Magyar aranymezők Kaliforniában
2024. január 28. 09:50 Tóth Csaba
„Örömmel jegyzem fel, levelemet bevégzendő, hogy valamennyi itt tartózkodott, vagy még itt tartózkodó hazánkfia meggazdagodott” – írta Xantus János 1857-ben a San Franciscó-i kis magyar kolónia tagjairól, akik hamisítatlan, szinte már filmvászonra kívánkozó sikertörténetet írtak az amerikai Vadnyugaton a XIX. század közepén.
Magyarország, a bányászország
A történet 1848. január 24-én kezdődött, amikor is a kaliforniai Colomában James W. Marshall egy fűrészmalom építése közben az American folyóban aranyrögöt talált. A felfedezés híre és a könnyű meggazdagodás reménye néhány éven belül kincskereső kalandorok százezreit csábította a világ minden tájáról a kaliforniai aranymezőkre, ahol csupán az első öt évben nagyjából 370 tonna aranyat bányásztak ki.
Az első világméretű aranyláz idején Magyarországon javában zajlott az 1848–1849-es szabadságharc, amelynek végére az orosz intervenciós haderő tett pontot. A szabadságharc leverését követően ezrek indultak önkéntes vagy kényszerű emigrációba, de főként az osztrák megtorlás által leginkább fenyegetett katonai és politikai elit tagjai töltöttek el huzamosabb időt külföldön.
Az Amerikai Egyesült Államok – a hatalmas távolság ellenére – az emigráció egyik kiemelt célpontját jelentette, ahová magyarok százai több hullámban érkeztek meg. Nincstelenül, gyökerek és nyelvtudás nélkül egy idegen országban érvényesülni nem mindenkinek sikerült. A számkivetettek között azonban akadtak sokoldalúan képzett, idegen nyelveket beszélő honvédtisztek, akik nem csupán katonai területen arattak sikereket, hanem a civil életben is jeleskedtek.
Sikerük titkát – amelynek révén kiemelkedtek az egyszerű szerencselovagok tömegéből – az jelentette, hogy nem csupán felsőfokú egyetemi végzettséggel rendelkeztek, hanem szaktudásuk kifejezetten természettudományos volt. Ez pedig az aranymezőkön megkülönböztetett helyzetet biztosított a számukra. Az erdélyi arisztokrata családból származó Wass Sámuel gróf féltucatnyi nyelven beszélt, ugyanakkor kiválóan vívott, úszott, a mesterlövészetben is jeleskedett, sőt komoly érdeklődést tanúsított a geológia és a metallurgia iránt.
Ő még a szabadságharc idején érkezett titkos küldetéssel Amerikába azért, hogy fegyvereket vásároljon a honvédség számára, valamint hogy elősegítse a magyar tengeri haderő megszervezését. A szabadságharc bukásáról Venezuelában értesült, ezért nem tért haza, hanem november 25-én New Yorkba érkezett, így a Kossuth-emigráció első tagjának ő tekinthető. Itt ismerkedett meg későbbi társaival, a korábban a pesti egyetemen mérnöki diplomát szerző Fornet Kornél utászőrnaggyal, valamint Uznay Károly főhadnaggyal, aki a bécsi egyetem műszaki karán végzett, és a szabadságharc alatt szintén utászként szolgált. Hozzájuk csatlakozott Molitor Ágoston tüzértiszt is, aki a selmecbányai akadémia bányász szakán végzett, majd a bécsi egyetem műszaki karán tanult tovább.
Az aranyláz hírére jutottak el Kaliforniába 1850-ben, ahol kezdetben az aranymezőkön dolgoztak földmérőként és bányamérnökként, ami kiváló alapot nyújtott későbbi vállalkozásaikhoz, miközben bányászati szakemberekként széles körű ismertségre tettek szert. A legjelentősebb San Franciscó-i napilap, a The Daily Alta California már 1851 márciusában így mutatta be a grófot az olvasóknak:
A máig fennállóWells, Fargo & Co. első San Franciscó-i irodája
„Magyarországon, egy bányászországban [mining country] született és nőtt föl. (...) egyike a legkiválóbb, tudományos és gyakorlati tudással rendelkező bányászoknak Kaliforniában...” A kis csapat 1851 szeptemberében tért vissza San Franciscóba, ahol megalapították a Wass, Molitor & Co. céget. Fő profiljuk – a helyi napilapokban megjelent hirdetésük szerint – a bányamérnöki tevékenység volt, de bányászati tervek elkészítését is rövid határidőre vállalták, majd hamarosan belefogtak a nemesfémolvasztásba és -finomításba is.
Ebben az időben tucatnyi hasonló „assaying office” működött a városban, amelyek átvették az aranyásóktól az aranyrögöt és az aranytartalmú homokot, feldolgozták, majd bizonyos illetéklevonás után kifizették a beadókat. A fizetés általában aranyrúdban történt, amelyen a cégnév mellett feltüntették a súlyt, a finomságot, továbbá a dollárban kifejezett értékét. Wassék a legmodernebb technológiát alkalmazva 48 órán belül vállalták a beadók kifizetését, szemben az Egyesült Államok hivatalával, amely ezt csak nyolc nap alatt teljesítette. Elvileg bárkitől fogadtak el nyersaranyat, de legfőbb üzleti partnereik kezdetben az Adams & Co., majd később a Wells, Fargo & Co., a korszak legjelentősebb szállítmányozói és bankárjai voltak.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
