Megtalálták az alaszkai őslakosok az orosz gyarmatosítók ellen emelt legendás erődjét
2021. február 2. 17:32 Múlt-kor
Eredmények új eszközökkel
2019 nyarán aztán Urban és a tanulmány társszerzője, Brinnen Carter, a Nemzeti Parkszolgálat szakértője a park jelentős területeit felmérte különböző új technikákkal. A geofizikai eszközökkel a sűrű növényzettel benőtt helyeken is azonosíthatják az egykori épületek helyeit bármiféle ásás nélkül – a különböző építőanyagok, illetve az olyan elváltozások, mint például a földbe süllyesztett cölöpök egykori helyei másként jelentkeznek a műszeren.
A páros által talált, föld alatt rejtőző épületmaradványok alaprajza illeszkedett az annak idején az oroszok által a trapéz alakú erődítményről készített rajzokhoz. A körülbelül 90 méter hosszú és 50 méter széles építmény falai éppen kívül esnek a napjainkban fenntartott tisztáson, azaz az erődítmény nagyobb volt, mint eredetileg sejtették.
Az ilyesfajta építmények nem képezték részét a hagyományos tlingit építészetnek – a legtöbb másik erődítmény igénybe veszi a természetes sziklaformációk adta lehetőségeket –, de bizonyára az orosz gyarmatosítókkal szembeni harc egyik adaptációjának tekinthető – mondta el Thomas Thornton, az Alaszkai Egyetem délnyugati kampuszának szakértője és az Oxfordi Egyetem kutatója. Az erőd tlingit neve – Shis'gi Noow, azaz „csemeteerőd” – fontos újításra hívja fel a figyelmet: a tlingitek megtanulták, hogy a rugalmasabb, fiatalabb fák jobban elnyelik az orosz ágyúgolyók becsapódását.
Az erődítmény „vízválasztót jelent Alaszka történelmében” Thornton szerint, aki nem vett részt az új tanulmány elkészítésében, de avatott ismerője a tlingit történelemnek, és kutatásai során az őslakosok hivatalos önkormányzatával, az aleutokat, tlingiteket, haidákat és cimpsziket összefogó Alaszkai Sitka Törzzsel is együttműködött.
„Minél jobban megértjük a régészeten, illetve az oral history-n keresztül, annál tájékozottabbak leszünk e történelmet illetően, amely továbbra is igencsak jelen van Sitka építészetében és a Sitkában felfedezhető kapcsolatokban” – mondta Thornton.
A Sitka Törzs tlingit tagjai által gyűjtött oral history anyag a konfliktus máig feloldatlan aspektusait vizsgálta meg. A rengeteg nehézség dacára a Kiks.ádi klán egyik vénje, Herb Hope az 1980-as évek végén és az 1990-es évek folyamán hosszú időn át igyekezett újra felfedezni ősei nyomait a „túlélőmeneten”, amely elhagyta az erődítményt, hogy meghatározza annak útvonalát. Végül arra jutott, nagy valószínűséggel a part mentén távozhattak.
Hope egyszer azt mondta, akkor döntött úgy, hogy elkezd kutatni, amikor szem- és fültanúja volt annak, hogy a Kiks.ádi klán tagjai bocsánatot kérnek az 1804-es háborúban játszott szerepükért. El akarta oszlatni azt a képzetet, hogy az őslakosok visszavonultak. „Ez egy túlélőmenet volt saját hátsó kertünkön keresztül, egy előre eltervezett helyre” – mondta el egy konferencián 1993-ban. „Akárhogyan is tekintettek rá az oroszok akkoriban a csatára, és akárhogyan is tekint rá ma a történelem, abban az időben az 1804-es sitkai csata tisztán megmutatta, hogy az Alaszkában lévő orosz erők túl gyengék voltak ahhoz, hogy meghódítsák a tlingit népet.”
Az összegyűjtött szájhagyomány alapján akár 900-an is részt vehettek a menetben. A Kiks.ádi klán táborhelyről táborhelyre mozgott észak felé a Baranof-sziget sziklás partja mentén, hogy elérje a szomszédos Chichagof-szigeten lévő Point Craven magaslatot, ahol egy Chaatlk'aanoow nevű elhagyatott erődítményben rendezkedtek be. Innen aztán jelentős mértékben tudták hátráltatni az orosz kereskedelmet, mivel blokádot tudtak felállítani a Sitka-szorosban.
Hope leírása szerint „a blokád még hatékonyabbá vált, miután a jenki kereskedők tudomást szereztek róla, és ki akarták használni. Felállítottak egy kereskedőtelepet a Chaatlk'aanoow -val szemben, délre, a Catherine-szigeten. Mind a mai napig Kereskedő-öböl a neve. Délnyugat-Alaszka egész északi végéről ide jöttek a kereskedőkenuk, hogy a jenki kereskedőkkel üzleteljenek a Kereskedő-öbölben”. A tlingit nép végül 1821-ben visszaköltözött Sitkába, de többé nem kapták vissza a földjük feletti irányítást.
A Nemzeti Parkszolgálat és Urban jelenleg nem tervezi az erődítmény helyének feltárását, de a pontos elhelyezkedés megállapítása tisztább képet ad a rövid életű, ám annál nagyobb jelentőséggel bíró építményről. Urban számára a felfedezés ismét demonstrálta a geofizikai eszközökkel történő kutatásban rejlő lehetőségeket Alaszkában – elmondása szerint a közelmúltban temetkezési helyeket, házak romjait, mamutcsontokat, de még 10 000 évvel ezelőtti tűzrakó helyeket is találtak a segítségével.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
