Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
2019. december 26. 09:33 Múlt-kor
1463-ban Londonban betiltották a legdivatosabb férficipőket. A városban széles körben elterjedtek eddigre a komikusan hosszú orrú cipők, amelyek viselőjük státuszát és gazdagságát voltak hivatottak jelképezni – némelyikük tíz centiméternél is többel túlnyúlt a lábujjon. A cipőket a „crakow” vagy „poulaine” névvel illették, IV. Eduárd udvarában pedig olyan mértékű megbotránkozást keltettek, hogy törvény született a cipőorrok hosszáról: nem nyúlhattak két hüvelyknél (5,08 cm) többel túl az ember lábujján.
Különös divat
A középkori divat egyik legbolondosabbnak tűnő és legkülönösebb fejezete 1340 körül kezdődhetett a lengyelországi Krakkóban – innen a cipők Angliában használt nevei: míg a „crakow” a városra utal, a „poulaine” francia közvetítéssel egész Lengyelországra.
Európában már a 13. században találni nyomokat a hosszú orrú cipők iránti vonzalomra, azonban az extrémebb hosszúságok csak a 14. századtól váltak divatossá. Európa nemesei és egyes nemesasszonyai is szinte kizárólag ilyen cipőket viseltek a 15. század folyamán.
Akinek volt pénze cipőre, „poulaine”-t vett, bár a leghosszabb orrú példányokat leginkább a nemesség hordta – ők megtehették, hogy ilyen egyáltalán nem praktikus, látszólag a hasra esés elősegítésére tervezett lábbeliben járjanak-keljenek.
A cipő orrának hossza vált a tehetősség mércéjévé. Mivel a rendkívül hosszú orrú lábbelikben még járni is nehéz volt, eleve kizárt volt, hogy viselőjük fizikai munkát végez – a szabadság és a luxus szimbólumai voltak.
A különös lábbelik kevés megmaradt példánya közül a legtöbb a Museum of Londonban található. Itt olyan jó állapotban megőrződött példányok is akadnak, amelyeknek kézzel festett mintája is látható.
A „poulaine” orra önmagában nem árasztott túlzottan nemes látványt – ide-oda rogyott, idővel pedig kunkorodni is kezdett, főként a víztől. Az orrot a középkori cipészek rendszerint kitömték, többnyire valamilyen puha, szerves anyaggal – mohával, szőrrel vagy gyapjúval.
Egy, a Temze közelében talált példányon egy darab bálnacsontot használtak merevítőként – ez a korban szintén divatos női fűzők egyik bevett alkotóeleme volt.
A „poulaine” nem csupán orrával hódított a vásárlók között, de kialakításával is – a boka körül kivágott cipő többet tett láthatóvá az alatta hordott színes harisnyából, ez pedig igen vonzónak számított. Ekkoriban Európa-szerte megfigyelhető a divatban a tunikák rövidülése, ami által a férfiak többet mutathattak meg lábszárukból – a mélyen kivágott cipő ugyanezt a célt szolgálta.
A napjainkig fennmaradt példányok nagy része bőrből készült, a középkorban azonban minden lehetséges anyagot felhasználtak hozzájuk. A legtehetősebbek hímzett textíliákat, bársonyt és selymet is alkalmaztak cipőikben. Ilyen példányok nagy számban tűnnek fel a középkori festményeken és más ábrázolásokon, fizikai példány azonban nem maradt fenn belőlük.
Az extrém orrú cipők abból a szempontból is különlegesek, hogy szembementek a középkor általános tendenciájával, amely a letisztult vonalakat és a szerény minimalizmust követelte meg az öltözködésben. Emellett olyan ritka pillanatot is jelentenek a divattörténetben, amikor a férfidivat messzebb ment szélsőségességében, mint a női.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
