Már kortársai körében is ellentmondásos vélemények születtek a Fekete Hercegről
2024. augusztus 2. 11:10 Múlt-kor
Az angol hősök felsorolásánál a Fekete Herceg, III. Eduárd király elsőszülött fia jellemzően nem szerepel az elsőként említettek között. Eduárd walesi hercegről a középkori lovagiasság megtestesítőjeként és kegyetlen mészárosként is megemlékeztek a történetírók. Saját korában és a következő évszázadokban is legalább annyira ellentmondásos volt a megítélése, mint a Plantagenet-dinasztia egy másik tagjáé, aki hozzá hasonlóan Franciaország csataterein vívta ki hírnevét: V. Henriké.
Egy lovag születése
Kortársai számára a Fekete Herceg a crécyi, poitiers-i és nájerai csaták hőse volt – de ugyanakkor Limoges városának feldúlója, lakosainak legyilkolója is. Életében sokat tett lovagi hírneve öregbítéséért; halála után azonban viták középpontjába került.
Az 1346-os crécyi csatában III. Eduárd a még csak 16 éves Eduárd hercegre bízta a sereg egy részének névleges parancsnokságát. A harc hevében azonban a hercegre és embereire zúdult a franciák döntő támadása. A földre került herceg életét csak zászlóhordozójának beavatkozása mentette meg.
Színezett fametszet a crécyi csata egy jelenetével
Amikor III. Eduárdnak hírül vitték, hogy fia milyen veszélyben forog, a király nem volt hajlandó erősítést küldeni, mondván: „Hadd vágja ki a rezet a fiú.” A „fiú” pompás teljesítményt nyújtott: a Crécynél aratott győzelem előrevetítette későbbi hadi képességeinek ígéretét.
Tíz évvel később beváltotta ezt az ígéretet, amikor az 1356-os poitiers-i csatában a 26 éves herceg döntő győzelmet aratott a francia sereg fölött, és elfogta a franciák királyát, II. Jánost is. A győzelem nem csak a francia ügyet vetette vissza, de megalapozta Eduárd és követői harcosi hírnevét is. A kortárs beszámolók felmagasztalták a Fekete Herceg lovagias jellemét, főleg szerénységét, bátorságát és udvariasságát a csatamezőn.
A középkori francia krónikás, Jean Froissart szerint a csata után a herceg lakomát rendezett a francia király tiszteletére, és bőségesen megvendégelte. Ez a jelenet csak megerősítette a herceg képét mint szerény győztesét. A 18-19. században Poitiers ott szerepelt Azincourt mellett a nagy középkori angol diadalok sorában.
A Fekete Herceg hírneve akkorára nőtt, hogy I. Péter kasztíliai király is a segítségét kérte féltestvére, Trastámarai Henrik (a későbbi II. Henrik) ellen a kasztíliai trónért vívott harcban. Az 1367. április 3-án lezajló győztes nájerai csata feltette a koronát Eduárd hadvezéri pályájára, még ha a herceg betegen és eladósodva zárta is a spanyol hadjáratot.
Jean Froissart krónikájának 15. századi illusztrációja: balra a Fekete Herceg és I. Péter, jobbra Trastámarai Henrik
A 14. században Froissart központi szerepet játszott a Fekete Herceg nyilvános képének kialakításában, hasonlóan ahhoz, ahogy Shakespeare később V. Henrikét formálta. Froissart célja érdekében – hogy megörökítse a lovagok dicsőségét – nem átallotta kiegészíteni, vagy éppen kitalálni a történteket. Mindemellett a Fekete Hercegről szóló leírása nem egyöntetűen pozitív: alkalmanként bírálatot is megfogalmaz.
Egyes kortársai már Eduárd életében megkérdőjelezték a hercegről kialakult hősi képet, és inkább gonosztevőnek igyekeztek lefesteni. A kritika fő tárgya az általa vezetett 1355–56-os franciaországi chevauchée (rablóhadjárat) volt, amely brutalitásával az ellenség demoralizását célozta. Eduárd hadjárata 1355 szeptemberében indult Bordeaux-ból, érintve Toulouse-t, Carcassonne-t és Narbonne-t. A herceg főleg azokra a városokra összpontosított, ahol a legkisebb ellenállás mellett a legnagyobb kárt tudta okozni: csapatai válogatás nélkül fosztogattak, gyújtogattak és gyilkoltak. A vele tartó Sir John Wingfield így írt erről a winchesteri püspöknek: „soha nem volt még korábban oly pusztítás, mint ezen a portyán”.
Limoges városának 1370-es kifosztása újabb szemrehányások forrása lett. A Fekete Herceg 1362-ben kapta meg apjától Aquitániát, a Franciaország harmadát kitevő hercegséget. Az uralma alá eső Limoges megadta magát a franciáknak, amiért Eduárd szerint büntetést érdemelt: ostrom alá vette, majd kifosztotta a várost. Froissart így számolt be az eseményekről: „Férfiak, nők és gyermekek vetették magukat térdre a herceg lábainál, így kiáltva: »Kegyelmezz nekünk, nemes úr!« De a herceg izzó haragjában nem hallgatott rájuk (…) és akit csak találtak, mindet levágták.”
Froissart több mint háromezer áldozatot jegyez fel, bár ezt a számot helyi források nem erősítik meg. Akárhogy is, Limoges kifosztása a kegyetlenségéről vált hírhedtté.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
