Milyen volt a viktoriánus háziszolgák egy átlagos napja?
2019. május 27. 16:51 Múlt-kor
Az elmúlt években számos televíziós sorozat, mint például a Ház az Eaton Place-en vagy a Downton Abbey meglehetősen nagy érdeklődést ébresztett a közönségben a viktoriánus kori hagyományokat követő úri háztartásokban alkalmazott szolgák, cselédek élete iránt. Milyen volt valójában a társadalom legfelsőbb rétegét szolgálni annak palotáiban és birtokain?
Kitartó hagyományok
Annyi bizonyos, hogy a régi hagyományok rendkívül erősen tartották magukat a 20. században is az ilyen munkakörökben. Csak férfi szolgák nyúlhattak például uruk ezüst tárgyaihoz, és csak ők tisztíthatták a legértékesebb bútordarabokat is.
E hagyományok – bármennyire körülményesnek is tűnnek – segítettek abban, hogy az esetleges új alkalmazottak gyorsan és hatékonyan be tudjanak illeszkedni a munka rendjébe. Az is biztos támpont a szolgák életmódjának vizsgálatában, hogy az alkalmazottak étkezési időpontjai adták a keretet az egész háztartás napjához, és csak lassan változtak a 19. század folyamán.
Az első szünetet eleinte rendszerint a délelőtt közepe táján tartották, és jellegzetessége volt valamilyen szeszes ital elfogyasztása. A főétkezés – amelyre a napjainkban vacsorát jelentő „dinner” szót használták – körülbelül délben történt, míg a „tea” (uzsonna) egy nagyon könnyű étkezés volt négy óra tájban. A ma is késő esti vacsorát jelentő „supper” általában este kilenc óra körül volt, miután az összes napi teendővel végeztek.
A 19. század végére megfigyelhetők a napjainkra emlékeztető tendenciák: a szolgák főétkezésére egyre később és később került sor, így lett a „dinner” a vacsorára értendő, és egy új, könnyebb étkezés, a ma ebédet jelentő „lunch” vette át a helyét déltájt. Ez a leosztás sokkal alkalmasabb volt a konyhai személyzet számára is.
A kutatók számára viszonylag könnyű feladat összeállítani az átlagos 19. századi szolga napirendjét, a konkrét emlékeket tartalmazó leírások – mint például a naplók – rendkívül hasznosak, még ha a részletek tekintetében nem is mindig megbízhatóak.
Nehézségek mutatkoznak azonban akkor, ha valódi egyéneket kívánnának elhelyezni egy adott háztartásban, főleg 1837 előtt, ugyanis csak ekkor vezették be az Egyesült Királyságban a születések, házasságok és halálozások polgári anyakönyvi vezetését.
Az ország első általános népszámlálására 1841-ben került sor, ami szintén segítheti a kutatást. Sajnos ebből a korból származó fényképes bizonyítékot szinte lehetetlen találni, így a kutatók által gyűjthető információ leggyakrabban az eleve ritka naplókra, illetve az urak vagy a szolgálók számára készült útmutatókra korlátozódik. Ez utóbbiak felbecsülhetetlen értékű tanácsokat adtak arra, hogyan kell egy háztartást hatékonyan vezetni.
Ilyen források alapján összeállítható egy olyan vázlat, mint azalábbi, amely a cheshire-i Tatton Hall mindennapjait foglalja össze. E birtok és a rajta található kastély volt az Egerton család széke mintegy 400 éven át, míg át nem lett ruházva a National Trust műemlékvédelmi hatóságra 1958-ban.
Habár minden háztartás egy kissé eltérően működött, és a ház urának is mindig megvoltak a sokszor hóbortos követelményei, az alábbi időbeosztás viszonylag jól tükrözi egy 19. századi úri háztartás általános napirendjét. „Szereplői” a mosogatólegény, a konyhai cselédlány, a lakáj, a szakács és egy alárendelt cselédlány.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
