Miért volt olyan piszkosul büdös a középkori Londonban?
2017. január 11. 08:36
A sokat látott Temze
A középkor évtizedeiben a Londonon átfolyó Temze nyújtotta az egyetlen lehetőséget, hogy a felgyülemlett hulladékot és szennyvizet kijuttassák a városból. Például a mészárosok és hentesek az el nem adható, felesleges állati belsőségeket egyszerűen eltalicskázták a folyóig, ahol egy, erre a célra készített móló tetejéről a folyó gyorsabb folyású, középső részébe dobták az állati hulladékot, remélve, hogy minél hamarabb távozik a városból. Nem volt ritka eset, hogy olykor még az elhunytaktól is így szabadultak meg.
Sir Richard Whittington (kb. 1354–1423) angol kereskedő, aki a londoni polgármesteri címet négy alkalommal is betöltötte, facölöpök segítségével latrinákat épített a folyó felett, így igen gyakran úszkált emberi ürülék is a Temzében. Ezek után valószínűleg senki sem lepődik meg azon, hogy a Temze londoni részét a halak akkoriban igyekeztek nagy ívben elkerülni. Nagy előnye volt egyébként Londonnak Párizzsal szemben, hogy a szigetország kialakuló központjának folyamán naponta kétszer is jött a dagály, így az egyfajta „természetes öblítő rendszer” segítségével gyorsan távozott a szemét, és jött helyette friss víz, míg a nyugodtabban csordogáló Szajna miatt Párizs jóval mocskosabb volt egykoron.
Mivel a Temze londoni szakaszán a folyóból kevés embernek volt gusztusa inni, már a 13. században megépítették a Great Conduit (Nagy Csatorna) néven ismert vízvezetékrendszert, amely ólomcsöveken hozta be egy, a városfalakon kívül található forrásból a friss vizet London közepére, ahol az emberek szabadon hozzáfértek. A feljegyzésekben olykor megemlítik a rendszer karbantartásával és tisztításával kapcsolatos költségeket. A 14-15. században a vízvezeték-hálózatot a város más részeire is kiterjesztették. Hasonló megoldásokat más középkori városokban is követtek.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
