Napóleon fagyos pokla: A Grande Armée a nagy orosz télben
2022. február 1. 14:20 Lázár Balázs
A borogyinói iksztől a lángoló Moszkváig
Szeptember 7-én Moszkvától 115 kilométerre vívták a borogyinói csatát, mely a napóleoni háborúk egyik legnagyobb és egyben legértelmetlenebb vérontása volt egy roppant szűk csatamezőn, ahol jóformán minden kilőtt puska- és ágyúgolyó talált. Az oroszok annyira szerencsétlen állást választottak, hogy a „régi” Napóleon könnyűszerrel szétzúzhatta volna őket. A császár azonban a csata napján megmagyarázhatatlan okból passzív és tompa volt. Maga az összecsapás, melynek nem valamilyen cél elérése vetett véget, hanem a szembenállók kimerültsége, voltaképpen döntetlennel zárult, mivel az oroszok érdemben nem hátráltak meg, de a korzikainak maradt egy ütőkártyája: a tartalékban álló Gárda. A császár azonban érezte, hogy 2700 kilométerre Párizstól meg kell őriznie elit csapatát. A későbbi események indokolták óvatosságát. A visszavonulás borzalmai során a császár a Gárda oltalmában tudta elkerülni a fogságot vagy a még rosszabb sorsot.
Kutuzov döntése Moszkva feladásáról, bár katonailag indokolt volt, nagyon közel hozta Oroszországot a morális összeomláshoz. Ha ezt a döntést egy „idegen”, a cár egyik német származású tábornoka hozta volna meg, az orosz haderő vezetése minden bizonnyal teljesen meghasonlott volna, de a közkatonák bizalma is elveszett volna. A megtépázott és kivérzett hadseregnek a moszkvai civil menekültek áradatában kellett kivonulnia a városból. Sándornak abban a lélektani pillanatban kellett döntenie a háború folytatásakor, amikor néhány nappal Kutuzov hencegő jelentése után az állítólagos borogyinói győzelemről kézhez kapta a régi, de az orosz nép szemében – Szentpétervárral szemben – az „igazi” főváros feladásának hírét. A cár azonban állhatatos maradt, és Kutuzov erői a kalugai táborban napról napra erősödtek a hozzávezényelt erősítések nyomán.
A szeptember 14-ei moszkvai bevonulás nem hasonlított azokhoz a dicsőséges pillanatokhoz, amikor Napóleon győzedelmes seregei élén bemasírozott Milánóba, Berlinbe vagy Bécsbe. A várost hivatalosan nem adta át neki senki, hiába várta a bojárok tisztelgő küldöttségét. Szeptember 20-án, több mint valószínű, szándékos gyújtogatás miatt Moszkva lángba borult, és a tűzvész a háromnegyedét elpusztította a nagyrészt fából épült városnak. A gyújtogatást alighanem Rosztopcsin kormányzó rendelte el, aki teátrálisan saját dácsáját is felégette a francia bevonulás előtt. Az üzenet egyértelmű volt, bár Napóleon sokáig nem akarta meghallani: ez a küzdelem életre-halálra szól, és az oroszok nem kérnek békét.
Moszkvában a napóleoni seregek a legrosszabb oldalukat mutatták. Lényegében szabad rablás zajlott, a fegyelem teljesen fellazult, és a Grand Armée züllése előrevetítette a pusztulását. Hamarosan világossá vált Napóleon számára, hogy az oroszok tovább harcolnak, seregének sírja pedig Moszkva lesz, ha nem rendeli el a kiürítést. Nagyon későn, október 20-án döntött csak a visszavonulásról, az erőre kapott Kutuzov azonban elállta a kalugai utat, így a Grand Armée kénytelen volt azt az utat használni, amelyen érkezett, vagyis a teljesen elpusztított vidéken át vezető szmolenszkit. Ez a körülmény és a november elején lecsapó, orosz mértékkel is nagyon hideg időjárás végzetes volt a seregre. Napóleon egyre inkább rablóbandára hasonlító katonáit egyszerre pusztította a hideg, az éhség és a menetoszlopokat körülrajzó kozákok.
Hol a császár?
Több jel arra mutat, hogy Kutuzov egyáltalán nem erőltette a napóleoni seregek teljes megsemmisítését. Wittgenstein csapatai északról, Csicsagov délről és Kutuzov főereje keletről igyekezett a Berezina folyó vonalára, hogy felmorzsolja az alig 60-70 ezer főre olvadt Grand Armée-t. Csicsagov admirális elrendelte, hogy a biztonság kedvéért minden alacsony és kövérkés testalkatú francia hadifoglyot vizsgáljanak meg, nem maga a császár próbál-e álruhában elmenekülni. Napóleon azonban jól taktikázott, és a vakszerencse, illetve az orosz hadseregek közötti gyatra együttműködés miatt sikerült hidat veretnie a Berezinán, és egérutat nyernie Vilnó felé.
A sors fintora, hogy amikor a császárnak jól jött volna a befagyott folyó, az idő megenyhült, és a Berezina zajlani kezdett. Az átkelés után november végén és december elején viszont harmincfokos hideg csapott le a visszavonulókra, amely végzetesnek bizonyult a Grand Armée harcképes erejére. Vilnó sem jelentett menedéket, de Napóleon még hamarabb magára hagyta hadseregét, és szánon Varsón keresztül Párizsba távozott, hogy megingott hatalmát helyreállítsa. Murat nápolyi király 1812. december 11–12-én nagyjából 30-40 ezer elcsigázott, fagyási sebektől és tetvektől gyötört lézengővel hagyta el az orosz birodalom területét.
Talán minden Oroszországra támadó európai hadúr közül Napóleon járt legközelebb a győzelemhez. Borogyinónál – Kutuzov minden szépítése ellenére – a császár megszorongatta az orosz fősereget, bár meg nem semmisítette. Elhúzódó moszkvai tartózkodásával viszont valóban megpecsételte a sereg és hosszú távon saját uralma sorsát. A Grande Armée lényegében elpusztult Oroszországban, de 1813 tavaszán Napóleon szervező géniusza újra egy hatalmas hadsereget állított fel az oroszok és poroszok ellen.
Talán furcsán hangzik, de amit nem lehetett pótolni egyik évről a másikra, az a lovasság és a lóállomány volt, mely a korabeli hadseregeket mozgásban tartotta. Képzett lovasság hiányában a császár nem tudta kihasználni korai szászországi győzelmeit, és Lipcsénél az új serege is megsemmisült. 1814. március 30-án pedig Sándor cár lovagolhatott be Párizsba az osztrák császár és a porosz király társaságában jól ellátott, díszegyenruhás csapatai élén, akik a megszállás hónapjai alatt nagyrészt kifogástalan viselkedést tanúsítottak. Így adott leckét európaiságból a francia fővárosnak egy orosz cár.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
