etil-brómacetát tartalmú könnygázgránátokat lőttek ki az előrenyomuló német egységek állásaira. A franciák ekkor még rosszul számoltak, a koncentráció olyan alacsony maradt, hogy az ellenség katonái „még csak meg sem könnyezték” a francia próbálkozást.

Az első fajsúlyosabb támadásra 1915 januárjáig várni kellett. A központi hatalmak a keleti fronton már „emelték a tétet” és a veszélyesebb xilil-bromidot vetették be az oroszok ellen. A cári haderőnek szerencséje volt, mert a nagy hidegben a gáz egy jelentős része megfagyott, így nagyjából „csak” ezer katona életét követelte az akció.

Halálos késlekedés

A nyugati fronton 1915 áprilisára patthelyzet alakult ki. A szembenálló felek már az első yperni csata folyamán sem bírtak egymással. A németek nem tudták elérni a La Manche csatorna déli partját, az antant erők pedig nem tudták  visszanyomni a támadókat. A német vezérkar ezért egy szokatlan támadással próbálta feltörni a francia védelmi vonalakat.

A belgiumi Ypern városa közelében futó frontvonal mentén 5700 hordó klórgázt halmoztak fel a németek, akik csak a kedvező széljárásra vártak. 1915. április 22-én a szél nyugati irányba, a francia csapatok állásai felé fújt. Elérkezett a cselekvés ideje. Aznap délután, nem sokkal hat óra előtt a hordókat megnyitották és kiengedték a halálos klórgázt.

Fritz Haber német vegyész javaslatára tartályokból fújták ki a mérgező vegyületet ‒ ezzel az 1899-es hágai tiltást is kijátszották a németek, mivel az expressis verbis a fojtógázok lövedékekben való bevetésére vonatkozott. Az egyezmény aláírásakor a palackokból való kifújás technológiája ugyanis még nem létezett. A további részleteket keresse a Múlt-kor tavaszi számában.

A front túloldalán a francia gyarmati hadsereg marokkói és algériai egységei állomásoztak. A katonáknak ugyan feltűnt a vészesen gomolygó szürkés-sárgászöld felhő, de teljesen tapasztalatlanok voltak a vegyi fegyverekkel kapcsolatban, így az egységek tagjai egészen addig, amíg nem léptek kontaktusba a halálos eleggyel, a helyükön maradtak. Ez a késlekedés több ezer ember halálát okozta.

A klórgázzal érintkezők először köhögni kezdtek, majd fulladási rohamokat kaptak. Aki ekkor még észnél volt, az futásnak eredt, hogy minél messzebb kerüljön a gázfelhőtől. A kevésbé szerencsések már nem tudtak kimenekülni: a vízzel heves reakcióba lépő klór ugyanis sósavoldatként kicsapódott szemük nyálkahártyáján és szétmarta a látószervüket. Másoknál a kicsapódott sósav az orr nyálkahártyáján okozott égési sérüléseket, és ezrek haltak meg a tüdejükben képződő sav maró hatása miatt, amelynek következtében az áldozatok a szétmart tüdejükbe bejutó testnedveik következtében megfulladtak.

Kiengedték a szellemet a palackból

A klórgáz hat-hét kilométeres szakaszban borította be a frontvonalat. A francia katonákból ötezren azonnal meghaltak, több ezren pedig égési sérülésekkel vagy félig vakon pánikszerűen hátráltak. A németeket olyannyira meglepte a támadás sikere, hogy nem tudták azt kihasználni. Megfelelő gázálarc és vegyvédelmi felszerelés híján ugyanis a francia állásokba benyomuló német katonák is égési sérüléseket szenvedtek, illetve köhögési rohamokat kaptak.

A klórgáz ugyanis nehezebb volt a levegőnél és megrekedt a lövészárkokban, így azokat a németek tartani sem tudták, az előrenyomulást pedig egyszerűen nem dolgozták ki, így a keletkezett rést nemsokára a helyszínre érkező antantcsapatok (kanadaiak) bezárták.

Bár a világtörténelem első modern vegyi támadásának tartott akció ily módon tulajdonképpen teljesen haszontalan volt, Fritz Haber német vegyész „találmánya”, a klórgáz alkalmazásával a németek gyakorlatilag „kiengedték a szellemet a palackból”. Ypern után ugyanis mind az antant, mind a központi hatalmak haderői lelkiismeret-furdalás nélkül alkalmazták a különféle, egyre hatásosabb harci gázokat, ha a hadi helyzet azt kívánta.

A nagy háború alatt a szembenálló felek egyébként több mint 100 ezer tonnányi légnemű mérget állítottak elő, amelynek közel 30 ezer katona esett áldozatául, és tovább félmillióan maradandó károsodásokat szenvedtek.