Mivel érdemelte ki ragadványnevét a legendás angol király, Nagy Alfréd?
2018. december 14. 12:58 Múlt-kor
Az angol monarchia immár több mint 1100 éve íródó történelme során 66 uralkodó viselte a koronát. Bár közöttük jócskán akadtak mára legendássá vált királyok és királynők – elég csak Oroszlánszívű Richárdra, VIII. Henrikre, Erzsébetre vagy Viktóriára gondolni – mindössze ketten érdemelték ki a „Nagy” ragadványnevet. Egyikőjük a Dániát, Norvégiát és Angliát rövid időre jogara alatt egyesítő Nagy Knut, míg a másik az angol királyok máig tartó sorát megnyitó Nagy Alfréd volt.
Amikor Alfréd 847-849 körül megszületett Anglia még korántsem volt egységes állam. A sziget területén számos kisebb angolszász királyság osztozott, amelyeket már évtizedek óta a fosztogató vikingek csapatai terrorizáltak. Alfréd az egyik legstabilabb ilyen állam, a mai Anglia déli sávját elfoglaló Wessex királya, Aethelwulf legkisebb – ötödik – fiaként született.
Gyermekkorában valószínűleg még semmi nem utalt arra, hogy az angol történelem egyik legmeghatározóbb uralkodója válik majd belőle. Alfréd egész életében beteges alkat volt, leginkább egy emésztőrendszeri probléma – a történészek szerint valószínűleg Crohn-betegség – kínozta, ami miatt csak vizet, tejet, zöldségeket és zabkását fogyaszthatott. Ennek ellenére Alfréd hercegként és uralkodóként is fontosnak tartotta, hogy teljesítse a számára kellemetlen kötelességeket is. Így rendszeresen részt vett a lakomákon, ahol az egészségügyi problémáival tisztában lévő kortársak ámulatára lapátolta magába a húst és a sört, hogy aztán a következő napokat pokoli kínok között töltse.
A rendíthetetlen vasakarat mellett Alfrédot leginkább kimagasló intellektusa tette rátermett uralkodóvá. Fiatalon apja IV. Leó pápa udvarába küldte tanulni és mire visszatért Angliába már több nyelven beszélt és olvasott, valamint tájékozott volt a kor tudományos, vallási és irodalmi ismereteit illetően is. Uralkodása során alattvalói oktatását is fontosnak tartotta és még az egyházzal is szembekerült amiatt, hogy az iskolákban korát jóval megelőzve, a latin helyett a népnyelv alkalmazását szorgalmazta.
Amikor Alfréd – apja és négy bátyja halálát követően – 871-ben megörökölte a trónt, az angolszász királyságok történetük legnagyobb válságával voltak kénytelenek szembenézni. A skandináv területekről egyre távolabb merészkedő vikingek már 793 óta rendszeresen hajtottak végre különféle, rabló célzatú rajtaütéseket az angol területeken, de 865-től fogva már korántsem a zsákmányszerzés volt a céljuk. Ekkor vette kezdetét ugyanis az Angolszász krónika által Nagy pogánysereg névre keresztelt vikingek inváziója, amely alig egy évtized leforgása alatt térdre kényszerítette Kelet-Anglia, Mercia és Northumbria királyságait, így Wessex és ifjú királya, Alfréd lényegében egyedül volt kénytelen szembenézni a hódítókkal.
Alfréd maga is több alkalommal megütközött a vikingekkel trónralépését követően, majd az elszenvedett vereségek után csak tetemes váltságdíj, az úgynevezett Danegeld megfizetésével tudta megőrizni országa függetlenségét. 876-ban azonban már a pénz sem segített és a viking vezér Guthrum megtámadta Wessexet. A küzdelmek a két fél váltakozó sikereit hozták, így például az angolszászok Devon mellett legyőzték a viking flottát, később azonban Alfréd kénytelen volt feladni székhelyét, Chippenham városát és a közeli mocsarakban keresni menedéket.
A király a bujdosás közben sem adta fel a reményt és váratlan rajtaütésekkel zargatta a viking hódítókat, miközben újabb és újabb katonákat toborzott hadseregébe. Végül 878-ban az edingtoni csatában döntő győzelmet aratott Guthrum seregei felett, aki így kénytelen volt letenni Wessex meghódítására irányuló terveiről és békét kötni Alfréddal. A békeszerződés értelmében Guthrum felvette a keresztény vallást és kivonult Wessexből, cserébe Alfréd elismerte őt Kelet-Anglia királyának. A megállapodás lényegében felosztotta a mai Anglia területét és Wessex kiterjeszthette fennhatóságát Mercia nyugati felére is. A sziget keleti fele ugyanakkor tartósan viking fennhatóság alá került, amely területet ettől fogva Danelaw néven emlegettek.
Miután a külső fenyegetést sikeresen elhárította, Alfréd jelentősen megnagyobbodott országának stabilizálására fordította figyelmét. Jól védhető erősségek – és ezzel a későbbi angol városok – jó minőségű utakkal összekötött hálózatát alakította ki, amelyek ellen tudtak állni az időről időre azért mégis megújuló viking betöréseknek. Mindemellett új törvénykönyvet adott ki, amellyel egy sokkal stabilabb jogrendszer kialakítása felé tett lépést. A történelemben elsőként felvette az angolszászok királya címet és 899-ig tartó uralkodásával megvetette az angol állam alapjait.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
